Dojcsák Dániel

Újra támadnak a mobil férgek

Szakértők újabb féregprogramok támadására figyelmeztetnek, melyek a Symbian alapú mobiltelefonokat veszélyeztetik és emellett kényelmesen utaznak bármely mobil hálózaton keresztül.

A féreg hasonlít a korábbi CommWarrior mobil vírushoz, épp ezért a kutatók először nem is gyanakodtak arra, hogy ez egy teljesen új darab. Először egy klónnak gondolták, de az alaposabb vizsgálat számos különbségre derített fényt. A "beauty.jpg", "sex.mp3" és a "love.rm" fájlokkal terjedő féreg 40%-kal nagyobb, mint elődje. Az új kártevő szerencsére nem teljesen automatizált, hiszen szükség van a felhasználóra ahhoz, hogy sikerüljön feltelepítenie magát, sőt még a kód letöltéséhez is engedélyt kell adni a készüléken, viszont ezután a program már nem fog látszani az alkalmazás listában.

Az eredmény viszont durva, hiszen a program hatására a készülékek kínai telefonszámokat kezdenek el hívogatni, amiből komoly meglepetések születhetnek a következő havi számla megérkezésekor. A felfedezett féregnek ráadásul azonnal akadt egy kistestvére is, ami hasonló manőverekkel operál, mint a fent leírtak. Mindkét féregnek van esélye a kritikus terjedésre, hiszen az ősi álcázási trükkel sok embert át lehet verni. Manapság képek, videók, zenék milliói utaznak MMS üzeneteken keresztül, így senki nem fog gyanút, ha valamely ismerősétől ilyen üzenet érkezik, majd ezeket jóhiszeműen meg is nyitják.

Ugyanakkor nagyon könnyű elkerülni a fertőzést, mivel a program telepítéséhez engedélyt kell adni a kártékony kód letöltéséhez, amire viszont egy ártalmatlan média fájl esetében soha nincs szükség. Akinek Symbian S60 operációs rendszerrel működő készüléke van, azokat fenyegeti a veszély, de nekik egyszerűen csak a nem gombot kell megnyomni, mikor egy média fájl megnyitásakor bármihez is engedélyt kér a telefon. Ez a módszer egyébként nem kizárólag ebben az esetben lehet hatásos, de bármilyen, az emberi butasággal operáló féreg esetén működik, legyen az MSN, email vagy telefon kártevő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Theodolit #7
    az én egyenlegemről egy smst nem tudna elküldeni kiskunfélegyházára:D
  • zola2000 #6
    Egyébként mi ez az aki hülye haljon meg szöveg? Magyarországon teljes esélyegyenlőség van, itt egy nemcsak hogy meg tudnak élni, és elszaporodni a hülyék, hanem még akár miniszterelnök is lehet belőlük "európában ilyen böszmeséget" valaki? XD
  • zola2000 #5
    Hát már én is kaptam olyan üzenetet hogy volt egy jó klipp, de utána megkérdezte hogy telepíti e az alkalmazást és nem, de az ember teljesen véletlenül is rányomhat az igenre, és már meg is kapta.
  • Csi9aa #4
    Ha rád komoly veszélyt jelent egy ilyen vírus... Darwin-díj?

    Aki hülye, haljon meg. Természetes szelekció. Bocs.
  • roliika #3
    Mobilnál nem csak úgy felmegy. Kell net kapcsolat. Le kell tölteni. Telepíteni kell. Ha teleíted úgykell neked. Vagy kékfoggal teszed fel akkor is ez a szitu.
    Ha MMS-ben kapod és neeem gyanús hogy MMS-ben kaptál ingyé alkalmazást aminek valószínű "izgató" neve van akkor szitu number3 ua.
  • matt taylor #2
    Kezét lábát eltörném azoknak akik ezeket írják...
    Még most kéne elfojtani a mobil vírusokat még mielőtt elfajzanak.
    Pcknél is valahogy így kezdődött....(csak ott az arpa neten:D)
  • tunyo902 #1
    msn en is van ilyesmi de csak annyi hogy nem kell elfogadni ha a csvegő fél le nem nyugtázta hogy tényleg ő küldte