Gyurkity Péter

Kártevők nélkül is lehallgatnak minket a telefonok

Azt azonban még a szakértők sem tudják, hogy pontosan mi váltja ki ezt.

Érdekes írás látott napvilágot a Vice oldalán, amelyben a lap egyik munkatársa számol be saját projektjének eddigi eredményeiről. Ebből kiderül, hogy a szerző saját tapasztalata alapján okostelefonjaink szinte állandóan lehallgatnak minket, a személyes beszélgetések tartalmát pedig többek között reklámokban használják fel.

A gyanú akkor merült fel a cikk írójában, amikor egy szórakozóhelyen barátaival beszélgetett nemrég megejtett japán útjáról és az ottani tapasztalatokról. Ezt követően szinte azonnal japán utakkal kapcsolatos reklámok bukkantak fel iPhone készülékén, később pedig (immár tudatosan) megismételte a tesztet, pólókról, cipőkről, valamint egyetemi kurzusokról beszélgetve, miközben telefonját a zsebében hordta. Az említett témákkal és termékekkel kapcsolatos ajánlatok ugyanúgy elkezdtek megjelenni telefonján, amiből azt a következtetést vonta le, hogy a készülék szinte állandóan figyel és továbbítja a személyes beszélgetéseik tartalmát. Ezt követően biztonsági szakértőket is megkérdezett a témáról, akik azonban nem tudtak egyértelmű választ adni.

Maga tény, hogy a telefonok és a rajtuk lévő alkalmazások gyakorlatilag mindig lehallgatnak minket, nem túl meglepő, hiszen ma már a kütyük jó része folyamatosan figyel az „OK Google” és „Hey Siri” utasításokra, hogy ennek megfelelően azonnal aktiválja a digitális asszisztenst. Úgy tűnik azonban, hogy számos alkalmazás visszaél a mikrofon használatával kapcsolatos engedéllyel, itt pedig időről-időre lehallgatnak minket, bár azt még nem tudjuk, hogy ezt pontosan mely szavak (vagy egyéb tényezők) váltják ki – ez valószínűleg az adott alkalmazástól függ. Az aktuális helyszín nyomon követése szintén fontos tényező, a legtöbb készüléken ez bekapcsolva marad, az Apple pedig a Significant Locations funkció révén több saját alkalmazáson belül is további információkat bocsájt rendelkezésünkre.

Ez utóbbi persze kikapcsolható, míg az appok kíváncsiskodása jóval bonyolultabb kérdés. Még nem tudjuk, hogy a Facebook és társainak ezen gyakorlata milyen ellenlépéseket vált majd ki a felhasználói oldalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #10
    Mindig is egyértelmű volt, hogy a mobiltelefonokat az emberek megfigyelésére találták ki :-) Így mindenkinek megvan a személyes nyomkövetője és önként viseli... Rabok vagyunk csupán!
  • jackoneill90 #9
    Szilaj gyönyörnek a vége is szilaj.

    Utoljára szerkesztette: jackoneill90, 2018.06.13. 21:57:53
  • end3 #8
    Hát, konkrétan nem azt mondta hogy jó ez, csak felvázolt egy pesszimista, orwelli jövőt. A jelen tényeiből kiindulva sanszos, hogy helyel-közzel megvalósul.
    (Azért, az agysejteket pont nem kéne... :) )
  • wraithLord #7
    Nem volt elég az emaileket meg a chatfolyamot átkutattatni botokkal, még aktívan figyeltetni is kell most az okostelóval. Mindig kikapcsolok minden ilyesmit (pl. smart szolgáltatásokat is), elsősorban akksitakarékossági célzattal.
  • wraithLord #6
    Ebben az a legidegesítőbb, hogy a plusz folyamatok pluszban merítik az akksit is. A telefon üzemidejének a rovására szórakoznak ilyen, amúgy privát szférát csírájában elkaszáló baromságokkal.
    Nesze neked a battery life-fal 20%-kal jobban gazdálkodó SoC, Android O meg P, és nem sz*ros 3000 mAh-s akksival szerelt telefonok.... Lehet, hogy pont azért nem tudsz valami fontosat elintézni, mert ezek a faxságok lehúzzák a telefont.

    A manuális hibernálás talán megoldás lehet erre, de attól még az Android elég sok rendszerfolyamatát nem lehet kilőni vele.
  • NEXUS6 #4
    Nem nagy kunszt ezeket, (hangfelismerés, figyelés, helymeghatározás, stb) kikapcsolni a telón, bár azért igényel némi ismeretet, kézimunkát. Pesze jó kérdés, hogy ez végül is mennyivel javítja a privátszféra biztonságát. Ha meg akarnak figyelni, megfognak.

    Némi tudatossággal minden esetre rengeteget tehetünk azért, hogy az ilyen támadások ellen védve legyenek az eszközeink a kereskedelmi, nem olyan profi oldallal szemben.

    Szal azt gondolom az lesz, ami mindig is volt, lesz a hatalom, lesz a b. nép, meg lesznek olyanok akik bizonyos tudatossággal a legjobbat tudják kihozni a szituból.
  • tom_pika #3
    A nem lehallgathatóság a legesleggazdagabbak kiváltsága lesz majd.
  • Zoliz #2
    Ahhoz, hogy a gépek még jobban megkönnyitsék a munkánkat meg kell ismerniük a viselkedésünket, hogy pontosabban végezzék a feladatukat, ehhez át kell adnunk mindenünket az agysejtjeinket is nekik. Aki ennek nem akar a részese lenni ki fogják közösiteni a társadalomból, mert nem hasznos tagja.
  • Skylake #1
    Ott kezdődik, ha az integrált kereskedelmi célú lehallgató berendezés a "Hey Cortana", "Ok, Google", "Alexa" vagy "Siri" szóra aktiválódik a felhasználó számára, szükséges folyamatosan hallgatózni, hogy ezt a szót kimondták e.

    Ott folytatódik, hogy a mobileszközök mint platform használatának jellegéből adódóan az emberi történelem legtökéletesebb permanens megfigyelő eszköze. És mivel a telepíthető alkalmazások működéséről a végfelhasználónak halvány f*ngja nincs, és nem is érdekli őket, én mint fejlesztő minden létező technológiát be fogok préselni az alkalmazásba, ami adatot képes gyűjteni, függetlenül az alkalmazás funkcionalitásától.

    Elmondom, mi az ami nem lesz a mobileszközökön tömegesen: hardveresen lekapcsolható mikrofon és kamera. Nem véletlenül: ez nem igénye a Google méretű dinoszauruszoknak, és az alkalmazásboltjukba bedolgozó legutolsó macskajancsi fejlesztőnek is.