Berta Sándor

A félvezetőpiac negyedét szerezné meg a Samsung

Félvezetőgyártóként a dél-koreai óriáscég nem igazán számít meghatározónak, azonban erősen a felzárkózáson dolgoznak.

A Samsung szeretne felzárkózni a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) mellé. A társaság úgy véli, a vetélytársával szembeni lemaradását öt éven belül jelentős mértékben csökkentheti. Agresszív módon szereznének ügyfeleket és az ismert nagy megrendelők, például a Qualcomm, az nVidia és az NXP Semiconductors mellett kisebb partnerekkel is dolgoznának. A vállalat azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a félvezetőgyártásban a háromszorosára növelné a piaci részesedését. Ez azt jelentené, hogy öt esztendőn belül a világpiac negyedét birtokolnák. Jelenleg a TSMC piaci részesedése 50,6 százalék, míg a Samsungé 7,9 százalék, a Global Foundries 9,6, míg a UMC 8,1 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

E. S. Jung, a Samsung kiszervezett félvezető üzletágának a vezetője kijelentette, hogy ők akarnak lenni a második számú szereplő a területen. A menedzser hozzátette, hogy mindehhez olyan fejlett technológiára van szükség, amely az ügyfeleknél lelkesedést vált ki, mert anélkül nehéz lesz az ügyfeleket elcsábítani a konkurensektől. Jung ugyanakkor úgy vélte, hogy a Samsung az Extreme Ultra Violet (EUV) nevű gyártástechnikával lépéselőnybe kerülhet a vetélytársaival szemben.

A dél-koreai óriáscég és a TSMC komoly versenyben vannak az EUV bevezetése tekintetében és ezáltal a chipgyártás költségeinek a csökkentésében. A Samsung korábban bejelentette, hogy az EUV technológiával kiegészített 7 nanométeres gyártási eljárást 2018 második felétől vezetné be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hungi #6
    ha már hülyeség, az megvolt mikor az angol miniszterelnök meg egyenesen örült mikor eladták az (angol) arm vállalat többségi tulajdonát japánoknak?
  • VolJin #5
    Nekik is volt ARM üzletáguk. Lepasszolták, és az lett a nagyobb piac...
  • VolJin #4
    Az intel hol van a képben?
  • VolJin #3
    Sehogyan sem kapcsolódik ehhez a kérdéshez kína...
  • ostoros #2
    Hogy jutottunk idáig? Hát úgy, hogy a kínaiak nem vették be a blablát, hogy a piac majd mindent elrendez.
  • felemelő #1
    A TSMC piaci részesedése miatt ez egészséges lépésnek tűnik.

    Persze kérdés, hogy a TI-től (mint az első lépések kiagyalójától) hogyan jutottunk el odáig, hogy gyakorlatilag ázsiában készül az összes félvezető, miközben ez az egyik meghatározó üzleti terület.
    És ez nem a kínai könnyűipar, ahol olcsó bérű emberek, koszos kis épületekben az alacsony bérekkel lenyomják a világpiaci árakat.
    Ez a magas szellemi hozzáadott értékkel nagy pénzügyi hozzáadott értékű tevékenységek placca, amihez hatalmas tőkebefektetés és jól működő gazdasági kultura is kell.