Specker Balázs

Hitachi merevlemezek különleges ötvözetből

A Hitachi háttértároló-részlege bejelentette a cég első merőleges rögzítésű merevlemezét, a 160 GB-os Tavelstar 5K160-at.

A japán óriás kétségkívül nem az első vállalat, amelyik az új technológiát használja merevlemezeiben, azonban úgy vélik kiemelkednek a mezőnyből, mivel a vetélytársaknál sokkal jobb minőségű alapanyagokat használnak fel a gyártás során. A meghajtó olvasó feje irídium, mangán, króm és ruténium ötvözetéből áll - olvasható a cég sajtóközleményében. A gyártó szerint az első két összetevő révén az olvasófej belső mágnese sokkal nagyobb biztonságban lehet, mint a többi cég által alkalmazott platina-mangán anyagok esetében. A króm nagyobb fokú korrózióvédelmet biztosít, míg a ruténium segíthet abban, hogy az érzékelő stabil maradjon.


Habár a Hitachi egyike volt az elsőknek, akik a merőleges rögzítést támogatták, mégis meglehetősen későn léptek a piacra. A Seagate már jónéhány - az új technológiát használó - merevlemezzel jelentkezett a közelmúltban; kínálatában a notebookokba szánt modellektől a szervereken át egészen az asztali gépes verziókig minden megtalálható. Az új technika tehát már igencsak jelen van a piacon, de egyelőre még mindig kevés merőleges rögzítésű meghajtó érkezik a számítógépgyártókhoz. A merőleges rögzítés elve nagyobb adatsűrűséget biztosít ugyanakkora helyen.


Akár 1 TB-os 3,5"-es merevlemez is gyártható

A Tavelstar 5K160 már a nyár folyamán kapható lesz a tengerentúlon, ára pedig 270 dollár (körülbelül 54 ezer forint) körül várható. A 2006 második felében debütáló 1,8 inches - elsősorban kisebb notebookokba és szórakoztatóelektronikai célokra szánt - változat ugyanazt a technológiát használja majd, mint nagyobb testvérei. A gyártó ezúttal is csatolt egy - már-már szokásosnak mondható - reklámrajzfimet az új modellhez. A mostani "License to Read" James Bond-átiratban a főhős irídiumköpenye segítségével veszi fel a harcot ellenlábasaival. A kissé erőltetettnek tűnő rajzfilmsorozat jelenleg nem örvend túlzott népszerűségnek - írja a a ZDNet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #42
    Komolyan nem értem, hogy lehet az, hogy pár embernek minden Maxtor vinyója elpusztul, míg másoknak az összes gond nélkül megy.
  • Morden23 #41
    A Maxtorok (2 80gigás és egyszer egy 160gigás) nálam egytől egyig meghaltak. Ugyan vannak hűtve a winyók (ahogyan András is mondja, nálam is egy 8cm-es fújja őket oldalról), de a Maxtoroknál tökmindegy volt. Hozzáteszem, hogy régebben (jó régen) meg a Western hagyott cserben (2 850 megás :)).
    A dologhoz hozzátartozik, hogy kb. 7 naponta megtelik és leürül a vinyó, és 24 órában működik, tehát mondhatjuk, hogy igénybe van véve.
    Most két 160G-s SATA van a gépben (egyik Samsung, másik Seagate), és soha semmi bajuk nem volt, az adatcsere meg félelmetes sebességű (46000-50000 kbytes/sec), valamint meglepően kussolnak, és nem is túl melegek.

    Amúgy a betervezett amortizáció az valamilyen szinten nyílt üzleti titok, szóval soha nem ér túlzottan meglepetésként, ha a garanciához képest 2-4 hónapos átfedéssel elszállnak a dolgok, de hát erre való az adatmentés.
    Amúgy jónak tűnik ez a Hitachi dolog, bár én is inkább a kivárás mellett vagyok (ha jó a széria, akkor csak kiforrottabbá válhat, ha meg alapban szar, akkor sokra nem mész vele úgysem).
  • dez #40
    (Közben rájöttem, hogy az a 45 fok valójában inkább 55-60 volt. :) Egy Samsunghoz hasonlítottam, aminek mint kiderült, 15-20 fokot csalt lefelé a mérője.)
  • bumbi #39
    Nekem 1 hónapja adta meg magát a 40gigás Maxtorom 2és fél év után. Hűtés nem volt rajt, de háttértárnak hálistennek még tudom használni.
    Most 1 80as PATA SAmsungom van, rendes hütéssel, de ahol vettem, ott már csak samsungot hoznak, semmi mást.
    Ja és 3év garit adnak rá :D
  • BiroAndras #38
    Az nem lehet véletlen, hogy évek allatt több tucat vinyóból csak 1 halt meg.
    Én eléggé biztos vagyok benne, hogy az elégtelen szellőzés miatt hal meg sok.
  • Zsoltika 007 #37
    Hát figyelj: Erre mifelénk (nem Csernobilban vagyunk) minden ismerősömnek purcant már ki Maxtor vinyója. Nekem is 2 ráadásul teljesen változó volt a méretük és szériájuk is. Magyarul szarok. Innentől rakjál csak rá ventiket majd meglátod hogy semmit sem érsz vele. (Nekem is volt és sokaknak akiknek ugyanúgy megdöglött)
    Ráadásul már a számtek üzletekben is előre mondják hogy nem ajánlják a Maxtorokat. De ha neked még nem volt ilyen jellegű problémád velük akkor gratula nagyon szerencsés ember vagy.
  • BiroAndras #36
    "Viszont volt nálam egy másik, ami pár napig nem túl jól szellőző helyen volt, fel is melegedett úgy 45 fokra"

    Nekem volt olyan, ami hűtés nélkül 10 perc alatt elérte a 70 fokot (másolás közben). 70 fölött meg lefagyott a gép.
  • BiroAndras #35
    "Hát ha beteszel egy maxtort akkor tehetsz rá bármilyen hiperfasza kúlert is akkor is kifittyen ugyanúgy."

    Tévedsz. Nekem többségében Maxtor vincsim van (most épp 4 db), és az előző cégemnél is volt vagy 100. Összesen 1 volt ami használat közben meghalt, az is évekkel ezelőtt.

    "Szval nem kéne elhinni mindent."

    Neked sem.
  • BiroAndras #34
    "Ez egy szervergép rendszerhűtője volt, épphogy befért a vinyó alá.
    Folyamatosan szobahőmérsékleten tartotta az egész vinyót, és persze jó hangos volt."

    Akkor lehet, hogy a rezgéseket nem szerette.
  • Athlon64 #33
    Nekem van egy 80Gb-os Hitachi és egy 120Gb-os Seagate Barracuda.
    Mind a kettő már vagy 2-2,5 éves és semmi bajuk!
    A Seagate vinyó halkabb mint a Hitachi, de volt nekem még ezek előtt egy 46Gb-os Maxtor és az 1.5 év után elkezdett adatokat eltüntetni, így aztán azóta is a szekrényem mélyén pihen.

    Amúgy szintén pihen a szekrényemben egy 20Mb-os MFM csatolós Seagate HDD vezérő kártyával és kb.2 éve még jó volt.
    Ebben a vinyóban az tetszik a legjobban, hogy a felpörgési idelye olyan 5mp és a mikor eléri az üzemi sebességét akkor egy kicsit csilingelősen csipog :)
    Mitmondjak jókora darab és van súlya :)