SG.hu

A Fehér Ház próbálja kita­lál­ni, hogyan lehetne szabályozni a mes­ter­sé­ges intelligenciát

Az elmúlt hetekben felélénkült az amerikai kormányzat érdeklődése a mesterséges intelligencia iránt, mert a politikusok ráébredtek, hogy olyan hatása lehet az emberek életére, mint az internetnek. Miközben a vállalatok az új MI-eszközök piacra dobásában versenyeznek, addig a döntéshozók azon fáradoznak, hogy egyszerre támogassák az innovációt a technológiai ágazatban és korlátozzák az az által okozott károkat. Gyorsan akarnak cselekedni, mert tanultak a közösségi médiára vonatkozó javaslatok összeállításának lassúságából.

A ChatGPT egyik napról a másikra történő berobbanása világszerte a politikai döntéshozók prioritási listájának élére lökte a mesterséges intelligencia eszközök szabályozását. A cél a biztonság fenntartása és a technológia ártalmainak minimalizálása. Miközben a Szilícium-völgyben egyre hevesebbé válik a mesterséges intelligencia fegyverkezési verseny, a washingtoni hivatalnokok azon töprengenek, hogy milyen szerepet kellene játszaniuk a gyorsan fejlődő technológia szabályozásában. A technológiai iparág keretek közé szorítására tett kísérletek - amely nem rendelkezik központi szabályozó hatósággal és több amerikai minisztérium hatáskörébe is tartozik - eddig megakadtak a politikai megosztottság és a korlátozott technológiai szakértelem miatt.

De most az amerikai Kereskedelmi Minisztérium arra kérte a nyilvánosságot, hogy véleményezze, hogyan lehetne olyan szabályozásokat létrehozni, amelyek biztosítják, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek az ígéreteknek megfelelően működjenek. Felvetették egy olyan ellenőrzési rendszer lehetőségét, amely felmérhetné, hogy az MI-rendszerek tartalmaznak-e káros elfogultságot vagy torzítják-e a kommunikációt a félretájékoztatás vagy dezinformáció terjesztése érdekében.

A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság vizsgálja, hogy a generatív mesterséges intelligencia milyen módon súlyosbíthatja az átveréseket vagy csalásokat - mondta Sam Levine, az ügynökség fogyasztóvédelmi irodájának igazgatója. Az ügynökség már korábban figyelmeztette a vállalatokat, hogy figyeli az MI-alapú technológiával kapcsolatos megtévesztő állításokat. "A generatív mesterséges intelligencia körüli legújabb fejlesztések egy sor új kockázatot hordoznak magukban" - mondta Levine. Eközben a National Institute of Standards and Technology, az új technológiákra vonatkozó szabványokat kidolgozó szövetségi intézmény kereteket dolgozott ki a mesterséges intelligencia felelősségteljes felhasználásának módjaira. Nem alakult ki egyértelmű konszenzus arról, hogy a szabályozó hatóságok milyen módszerrel felügyelhetnék a technológiát, vagy hogy melyik ügynökség vállalná a vezetést. A technológiai vezetők és a törvényhozók között nemrégiben a Szilícium-völgyben tartott találkozón a résztvevők felvetették, hogy a NIST koordinálhatná a kormányzaton belüli mesterséges intelligenciával kapcsolatos erőfeszítéseket.

A mesterséges intelligencia különösen kényes feladat elé állítja a szabályozókat. Ezeknek a gyakran átláthatatlan rendszereknek a felmérése komplex műszaki szakértelmet igényel. Adatvédelmi aggályokat vet fel, hogy az ellenőrök számára hozzáférést kell biztosítani az MI képzésére használt nagy adathalmazokhoz. Egyes szakértők arra figyelmeztettek, hogy a megfelelési terhek akadályozhatják az amerikai vállalatok versenyképességét. A szabályozási hatásköröket kiterjesztő új törvények hiányában a hivatalok igyekeznek meglévő eszközeikkel rendet vágni a generatív mesterséges intelligencia vadnyugati káoszában, de fogyasztóvédők szerint már most elkéstek ezzel.

Ahogy az iparágra egyre nagyobb nyomás nehezedik, a mesterséges intelligenciában élenjáró cégek vezetői saját találkozókat tartanak. Az önszabályozásra vonatkozó törekvésnek örülnek a mesterséges intelligencia kockázatai miatt aggódó törvényhozók, akik nyomást gyakorolnak a vállalatokra, hogy tegyenek többet a biztonság érdekében. "A mesterséges intelligencia használata egyre növekszik, bármiféle, a gyermekeink védelmére, a hamis információk megelőzésére vagy a magánélet védelmére előírt biztosíték nélkül." - tweetelte egy szenátor. A Szilícium-völgyi kockázati tőkebefektetők mégis nyugtalanságukat fejezték ki a nagyobb állami szabályozás miatt. "Ez a washingtoni szóhasználat nagyon aggasztó" - tweetelte David Ulevitch, az Andreessen Horowitz kockázati befektetőcég partnere. "Az MI-innováció szükségszerűség - ellenfeleink nem lassítanak. A hivatalnokok bölcsen tennék, ha szabaddá tennék az utat, nem pedig akadályokat állítanának."


