MTI

Kanada várhatóan kiadja a Huawei igazgatóját az Egyesült Államoknak

Kanada várhatóan kiadja a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatóját az Egyesült Államoknak - idézte a kanadai igazságügyi minisztérium pénteki bejelentését az amerikai média.

Washington januárban kérte Meng Van-csou igazgató - a cég alapítójának lánya - kiadatását, arra hivatkozva, hogy Meng és a Huawei megsértette az Irán ellen hozott amerikai szankciókat, banki csalást követett el, és ellopott amerikai ipari és kereskedelmi titkokat. A kanadai igazságügyi minisztérium pénteken bejelentette: Washington elegendő bizonyítékot mutatott be ahhoz, hogy megkezdjék a kiadatási eljárást. Ennek első lépéseként március 6-án meghallgatást tartanak, amikor kitűzik majd a kiadatást kimondó következő meghallgatást.

Meng Van-csou - akit decemberben tartóztattak le, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték Kanadában - tagadja a vádakat és harcol a kiadatás ellen. A Huawei szerint "indokolatlanul üldözik" a vállalatot, ezért kérte, hogy Washington vonja vissza a Meng Van-csou elleni letartóztatási parancsot, és Kanada ne adja ki őt az Egyesült Államoknak. A kínai cég azzal érvel, hogy leányvállalatai és fiókcégei minden országban betartják a vonatkozó törvényeket, és bár erőfeszítéseket tett arra, hogy egyeztessen az amerikai hatóságokkal, de ők ezt elutasították.

Az amerikai hatóságok több szálon folytatnak vizsgálatot a Huawei ellen. Részben azzal vádolják, hogy különböző leányvállalatai segítségével megsértette az Irán-ellenes szankciókat, részben pedig azt feltételezik, hogy műszaki és kereskedelmi titkokat lopott el amerikai vállalatoktól. Januárban a washingtoni igazságügyi minisztérium vádat is emelt a cég és pénzügyi igazgatója ellen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!