Berta Sándor

Előkerült egy régi Bill Gates beszéd

Történelmi és informatikai érdekességnek számít a Microsoft társalapítójának 17 évvel ezelőtti beszéde, amely immár digitális formában, több fájlformátumban is elérhető - egy kanadai egyetemi csoportnak köszönhetően.

Az 1989-ben mondott 90 perces beszédre talán már maga Gates sem emlékszik. A felvételt a Waterloo Egyetem Számítógéptudományi Klubjának tagjai digitalizálták és bárki által szabadon letölthető. Bill Gates ekkor elsősorban a számítástechnikai ipar kezdeteiről, történetéről beszélt, és az akkor még előttük álló jövőbe nyújtott kitekintést. Szóba került például az Altair 880 számítógép, a 8 és 16 bites PC-kre való áttérés, a Microsoft Basic, az EGA grafika és a WYSIWYG szerkesztők.

Megemlítette a számítógépes egér jelentőségét és jövőbeni fontos szerepét, a memóriaárak csökkentésének fontosságát és azt, hogy milyen szerepet játszanak a számítástechnikában a merevlemezek. De nem maradhattak ki a sorból a multimédiás és a többszálú alkalmazások, valamint a CD-k sem. A témák között szerepel a Microsoft és az IBM kapcsolatának története, a RISC és a többprocesszoros számítógépek, az objektumorientált programozás, az MS-DOS és az OS/2, az UNIX szabványosítás és a POSIX, a Macintosh története, Microsoft Office a Macintoshon, valamint Gates a saját szerepéről is beszél a redmondi konszernnél.

Érdekesség, hogy a témák némelyike még ma is aktuális, elég csak a többprocesszoros rendszerekre, az MS Office Macintoshon való alkalmazásának lehetőségére vagy a multimédiás alkalmazásokra gondolni. A beszéd MP3, FLAC, OGG, WAV fájlformátumban, vagy torrentként is letölthető. Mindenesetre a felvételt hallgatva rádöbbenhet az ember arra, hogy milyen óriási tempóban is fejlődött a számítástechnika az elmúlt években, és fejlődik azóta is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #27
    "amikor ilyen komolytalan programokat akar valaki vérprofi win-es alkalmazásokhoz hasonlitani és elhiszi, hogy az ugyanazt tudja, csak ingyen..."

    A Linux nem helyettesíti a Windowst. Aki mást mond, az Linux aktivista, vagy alapból hülye. Aki azért használja, mert helyettesíteni akarja a Windowst, az utálni is fogja, mert a Linux nem Windows. A Linux alternatív megoldást kínál ingyen.
  • BStage #26
    "világszerte minden 200 emberből 5 Mac-ezik, és kb. minden 100. Linuxozik. Nem olyan kevés az így nézve. "

    ha téged ez megnyugtat, nézd igy, nekem aztán teljesen mindegy. Én csak a 70%-os wines részesedére reflektáltam, hogy azért térjenek már vissza sokan a kis álomvilágukból. Lehet terjeszteni, hogy hú terjed a linux "minden haverom azt használja" attól még semmi nem változik, legfeljebb az illető kiállit magáról egy szegénységi bizonyitványt és az ember még a végén tényleg megsajnálja...
  • BStage #25
    "szerkeszteni, ezt NEM CSAK photoshoppal lehet megtenni! van sok más progi ami tud annyit mint a photoshop, ugyanígy az Outlook is egy windózos progi... persze LEHET HELYETTESÍTENI MÁSSAL!"

    jaj, ezt már annyiszor kibeszéltük és mindig jön valami "okos" aki kezdi elölről. A photoshop nem egy egyszerű képerszerkesztő, hanem a téma etalonja. Lehet jönni itt gimp-el és társaival, kérdezz meg valakit aki komolyan ért a témához és leesik a röhögéstől a székről a gimp hallatán, ha valaki a photoshoppot akarja helyettesiteni vele. NEM LEHET HELYETTESITENI ezekkel a játékszerekkel a komoly programokat. El lehet velük bohóckodni otthon, meg primitiv feladatokra, de itt nem ezekről beszélünk. Ugyanigy mit akarsz az outlook+sharepoint-al szembe állitani linuxon? Tudod egyáltalán, hogy mik ezek? Nem levelezőprogram meg egy website, hanem olyan csoportmunka RENDSZER amihez 10 év múlva se fogsz hasonlót látni linuxon. Openoffice, Office 2007 ellen? Na ne röhögtessük már egymást.

    "Elhiszem hogy ha te megkapnál egy linuxos gépet, megijednél, és rögtön a winhez nyúlnál"

    én nem ijedek meg egy linuxos géptől, üzemeltetek szervert is belőle, csak röhejesnek tartom, amikor ilyen komolytalan programokat akar valaki vérprofi win-es alkalmazásokhoz hasonlitani és elhiszi, hogy az ugyanazt tudja, csak ingyen...