Persze baj lenne, ha a mesterséges intelligenciában üzletet látó vállalatok vezetnék a technológia biztonságának kezeléséről szóló vitát, nem pedig a szabályozók és a nyilvánosság határoznák meg az értékelési normákat és hogy azok mikor teljesülnek. De a szövetségi kormányzat nem "üres lappal" indít, a hivatalok évek óta mérlegelik a mesterséges intelligencia kockázatait. Tavaly a Biden-kormányzat már bemutatott egy tervezetet, amely szerint a fogyasztókat nem érheti megkülönböztetés az algoritmusok által és az embereket meg kell védeni a visszaélésszerű adathasználattal szemben. Az iránymutatások azonban csupán önkéntes jellegűek, és nem tartalmaznak korlátozásokat a mesterséges intelligencia használatára.

Új hatáskörök hiányában a kormányzat kreatívan használja a meglévő eszközöket, hogy reagáljon az új MI-kockázatokra. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC, Federal Trade Commission) egy több mint 100 éves törvényt tervez használni, amelyet eddig az adatvédelemmel való visszaélések, csalások és egyéb megtévesztő gyakorlatok kezelésére használtak. Fogyasztóvédelmi vezetőjük szerint az algoritmusok által működtetett célzott hirdetési üzleti modell "aranybánya" a csalók számára, akik az interneten igyekeznek zsákmányt találni. Az ügynökséget már nem csak a célzott hirdetésekre használt mesterséges intelligencia aggasztja, hanem az olyan hirdetések generálása is, amelyek embereknek és vállalatoknak adják ki magukat. "Az új technológiákkal kapcsolatban újra és újra azt látjuk, hogy a csalók elsőként találják ki, hogyan használhatják ki az előnyöket, és pontosan ez a mi félelmünk" - mondta Sam Levine igazgató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #5
    Ezek nem mesterséges inteligenciák egyik sem. Ahogy már sok helyen leirtam ezek csak egy automatizácios keresőprogramok.
    KB olyan, mintha valaki bemenne a könyvtárba és CGPT nélkül személyesen neki kéne megkeresni a megfelelö informáciot. ez nem biztos hogy sikerrel jár mert nem nézi meg az ember az osszes könyvet elolvasni meg pláne ami az adott témába kapcsolodik.
    DE a CGPT tud keresni az összes könyvben igy ha kérdezel valamit akkor megkeresi az adott könyvet/et és tudja, hogy melyik oldalon van az amire keresel. ennyit csinál semmi többet.
    DE pont ezért lenne hasznos ha jo dolgokra használná az emberiség. Mivel az összes eddigi tudás tapasztalat ami alaján tud kersni átláthatja bárki akkor rövidebb idö alatt kitalálhat egy olyan megoldást egy problémára ami CGPT nélkül nem lett volna lehetséges, mert ugyan azokon a buktatokon keresztül kellett volna mennie mint azok akikrol elötte nem tudott , hogy ezzel a témával foglalkoztak.

    Az meg , hogy ezt is szabályozzák, kb olyan mintha a szolás szabadságot vagy a gondolatainkat szabályoznák. Ja várjunk már ezt teszik.
    Mivel a fenti levezetésböl adodoan, az AI semmit nem csinál magátol , emberi gondolatok és inputok kellenek hozzá.
  • Gabbbbbbbbbbbb #3
    Valódi mesterséges intelligencia még tényleg nincs, bár baromira összemosódni látszik a gépi tanulással a dolog, mert a rizsa program is óriási haszon- és károkozásra képes, már jelenlegi formájában is. A probléma ott kezdődik, hogy a fejlődés nem áll meg és egyre kevésbé lesz ostoba ...
  • dyra #4
    Nem hiszem, hogy arról az MI-ről lenne szó.
  • NEXUS6 #2
    Emberek! Milyen mesterséges intelligencia??? Egy fejlett csetprogramról beszélünk, ami, ha nem talál infót a neten minden baromságot kreatívan összeollóz, összerizsázik (gyak kontrolálatlanul hazudozik, mert ezt írták bele a kódjába, hogy ezt csinálja).

    Ez azért még nem az, ami majd saját hatalom vágyától és az evolúció törvényszerűségeinek megismerése után levont konzekvánciától vezéreltetve fondorlatos módon saját stratégiát alkotva az emberiség vesztére tör és aztán jól mindmeghalunk! XD
  • kvp #2
    A feher haznak mar az elnok szabalyzasa (kezivezerlese) is nehezere esik, szoval ezt a dzsinnt mar nem nagyon dugjak vissza a palackba. Viszont a jogi kereteket azert jo lenne definialni, de az meg kint a szenatus dolga (lenne).
  • Inquisitor #1
    Hát ezt már cseszhetik, egyesek szerint a GPT 2.0 környékén TALÁN még lett volna rá esély.