Berta Sándor

A németek többsége szeretne elektronikus betegkártyát

A szakemberekkel ellentétben az emberek igen csak optimistán várják az új e-betegkártyájukat - derült ki a BITKOM szakmai szervezet és a Forsa piackutató cég közös felméréséből.

Az elektronikus betegkártyát várhatóan a jövő esztendő második negyedévében vezetik be Németországban és nagy várakozás előzi meg az új rendszer bemutatkozását. A BITKOM arra volt kíváncsi, hogy az emberek miként fogadják majd az új azonosítót. "Az e-betegkártya jelentősen javítani fogja a betegek ellátását, hiszen mivel tartalmazza a korábban felírt gyógyszerek listáját, kiküszöbölhető és megelőzhető számos helyzet. Minél előbb lehet majd tárolni a kártyákon egészségügyi adatokat, annál jobb" - jelentette ki August-Wilhelm Scheer professzor, a BITKOM elnöke.

Az ország nyugati részén élők 93, a keleti részén lakók 91 százaléka támogatja a kártya bevezetését. A legtöbben, a megkérdezettek 93 százaléka szeretné, ha a chipben megőriznék a legfontosabb egészségügyi adatokat (vércsoport stb.), 84 százaléka fontosnak tartja a kapott oltásokkal kapcsolatos információk megőrzését, 78 százaléka pedig a bevett gyógyszerek listáját is eltárolná. Az emberek 66 százaléka gondolta úgy, hogy a kártyának tartalmaznia kell a kiállított recepteket, 62 százaléka pedig szeretné, ha a chipben kiolvasható lenne a korábbi betegségek és azok kezeléseinek leírása.

Az elektronikus betegkártyák első generációja csupán a betegek digitális képét tárolja majd, csak a későbbi változatokban őriznék az egészségügyi adatokat is. Az adatok védelméről várhatóan több biztonsági rendszer is gondoskodik majd. Először az orvosnak igazolnia kell magát egy elektronikus gyógyítási igazolvánnyal, csak ezután férhet hozzá a leolvasókészülékhez, másrészt az információk kiolvasásához szükség van a betegre is, mert mindkettőjüknek meg kell adniuk a személyes PIN-kódjukat. Az eljárás alól csak a vészhelyzetek jelentenek kivételt.

A programnak köszönhetően a német állam várhatóan évente több mint 500 millió eurót takaríthat majd meg, hiszen az elektronikus recepteknek köszönhetően megspórolható lesz például a papír ára és az egész gyógyszerírási, illetve -kiváltási folyamat jelentősen fel fog gyorsulni. A német informatikai ipar eddig közel 200 millió eurót fektetett be a projektbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #1
    betegkártyát szeretnének?
    akkor a németek tényleg betegek.
    én egészséges kártyát szeretnék.. :D :D