SG.hu

Nagyon sok vesztese lesz az MI forradalomnak

Musztafa Szulejmán szerint a kormányoknak el kellene gondolkodniuk azon, hogyan támogassák azokat a munkavállalókat, akik a technológia miatt veszítik el állásukat.

A mesterséges intelligencia fejlődése veszélyezteti a fehérgalléros munkavállalókat, és "komoly számú vesztest" fog létrehozni - véli a DeepMind nevű mesterséges intelligencia-labor egyik társalapítója, aki úttörő szerepet játszott a technológia kifejlesztésében. Mustafa Szulejmán tavaly hagyta el a Google által felvásárolt céget, hogy megalapítsa az Inflection AI-t. "A következő 5-10 évben a fehérgallérosok munkája nagyon másképp fog kinézni. A vesztesek sokan lesznek, nagyon boldogtalanok és nagyon dühösek lesznek" - mondta Musztafa Szulejmán a San Franciscóban megrendezett Bridge Forumon.

A technológia fejlődésével kapcsolatos izgalmakat mérséklik azok a félelmek, hogy az MI-eszközök az orvosi diagnosztikától kezdve a tanításon át a szövegírásig mindent felforgatnak és egy sor munkahely megszűnik. Szulejmán szerint a kormányoknak át kell gondolniuk, hogyan támogassák ezeket az embereket, és szerinte az egyetemes alapjövedelem az egyik lehetséges megoldás: "Ehhez anyagi kompenzációra van szükség. Ez egy olyan politikai és gazdasági intézkedés, amelyről komolyan el kell kezdenünk beszélni." A Goldman Sachs közelmúltbeli kutatása szerint a generatív mesterséges intelligencia fejlődése a termelékenység növekedése miatt 10 év alatt 7 százalékkal növelheti a globális bruttó hazai összterméket. Ez azonban "jelentős zavarokat" okozhat a munkaerőpiacon, mivel akár 300 millió munkahelyet is érinthet az automatizálás.

A Google - amely 2014-ben felvásárolta a DeepMindot - saját nyelvi modelleket fejlesztett, például a LaMDA-t és a PaLM-et. A vállalatot azonban hidegzuhanyként érte a ChatGPT tavaly novemberi bevezetése. Szulejmán elmondta a fórumon, hogy a Google határozottan versenyben volt az MI-eszközök új hullámának dominanciájáért, de a ChatGPT "egy kicsit megtáncoltatta őket". "Az elmúlt évtizedet az osztályozás és a meghatározás határozta meg, most az interakciót vizsgáljuk. A formátum merevsége el fog tűnni, és minden dinamikusabbnak és személyre szabottabbnak fog tűnni" - mondta Szulejmán, akinek cége a múlt héten indította el saját chatbotját, a Pi-t, mely a személyre szabott intelligenciát helyezi előtérbe.

A mesterséges intelligenciával foglalkozó startupok az elmúlt hat hónapban nagy technológiai ugrásokat hajtottak végre, és a vállalatok több milliárd dolláros befektetéseket áramoltattak az ágazatban működő startupokba. A Microsoft az év elején nagy összegeket fektetett be a ChatGPT-t létrehozó OpenAI-ba, mintegy 30 milliárd dollárra értékelve a vállalatot. A ChatGPT-hez hasonló eszközök - amelyek segítségével a felhasználók természetes nyelvi inputokból szöveges, képi vagy videós kimeneteket generálhatnak - bevezetése reflektorfénybe helyezte a mesterséges intelligenciát, és a technológiai befektetői közösségen átívelő hullámot indított el. A chatbot-fejlesztők, köztük az Inflection és a Cohere - amely a múlt héten 250 millió dollárt gyűjtött 2 milliárd dolláros értékelés mellett - közötti fegyverkezési verseny a mesterséges intelligencia határait feszegeti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    "Csak ido kerdese hogy alapjovedelem szeruseget kell bevezetni, es megszunik az altalanos berrabszolgasag."

    Ezt csak egy vilagkormany segitsegevel lehet meglepni, egyebkent a toke oda aramlik ahol nincs alapjovedelem. Ha viszont van vilagkormany, akkor mindenkinek azonos alapjovedelem jarna a vilagon, ami a jelenlegi globalis termelesi szint mellett egy afrikai menekulttabor szintje. Biztos, hogy a keleteuropai szintu berrabszolgasaggal biztosithato eletszinvonal rosszabb mint egy afrikai menekulttabor eletszinvonala?

    ps: Igen, az emberek tobbsegenek jobb lenne, mivel egyenletesebben osztanak el a javakat. Tehat az afrikai ehezok es az azsiai munkasok tobbet kapanak, mig a nyugati vilag allampolgarai (pl. a magyarok) sokkal kevesebbet.
  • NullZ3r0 #5
    Azonnal tovább is állna az összes AI startup egy olyan országba, ahol nincs különadó, és ők versenyelőnyre tennének szert.
  • duke #4
    "és szerinte az egyetemes alapjövedelem az egyik lehetséges megoldás:"

    Egyertelmu, hogy vege van a "jo munkas ember korszaknak"
    Csak ido kerdese hogy alapjovedelem szeruseget kell bevezetni, es megszunik az altalanos berrabszolgasag.
  • duke #3
    "A mesterséges intelligencia fejlődése veszélyezteti a fehérgalléros munkavállalókat,"

    Rajtunk az segitene, ha kormanyt levaltana az MI. Meg a mostani felkesz allapotban is tizszer jobb donteseket hozna.
  • Sequoyah #2
    Az emberi munkat nem csereli le az MI. De azon emberek akik tudjak hogy kell MI-t hasznalni a munkalyuk hatekonyabb vegzesehez, nagy elonyben lesznek a tobbiekkel szemben.
  • t_robert #1
    egy megoldás van..... megadóztatni a MI és robotizált munkahelyet külön adóval. majd az ebből befolyó pénzből támogatást fizetni azoknak, akik ilyen miatt vesztik el a munkájukat....