Gyurkity Péter

Saját operációs rendszert fejleszt a Huawei

Mégpedig évek óta, hogy megkerüljék az esetleges amerikai szankciókat.

A napokban beszámoltunk arról, hogy elindult az amerikai támadás a kínai gyártók ellen, ennek keretében pedig az ZTE beszállítóinak tiltották meg a további együttműködést, miközben a Huawei az iráni szankciók kapcsán került a képbe. Most ez utóbbi cégről érkezett újabb érdekes hír.

Kiderült ugyanis, hogy a Huawei már 2012 óta fejleszti saját operációs rendszerét, annak érdekében, hogy az esetleges amerikai ellenlépések miatt ne kerüljenek nagyon kellemetlen helyzetbe. Eredetileg abban az évben indult el egy tengerentúli vizsgálat a gyártó ellen, amely azóta is tart, a cég alapítója pedig már akkor úgy döntött, hogy ideje elkezdeni a munkálatokat a saját szoftver kifejlesztése érdekében. Ez a platform nemcsak a különböző hordozható kütyükre, hanem a személyi számítógépekre is befuthat, egyelőre azonban még nem jelent meg, ugyanis nincs olyan kiforrott állapotban, mint az Android, emellett pedig a külső támogatás is hiányzik, vagyis a szoftveres kínálat meglehetősen szegényes lenne.

A további amerikai lépések akár az Android-licenc elvesztéséhez (megvonásához) vezethetnek, ezért mindkét kínai szereplő komoly hátrányba kerülhet a mobilszegmensben. A Huawei persze némileg könnyebb helyzetben van, hiszen a ZTE-vel ellentétben ők saját chipeket is gyártanak, a Kirin-család jelenlétével pedig (legalábbis ezen a téren) nem függnek egy másik amerikai cég, a Qualcomm, jóindulatától. Azt még nem tudjuk, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium milyen következtetésre és döntésre jut a vizsgálat révén, ennek eredménye azonban valóban komoly következményekkel járhat.

Az amerikaiak mellett a kanadai és brit illetékesek is hasonló aggályokat fogalmaztak meg (természetesen teljesen függetlenül a nagy szövetséges és barát véleményétől és esetleges ráhatásától), az ellenlépések tehát további országokban is felbukkanhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • eto demerzel #5
    aha, ennyi energiaval azt lehetne mondani hogy minden software gyarto ezt csinalja. akkor mindenki fejleszon otthon maganak softwaret es kesz nem lesz belole gond. rajta kezdheted. ja hogy nejm ertesz hozza az mar gond.
  • Skylake #4
    Jól van Huawei, lényeg hogy telerakjátok backdoor-al, az a fontos. Mivel a kínai kommunista párthoz közelálló cég vagytok, ez úgyszólván alapfeladat, hazafias népfront, bocsánat hazafias kötelesség a Mennyei Birodalom fenntartása érdekében, és teljesen default eljárás a császár atyuska, Hszi Csin-ping felé. Aztán miből gondoljátok, hogy ettől majd jobban veszik a sz*rjaitokat, főleg kritikus környezetbe? Nyugodtan, hajrá, nyomjátok, fejlesszetek, reméljük belebuktok a p*csába!

    Ha a fenti célt nem veszem, ma az OS lényegtelen. A buta nyugati mobilparasztot csak az fogja érdekelni, hogy a fingóapp, meg a Szent Facebook, illetve a Boldogságos Messenger úgy fut e rajta, mint az Androidján. Megy hol nagyobb a szoftverkínálat. E tekintetben kb. úgy indultok mint a WP, sőt még rosszabb helyzetből. Ennyi. Persze értem én a célt: a HüvelyOS inkább gondolom végponti szoftvere lenne a Nagy Kínai Társadalmi Kredit projektnek? Ha igen, akkor a motiváció érthető, hiszen egy ilyen szájb*szott önkényuralmi technológiához legjobb az erre készített OS, mint kulcskomponens, nem igaz?
  • Ellaberin #3
    Igen, az alkalmazások miatt aggódhatnak. Azt nem hinném, hogy oprendszert a saját chipjeikre ennyi idő alatt nem tudtak volna összerakni. Viszont több ezer alkalmazást már kevésbé - és a nép ugye szeret válogatni a boltban és nem a kongó polcokat nézni, még úgy is, ha egy ember jó ha 10-15 alkalmazást használ folyamatosan, meg plusz ugye a játékok.
    Ellenben mi a vásárlók fogjuk ezt megszívni, mert ez tuti drágulást fog hozni... :(
  • takysoft #2
    Mert a Tizen, a FirefoxOS, meg a Bada nagy sikerek lettek....
    Ha meg droidkompatibilis (playstore stb, mint a Jellyfish), akkor meg ugyanúgy ott vannak a szankciók
  • bunny #1
    Ha a microsoft belebukott, meg még jópár "kisebb" cég, mégis mire számít? Kínában lehet működhet, de globálisan értelmetlen. Van az android és az iOS, meg némileg a Blackberry, és itt vége a sornak okostelefon fronton.
    De kétlem, hogy az android elérhetőség megszűnne a kínai gyártók részére, úgyhogy ez elég világvége scenario imho.