Specker Balázs

CES: Most a Sharpé a legnagyobb lapostévé

A Sharp CES-en (Consumer Electronics Show) tartott sajtótájékoztatóján lerántotta a leplet 108 colos LCD-televíziójáról. A cég tájékoztatása szerint készülékük tekinthető a legnagyobb képátlóval bíró modellnek az egész LCD-plazma piacon.

Bár az ilyen kategóriájú monstrum tévék piaca meglehetősen szűknek mondható, a Sharp vezetői bíznak a gyors árzuhanásban, illetve remélik, hogy ezek a készülékek is megtalálják a maguk vásárlóit. A világ legnagyobb folyadékkristályos tévéjének tartott 108 colos modell idén nyáron kerül a boltokba, az áráról egyelőre nem érkezett információ.


Nem a nők picik, hanem az LCD tévé a nagy: képátlója 278 cm

Bob Scaligone, a japán óriáscég amerikai részlegének alelnöke úgy véli, az óriás méretű modelleknek is helyük van a kereskedelmi forgalomban, ám sokkal valószínűbb, hogy az ügy hátterében sokkal inkább az - LCD-plazma piacon már-már kötelezőnek mondható - erőfitogtatás, mintsem a profitszerzés áll. Toshihiko Fujimoto, a Sharp Electronics vezérigazgatója a CNetnek azt is elmondta, hogy a 108 colos LCD tévé nagyobb felbontással és alacsonyabb fogyasztással bír, mint a plazmák. Az LCD-tévék a méret mellett az eladásban is egyre inkább túlszárnyalják plazmás vetélytársaikat, legalábbis ami a 40 colos és afölötti kategóriákat illeti - tette hozzá Fujimoto.

A Sharp titkos fegyvere a kameyamai nyolcadik-generációs gyártóüzeme, amely gyártósorán egyszerre akár hat 52 colos LCD tévé képernyőpanelje is kivágható. Ez kétszer-háromszor akkora gyártókapacitást jelent, mint amire a többi gyártó ötödik, vagy hatodik generációs üzemei képesek. Az előnyöket nézve a gyorsabb előállítás mellett az alacsonyabb költségek sem mondhatóak elhanyagolható tényezőnek. Nem csoda hát, hogy nemrég a Samsung is bejelentette nyolcadik-generációs gyáráról szóló terveit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #22
    Vásárlás előtt mérni kell, ez alap dolog.
    Egyszer mi még ennek ellenére is majdnem megszívtuk, mivel mellmagasságban mértülk a fürdőszoba ajtót, hogy mekkora mosógépet vehetünk, és kiderült, hogy lentebb egy centivel keskenyebb. Szóval fel kellett emelni jó magasra a qrva nehéz berendezést, hogy beférjen.
  • Morden23 #21
    "Falat kell bontani a panelban."

    Egyik volt barátnőm apja kapott némi évi elszámolás utáni halmozott bónuszt a munkahelyén.
    Öreg fogta magát, és meglepte kis családját valami csúcskategóriás (asszem LG márkájú, milla nagyságrendű árral) hűtővel, amin a tévétől kezdve a kávé- üdítő- jég- és egyéb automatán át minden volt.

    Csak nem fért át az előszobán.
  • dez #20
    Jaj, hát kifelejtetted: lakásból is naaaaaaagy kell! :P
  • TH448 #19
    Nos, én, mint házimozi fan első látásra beleszerettem. Persze a hatást nagy mértékben elősegítette az Amerika felől felénk csapó, és életünket átszövő felfogás, közte a hihetetlen mértékű idillista hozzáállás. Minél nagyobb, annál jobb, igen, itt a méret (is) a lényeg. :D:D
    De aztán ahogy elmerültem az életemet alattomosan megrontó álmodozásba, rájöttem, hogy ez valahogy mégsem az én életembe való, ugyanis valószínűleg a folytonos nyálcsorgás miatt a súlyos folyadékveszteségbe két napon belül belehalnék. De ez még csak a kezdeti probléma, egy sima orvosi eszközzel meg lehetne oldani az utánpótlást. Jöhet az elhelyezés. Falat kell bontani a panelban. A szomszéd néninek nem tetszik, hogy a fél szobáját elfoglalom a szobám kiterjesztésével, megfelelő hang- és fényszigetelő alkalmazásokkal? Nem érdekel! Jah, hogy a másik oldalt is átlóg a szomszédba? Jajj, akkor már sokan vannak, még a végén megdöntik a hatalmamat. Ekkor jöhet a villanypásztor, mivel a bérgyilkos hadosztályra nincs pénzem. A francba, megint fentebb megy a villanyszámla... Aztán jöhet a hab a tortára, mivel nem akarom a földre rakni, mehet a falra. Viszont ez a mostrum jópár kiló, szerintem simán kibontaná a falat, és akkor összességében végeredményként a szobám 4 falából 3 ki lenne dőlve... Kell ez nekünk, emberek?!
  • dez #18
    Pár év múlva csak nevetni fogunk ezen, amikor egész falas tévénk lesz mozgóképes tapétával... :D
  • ihobpgf #17
    Ehhez már falat kell bontani...
  • Morden23 #16
    Nem is a panel nappalijába való az ilyesmi.

    Ellenben vannak helyek, ahol jól jöhet (event-ek, stb.), na meg persze a céged tárgyalójában, vagy a kibebaszott nagy aulában/váróteremben is lehet vele parasztvakítani.
  • Neerpelt #15
    Mire jó egy ekkora bazi nagy tévé? Hogy számolgassam a pixeleket?
  • BiroAndras #14
    Majd a lézer projektorokat kell nézni. Nagyságrenddel jobb a képminőség, és nincs nagy melegedő és eldurranó izzó, meg hangos hűtés.
  • kvp #13
    "Ja és feltételezem, hogy csak azért van akkora talpa, hogy ne dőljön el, viszont gondolom fel lehet tenni falra is, így a talpa nem foglal el akkora területet a szobából..."

    Valoszinuleg ott van a tap is. Egy ilyen lcd nagyon sokat fogyaszt a hattervilagitas es a tap hovesztesege miatt. Falra szerelve pedig nagyon eros fal kellene hozza. (minimum lakotelepi kemenysegu beton)