SG.hu

Az online biztosításoknál is fontosak az alkuszok

A 2006-os évben az online alkuszok által megkötött szerződések száma megkétszereződött az előző évhez képest. Az összes biztosítási szerződés darabszáma mintegy 200 ezer darabra emelkedett. Az online megkötött biztosításokat döntően az online alkuszokon keresztül kötötték az idei évben is.

Az elmúlt években megkötött online szerződések több mint 90%-a a gépjármű-biztosítás területére koncentrálódott. Az alkuszi piac szereplőinél ma már a biztosítási paletta számos területe fellelhető az Interneten is. A nyári hónapokban egyre jelentősebb szerepet játszanak az utas és lakásbiztosítások, amely biztosítások jellegüknél fogva könnyen elérhetővé váltak az interneten keresztül is.

A magyarok mindössze 35 százaléka köt utasbiztosítást, mielőtt külföldre menne, ami a nemzetközi gyakorlatban jellemző 65-90 százalékhoz képest igencsak alacsonynak tűnik. A teljes körű biztonság napi 300-500 forintos ellenértéke aligha tekinthető túlságosan soknak. A hazai magánszemélyek azonban - hasonlóan az összes biztosítási szegmenshez - utasbiztosítások esetében is árérzékenységet mutatnak. A szolgáltatások körét és értékét ma még elsősorban azok tekintik választási szempontnak, akik síelni, a tengerentúlra vagy a Távol-Keletre utaznak. Jóllehet a biztosítók által jellemzően kínált három kategória között komoly árdifferenciák nincsenek: Európába egy hétre az olcsó kategóriás biztosítás díja 2000-2500, a középárasé 2800-3600, míg az emelt szintűé 4000-5900 forint között mozog.

Az ár mellett a szolgáltatások között is komoly eltérések lehetnek. Egy rövid európai kiruccanás esetén akár egy alapszintű utasbiztosítási változat is megteszi, ahol a kórházi kezelés felső határa jellemzően 2 millió forint. Egy tengerentúli, vagy egy dél-amerikai utazásnál a középáras kategória ajánlott, ahol az orvosi költségek felső határánál 8-10 millió forintot is lehet találni, de 20 millió forintosat is. Amennyiben a prémium kategóriákra vetünk egy pillantást, úgy vannak, akik 20-30 millió forintig fedezik a baleseti ellátás összegét, de van, ahol nem állapítottak meg felső határt.

A legtöbb vitás helyzet a poggyászkárok terén tapasztalható, hiszen meglehetősen gyakoriak a lopások. A poggyászlimit a legolcsóbb módozatnál általában 50-60 ezer forint, a prémium kategóriánál 220-280 ezer forint között mozog, ám a kiutazónak azt is szem előtt kell tartania, hogy az egyes társaságoknál milyen tárgyankénti limitet állapítottak meg, hiszen esetleg meglepve tapasztalhatja, hogy a legfelső kategóriánál is - egyes biztosítóknál - 50 ezer forintnál húzták meg a határt. A külföldre utazónak ráadásul érdemes azt is mérlegelnie, hogy a sportfelszerelésre is kiterjed-e az utasbiztosítás, s ha igen, milyen limitet határoztak meg, hiszen ez eltérhet a poggyászbiztosítás összegétől.

Bár az utasbiztosításnál aligha vetünk egy pillantást a hazaszállítás költségére, adott esetben ez igen fontos tényezővé válhat. Az olcsóbb változatoknál jellemzően 1-5 millió forint között szóródnak a biztosítási összegek, de több biztosító már ezen a szinteken is limit nélkül térít.

A lakásbiztosítások körében az utóbbi 2-3 évben láthatóan a szolgáltatás területén zajlik verseny a hazai lakásbiztosítási piacon, ám a tapasztalatok szerint még mindig szűk az a réteg, amely tudatosan választ biztosítót. Az ügyfeleknek nincs speciális kockázati igényük, hagyományosan a tűz, az elemi károk, a csőrepedés, az üvegtörés és a betöréses lopás, rablás kockázatok fedezetét kérik, s a milliós nagyságrendű fedezet megnyugtató a számukra. A díj pedig sok esetben még mindig alapkérdés.

Az ügyfelek pedig az esetek többségében spórolnak is: a biztosított vagyontárgyak a lakáshitelt felvevőknél gyakorta csak az épületvagyon-csoportokra korlátozódnak, az ingóságok sok esetben nincsenek biztosítva. Emellett negatív tényezőként említhető, hogy a legtöbben a vagyongyarapodás időszakos felülvizsgálatára sem fordítanak időt, mint ahogy a vagyonvédelem terén is elmaradás tapasztalható. A mechanikai és elektronikai teljes körű védelem csak ritkán fordul elő, s sokszor csak az első betörés után kerülnek felszerelésre a nyílászárókra a javasolt biztonságtechnikai eszközök.

Az elmúlt öt év alatt összesen 13 százalékkal bővült a biztosított ingatlanok száma Magyarországon - 2000-ben 2,540, 2005-ben 2,880 millió szerződés -, a dinamikus emelkedés hátterében elsősorban az új és használt lakások hitelből történő vásárlásának köszönhető. A lefedettség 67 százalékra tehető, amely még mindig elmarad az EU-tagállamok mutatószámától, ahol nem ritka a 90 százalék feletti biztosítási arány sem.. A lakásbiztosítási piac a 2004. évi közel 58 milliárdos állománydíjról 2005. végére 66,2 milliárdra nőtt, azaz mintegy 14 százalékkal bővült.

Mestyán András elmondta: "A lakásbiztosítás kiválasztásakor ajánlatos alaposan tájékozódni a biztosítás által fedezett kockázatok pontos köréről és limitjeiről, hogy a biztosítás megfelelő kártérítést nyújtson például az idei nyár viharaihoz hasonló esetekben is. Az első féléves Mabisz adatok szerint a tűz és elemi kockázatok terén a kárráfordítás 14,8 milliárd forint volt, szemben a tavaly első félévi 8,2 milliárddal, azaz a zord időjárás, áradások következményei tükröződnek a számokban is."

A leggyakoribb káreseménynek a csőtörés tekinthető, bár az elmúlt években rekordmennyiségű lakásbiztosítási kártérítést fizettek ki a hazai biztosítók a viszontagságos időjárás miatt: a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, a hónyomás és a villámcsapás okozta károk aránya az elmúlt 3-4 évben 20 százalékkal nőtt az összes káreseten belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!