Gyurkity Péter

A kínai telefonoktól tartanak az amerikai ügynökségek

Ez azonban nem akadályozza meg az alkatrészek beszerzését.

Azt már évek óta tudjuk, hogy egyes amerikai hatóságok kifejezetten kritikusak a kínai elektronikus eszközök széleskörű alkalmazását illetően, ez ugyanis szerintük nem szolgálja a nemzetbiztonsági célokat. Most ismét erre figyelmeztetnek, kiemelve a Huawei szerepét.

A kínai gyártó vezetése a napokban elégedetlenségének adott hangot, amiért a tengerentúli piacon az értékesített telefonok 90 százaléka az amerikai szolgáltatókon keresztül jut el a felhasználókhoz. Megpróbálkoztak ugyan az Amazonon keresztül a független példányok értékesítésével, erre azonban több amerikai hatóság is ellenlépésekkel reagált, kihangsúlyozva, hogy nemcsak a kormányzati szervek, de a magánszemélyek számára is konkrét fenyegetést jelent a kínai fejlesztések használata, hiszen ezeken kártékony szoftverek helyezkedhetnek el, amelyek személyes adatainkat és további bizalmas információkat tulajdoníthatnak el. A Huawei úgy reagált, hogy tudatában vannak a negatív érzelmeknek, másik 170 országban azonban nagy bizalmat élveznek, ezzel együtt pedig globális szerepet töltenek be a piacon.

A hatósági ellenállás és a figyelmeztetések özöne persze nem akadályozza meg az amerikai gyártókat abban, hogy továbbra is a Távol-Keletről szerezzék be az egyes komponenseket, illetve tovább növeljék ezek jelentőségét saját beszerzési csatornáikon belül. Az Apple kapcsán éppen a napokban merült fel a hír, miszerint a cég jelenleg is tárgyal a NAND-memóriachipek utánpótlásáról, amelyet most első alkalommal (részben) kínai partner segítségével valósítanának meg. A Yangtze Memory 2019-től vehet részt a beszállításban, elegendő kapacitásuk azonban csak 2020-tól lehet majd, hiszen a gyártást csak idén indítanák be.

Az Apple korábban olyan nevekre támaszkodott itt, mint a Toshiba, a Western Digital, a Hynix, illetve a Samsung, egy esetleges szerződéssel azonban a Yangtze is jelentős gyártóvá válhat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lehelet #2
    Az amcsikat nem az zavarja, hogy a kínaiak lehallgathatják ezeket a telefonokat, hanem hogy ők nem...
  • Skylake #1
    Szinte biztosan fut kínai titkosszolgálatnál egy olyan nagy költségvetésű program, amely azt vizsgálja és hajtja végre, hogy a különböző exportra menő hardveres komponensekben (a chipektől kezdve a kész egységekig) hogyan tehetők be különböző hátsóajtók. A szoftverek esetében pedig ugyanez megvan ugyanott. Végül is, a fagyi visszanyal, nem mintha jó lenne ez, hanem csupán annak az indikátora, hogy 3000 sor szoftverkódban, vagy egy jó komplex chipben egy nyergesvonatónyi okosság elrejthető, ahogy szokták mondani.

    Civilizációnk egy olyan fantasztikus technikai színvonalra mászott fel, hogy sikerült olyan technológiákat kifejlesztenünk, amelyek esetében a támadhatóság annak használati vektorain keresztül evidens módon hajtható végre. És mindehhez csináltunk egy globális, egyre kifinomultabb infrastruktúrát is, amivel ezek megtehetők. Ez után kell bármin is csodálkozni?