    "elképzelhetetlennek tartod hogy egy gépen 1nél több oprendszer is legyen"

    nem elképzelhetetlen, de mivel itt évi 200 millió új pc-ről beszélünk a dual boot-os pc-k ezen belül igen elhanyagolható számot képviselnek. Igen, akkor is, ha neked RENGETEG ismerősöd használ dual boot-os gépet.
    Másrészről pedig, még ha jelentős is lenne a dual boot-os gépek száma, az is azt jelentené, hogy a kutya se használja még böngészésre se a linuxos boot-ot, csak a wines-t, ugyanis ezt mérték... Szóval én javaslom inkább azt fogadjuk el, hogy a gépek 99%-án nincs linux, mint azt, hogy van rajtuk, de még úgy se használják...

    "de az az elméleted miszerint a linuxszal vásárolt gépek 80%ára wint telepítenek viszont a windózzal vagy opr. nélkül eladott gépek szinte mindegyikén win fut, szerintem meglehetős szűklátókörűségről és elszigeteltségről ad tanúbizonyságot."

    az a bibi, hogy az nem az én elméletem volt, hanem egy felmérést tükrözött, még forrást is adtam hozzá. (tudod, mikor a szöveg kék lesz és ha fölé viszed az egeret, akkor megváltozik a kurzor, na az egy link... )
    ehh, ennyit a szűklátókörűségről.

    "ki kell ábrándíccsalak... "

    én is. infomérnök vagyok
  • Mice #24
    "ábrándíccsalak" mondjuk én erre se lennék nagyon büszke...

    hogy 89-ben amúgy mi volt nekem arról fingom sincs mert akkor még dömperrel rohangáltam. hogy az akkori gépek mit tudtak így nekem kicsit az is ködös. m.esetre ha csak azt nézem a legelső gépem 95 körül még egy xt volt, azért szerintem a 16bites pci-os gépek elterjedését 89körül felvázolni..

    persze, megtehetnéd, hogy felvázolod, hogy mi lesz a jövőben. a vicces az, hogy pl. soxor az sg is megpróbálja ahol (bár vannak kivételek) öregebb motorosok is írnak cikkeket-->kicsit nagyobb folyamatában látják az egészet, többet éltek meg.

    mégis még nekik is soxor csak blueray és hd dvd-s cikkekre futja, s azért valljuk be őszintén k$rvára nem dőlt még el ez a meccs sem.., mert szinte minden nap megjelenik egy újabb kis indián aki a saját formátumával és 5x akkora kapacitásával akarja megváltani a világot és alternatívát mondani-->a fő lényeg az, hogy még a szakmabelieknek és hw-boltosoknak sincs fogalmuk se mibe érdemes invesztálni, mi fog igazán elterjedni.. elég csak azon cégekre gondolni akiknél raktáron marad egy csomó cucc, vagy lehúzzák magukat a klotyón mert jött helyettük vki más jobb cuccal..

    szóval azt állítani, hogy látjuk mi van az alagút végén elég nagy arcra vall..

    lehet szidni ezt a csákót, lehet irígyelni a pénzét/sikerét is, de azért aszem az azért mégis csak tény marad, hogy megcsinálta a házifeladatát és azért általában a víziói eddig bejöttek és mégis csak ott tart ahol..

