MTI

A Huawei kockázatairól vitáznak a cseh politikusok

Milos Zeman cseh államfő szerint Kína válaszintézkedéseket készít elő Csehország ellen, miután a cseh titkosszolgálatok a közelmúltban biztonsági kockázatnak minősítették a kínai Huawei cég technológiáit, és ilyen értelemben nyilvános figyelmeztetést adtak ki azok használatával kapcsolatban.

Andrej Babis kormányfő Zeman szavaira reagálva kijelentette, hogy a kormánynak nincsenek információi az esetleges kínai ellenintézkedésekről. A Barrandov kereskedelmi televízióban sugárzott beszélgetésben Milos Zeman azt mondta: a biztonsági szolgálatok lépése miatt veszélybe kerültek a Skoda autógyár, valamint a PPF befektetőcsoport kínai beruházásai, valamint a Huawei mintegy 8,5 milliárd korona értékű tervezett befektetése Csehországban. A prágai sajtó szerint a Huawei ezt az összeget egy 5G mobilhálózat létrehozásába tervezte befektetni.

Michal Koudelka, a Biztonsági Információs Szolgálat (BIS) és Dusan Navrátil, a Kibernetikai és Információs Biztonsági Hivatal (NÚKIB) igazgatói, nyilvános figyelmeztetésükkel "komoly mértékben veszélyeztették a Cseh Köztársaság gazdasági érdekeit" - jelentette ki az államfő. Zeman leszögezte: úgy véli, hogy a két intézménynek nincsenek semmiféle bizonyítékai a kínai technológiák veszélyességéről. Az elnök megjegyezte: hitelesebbnek tartja a német kiberbiztonsági intézet igazgatójának közelmúltban elhangzott nyilatkozatát, miszerint a Huawei-technológiák veszélyességére nincsenek konkrét bizonyítékok.

A NÚKIB tavaly decemberben nyilatkozatot adott ki, miszerint a Huawei és a ZTE kínai társaságok technológiái biztonsági kockázatot jelentenek használói számára. A cseh kormány ezt követően utasította az állami intézményeket, hogy a NÚKIB ajánlásai alapján vizsgálják meg a hatáskörükben lévő kínai eredetű számítógépes infrastruktúrákat. A cseh sajtó úgy tudja, mintegy 160 fontosabb állami intézmény használja a Huawei technológiáit. A BIS éves rendszerességgel készít jelentéseket Csehország számára a veszélyes titkosszolgálati jelenségekről. A dokumentumoknak mindig csak egy kisebbik része nyilvános. A 2017-es évről szóló jelentés nyilvános részében a kínai technológiák nem szerepelnek. A Huawei-technológiák használatának kockázatát azonban a BIS egy korábbi, a 2013-as jelentésében röviden említette.

Milos Zeman az utóbbi időben több ízben is nyilvánosan bírálta a cseh titkosszolgálatokat, különösen az éves jelentésben megfogalmazott, Kínával és Oroszországgal kapcsolatos, szerinte "alaptalan" megállapításokat. Az elnök csütörtöki nyilatkozatát pénteken több ellenzéki politikus is bírálta. "Az ország biztonsági érdekei előbbre valóak a gazdasági érdekeknél" - jelentette ki Jan Bartosek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) alsóházi frakcióvezetője. "A titkosszolgálatok nyilvános bírálata az államfő részéről káros jelenség" - tette hozzá Bartosek.

"Nincsenek olyan értesüléseink, hogy a kínai fél valamiféle ellenintézkedéseket tervezne" - mondta Andrej Babis miniszterelnök a kormány pénteki ülései utáni sajtótájékoztatón. Babis megismételte korábbi kijelentését, miszerint a NÚKIB a figyelmeztetést a kormánnyal való előzetes egyeztetés nélkül adta ki, és állításait semmiféle bizonyítékokkal nem támasztotta alá, ami szerinte hiba. A BIS és a NÚKIB nyilatkozatokban utasították vissza az államfő bírálatát. A Skoda Auto és a PPF csoport egyaránt csak annyit közölt, hogy nem kívánnak nyilatkozni a témában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Rosszul írtam, nem Németország, hanem az EU. Aminek 2/3-át teszi ki Németország.
  • ostoros #3
    Kína legfontosabb import partnere Németország. Innentől kezdve az egész szövegetek tájékozatlanság nagyhangú világgá kürtölése.

    Dél-Korea pedig nagyjából annyira militarista, mint észak, csak demokráciával leöntve.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.01.14. 18:21:38
  • nlght #2
    Mi magyarok is megisszuk még a levét, hogy a kormány Kína s*ggébe nyomja az arcát.
    Ahogy alább megfogalmazta Zoliz választhatunk, hogy ki kémkedik a háttérben utánunk.
    Az usában legalább vannak még fékek és egyensúlyok, tehát következmények is. Kínában meg az kap sortüzet, akivel a párt elégedetlen. Talán még a dél-koreaiak a legkevésbé elvetemült népség.
  • Zoliz #1
    Huawei P20 Pro még 1-2 hónapig a legjobb telefon, mégha kémkedik is utánunk.

    El lehet dönteni, hogy USA (FaceBook, Apple) vagy Samsung (Dél-korea) a szimpibb akiknek átadjuk a legszemélyesebb titkainkat. Részemről bojkottálom Kinát ha már fennvagyok a facen is mint a többi hülye.