Berta Sándor

Jövőre jön a Tesla Optimus robot első változata?

A Tesla Motors minél előbb piacra dobja az új termékét.

Tavaly Elon Musk, a vállalat alapítója és vezérigazgatója úgy vélte, hogy egy saját robot legyártása a következő logikus lépés a számukra. A menedzser februárban jelezte, hogy mindennél - az elektromos autóiknál is - fontosabb a humanoid Optimus megalkotása, még akkor is, ha az elkészítése és sorozatgyártása évekbe telhet. Az új modell elsősorban a veszélyes, az ismétlődő, valamint az unalmas munkák elvégzését veheti át az emberektől.

Musk most a Cyber Rodeo nevű rendezvényen további részleteket árult el a programról. Az üzletember elmondta, hogy ha minden az elképzelések szerint alakul, akkor az Optimus első verziója már jövőre megjelenik, ugyanis nagyon komoly esély van arra, hogy a gyártás már 2023-ban elkezdődhet.

A menedzser kitért továbbá arra, hogy a robot mire lesz képes és milyen területeken alkalmazhatják majd. Hangsúlyozta, hogy az Optimus a feje tetejére fogja állítani a gazdaságról alkotott elképzeléseket és gyakorlatilag minden olyan dolgot el tud majd végezni, amit az emberek nem akarnak megtenni. Mindezt, a megnyitott távlatokat most még nagyon nehéz elképzelni, de a felhasználók látni fogják, hogy az Optimus miként fejlődik majd - és ők gondoskodni fognak arról, hogy biztosan ne legyen egy Terminátorra hasonlító dolog.

A Tesla Motors alapítója és vezérigazgatója végül leszögezte, hogy az új modell olyan mértékben változtatja majd meg a világot, hogy nagyobb befolyással lesz rá, mint az autók megjelenése.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!