    a net robbanásáról mondjuk lekésett, de hát nem lehet mindig megülni minden lovat..
  • LADA Kalina #23
    Hogy a cikkhez is hozzászóljak: Bill Gates nem mondott hülyeságeket, persze, csak kicsit úgy van beállítva mintha ép ő szarná a spanyol viaszt, amit elmondott 89-ben abban a beszédében, már akkor sem volt újdonság, és nem is ő találta ki, egész eccerűen összefoglalta 1 beszédben, én is megtehetném hogy a számítástechnika jövőbeli irányvonalát felvázolom 1 beszédben, aztán 10 év múlva jééé tényleg úgy lett ahogy mondtam... nem nagy kunszt... nem nagyon értem hogy ez egyáltalán mért hír...
    bersze nem becsülöm le Bill Gatest, jó üzletember és a reklámhoz is ért... persze ettől még utálom...nincs miért felnézni arra aki homokot árul a sivatagban és még le is védeti a homok "technológiáját"...
  • dez #22
    % így, % úgy. Abba gondolj bele, hogy világszerte minden 200 emberből 5 Mac-ezik, és kb. minden 100. Linuxozik. Nem olyan kevés az így nézve.
  • LADA Kalina #21
    szerintem kicsit szűklátókörű és elfogult vagy:
    1.)"próbáljon photoshopozni, játszani, távmunkázni/csopormunkázni (outlook, sharepoint és tsi)"
    az a baj hogy olyan programokat említessz amit vindózra írtak, így persze hogy azokkal nem lehet más opr. alatt dolgozni, DE az ember NEM photoshop-ozni akar, hanem képet/grafikát/kiadványt... szerkeszteni, ezt NEM CSAK photoshoppal lehet megtenni! van sok más progi ami tud annyit mint a photoshop, ugyanígy az Outlook is egy windózos progi... persze LEHET HELYETTESÍTENI MÁSSAL!
    Elhiszem hogy ha te megkapnál egy linuxos gépet, megijednél, és rögtön a winhez nyúlnál, de sokan nem így vannak ezzel, erre példa hogy a Debreceni Egyetem könyvtárában is linuxos gépek vannak, és a btk-sok, ugye akik nem sokat konyítanak általába az informatikához, minden fennakadás nélkül jól tudják használni, említhetném az Atomkit is, ahol a fizikusok szintén jól meg vannak vele, oktatásban is linuxos progikat használnak...
    EZEK az emberek otthon sem fognak megilyedni a linuxtól úgy mint te, és kétlem hogy az első dolguk lenne a wint telepíteni.
    2) ahogy beszélsz itt a piaci részesedésnél nekem az jön le hogy elképzelhetetlennek tartod hogy egy gépen 1nél több oprendszer is legyen, pedig én a saját környezetemben RENGETEG olyan géppel találkozok, amin mondjuk van 1 win meg 1 linux, ez mond6ni általános eset, de vannak olyan gépek is amin 3-4 oprendszer is van pölö: több linux, vagy még bsd, qnx...
    Szóval az bisztos hogy az ilyen felmérések amikből a %-okat idézgetitek nem a valós adatot tükrözik, de az az elméleted miszerint a linuxszal vásárolt gépek 80%ára wint telepítenek viszont a windózzal vagy opr. nélkül eladott gépek szinte mindegyikén win fut, szerintem meglehetős szűklátókörűségről és elszigeteltségről ad tanúbizonyságot.
    Általában azok szoktak így gondolkozni akiknek mondjuk ált. isk-ban meg közép isk-ban volt számtek órájuk, ott windózt tanítottak csak, és aszt hiszi hogy nincs is más a világon, ha van is az csak játék, vagy 1 kis csoport szórakozása... ki kell ábrándíccsalak...
  • BStage #20
    "Nem azt írtam, hogy sok, hanem azt, hogy elég sok. Tehát relatív fogalom"

    hát relativnak relativ, de ezzel azért nehéz lenne alátámasztani egy 70-80%-os win-es piaci részesedést, mert bizony még az usa-ban is elhanyagolható a mac, világszinten pedig méginkább. A linuxot mérni meg elég nehéz, mindenesetre a webes statisztikák nagyon mást mutatnak:
    tavaly év végi számok (2 millió egyedi user) alapján win 96,9%, mac 2.5%, linux 1% se...
    Mindez 50.000 website összesitett adatai alapján. Pár %-ot nyugodtan lehet ferditeni bármelyik irányban, azért a nagyságrendek adottak.

    "Szóval miről is beszélünk?"

    hát, nem én állitottam, hogy az eladott winek számát jelentősen csökkenteni kéne, mert valójában linuxot futtatnak rajtuk (minden bizonnyal "igen erős" közgazdasági vénával ) hanem turul16 kolléga. Én is azt állitom, hogy amit winnel adnak el gépet, azon win is fut, amit meg linux-al, annak is nagy részén win fut, csak éppen warez ami bevételt nem hoz a ms-nak, de a piaci részedését erősen növeli: a linuxal eladott gépek 80%-ára warez win-t telepitenek

    Szóval nyugodtan lehet itt akármekkora szája akárkinek, hittérithet is, de attól még egy igen elhanyagolható kissebbséget képvisel.
  • Penge4 #19
    "urban legyend. az apple szerint lehet olyan 5%-os részesedése usa-ban a mac-nek, másol olyan 3, világszinten 2 talán..."

    Nem azt írtam, hogy sok, hanem azt, hogy elég sok. Tehát relatív fogalom, amit a többi régióban való részesedésével vetettem össze.

    "Itthon meg ugye linux terjedést kozmetikázta anno a novell"

    És aki hardverenként veszi meg, majd rakja össze a gépét? Általában ők használnak jobban Linuxot, ugyanis tapasztaltabb felhasználó nem vesz előre legyártott konfigot, mert tudja, hogy nem éri meg, mert leselejtezett szarokkal vegyítenek 1-2 csábító hardvert (pl régen CD író, majd DVD író, most Core Duo proci), amire a sok potenciális vásárló gerjed. Leginkább a "Megveszem a gyerekemnek, hogy tudjon játszani, aztán mégse, mert tele van a gép "gyenge láncszemekkel". és a "Időm nincs, csak irodai munkára kell egy Celeron, de megfizetni éppen meg tudom, összerakni meg már nem biztos". altípusokat célozzák meg az ilyen ajánlatokkal. Szóval miről is beszélünk?

    "vagy kifizetett win helyett használt linuxból?"

    Aki Linuxot használ, az általában szeret mindent a saját igényei szerint alakítani és testreszabni, azaz hardverenként állítja össze saját magának a gépét.
  • grobs #18
    Al Capone is sikeres volt. Gyurcsanynak is sok penze van ... lehet meglepo, de nem minden gazdag ember erdemel tiszteletet. Ugy gondolom ebbe a sorba Bill Gates is beleillik.