MTI

A Kreml szerint az amerikaiak a kibertámadók

Tagadják az elnökválasztásba való beavatkozásnak még a lehetőségét is és amerikai fenyegetésekre panaszkodnak.

A The Intercept az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) jelentésére hivatkozva hétfőn azt állította, hogy néhány nappal a tavalyi amerikai elnökválasztás előtt az orosz katonai hírszerzés (GRU) informatikai támadást hajtott végre legalább egy olyan amerikai cég ellen, amely szavazógépekhez való szoftvert gyártott, továbbá adathalász e-maileket küldött több mint száz amerikai választási tisztviselőnek. Az amerikai igazságügyi minisztérium vádat is emelt Reality Leigh Winner, az NSA szerződéses munkatársa ellen, amiért a The Intercept közlésének alapjául szolgáló hírszerzési dokumentumokat szivárogtatott ki.

"Az Egyesült Államok titkosszolgálatai Barack Obama elnöksége alatt azzal fenyegetőztek, hogy kibertámadást intéznek az orosz infrastruktúra objektumai ellen" - jelentette ki Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az orosz parlamenti felsőháznak a belügyekbe való külföldi beavatkozással szembeni fellépésről ma megtartott vitanapján. "Washington, a Pentagon alvállalkozóinak segítségével a legnagyobb játékossá nőtte ki magát az úgynevezett exploitok, a hackerbehatolást megkönnyítő, szoftversebezhetőséget kihasználó programok piacán" - mondta a diplomata a tanácskozás nyilvános szakaszában.


Putyin még a felvetést is blődnek tartja

"A sajtóba történő kiszivárogtatások révén Barack Obama idején a titkosszolgálatok azzal fenyegettek meg bennünket, hogy ezen szoftverbetétek segítségével bármely pillanatban masszív csapásokat tudnak mérni az orosz infrastruktúra kritikus fontosságú objektumaira" - tette hozzá. Rjabkov szerint míg az orosz elektronikus infrastruktúra elleni támadások 28 százaléka az Egyesült Államokból érkezik, addig fordított esetben ez az arány csak 2-3 százalék.

A külügyminiszter-helyettes azt állította, hogy az orosz állami szerveknek "nincs közük és nem lehet közük a hackertámadásokhoz", valamint hogy "egyszerűen lehetetlen" elképzelni, hogy Oroszország kibetámadások útján próbáljon meg befolyást gyakorolni más országok belső folyamataira. Hangsúlyozta, hogy az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozásra "nincs és nem is lehet" bizonyíték, és hogy tények híján az amerikai titkosszolgálatok tettek azzal kapcsolatban hamis bejelentéseket.

A Kreml szóvivője szintén határozottan visszautasította a The Intercept elnevezésű amerikai oknyomozó hírportál állításait, szerinte azok érvekkel nincsenek alátámasztva. "Ezen állításon felül, amely abszolút nem felel meg a valóságnak, semmilyen más információt nem láttunk, és semmilyen érveket nem hallottunk, amelyek alátámasztották volna ezen információ hitelességét. Ennek megfelelően határozottan visszautasítjuk annak a lehetőségét, hogy ez megtörténhetett" - mondta. Peszkov kijelentette, hogy ő maga nem olvasta azt az amerikai titkosszolgálati (szigorúan titkos) jelentést, amelyre az amerikai média hivatkozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #17
    Nem hiszem, hogy Magyarország - ha magyar kormánya és bevethető titkosszolgálati apparátusa lenne - lehallgatná a lengyel miniszterelnök mobiltelefonját.

    De ha szerinted az etika- és törvényszegés még egy baráti országgal szemben is elfogadható, akkor az oroszok az amcsi hekkelést jól tették, nem igaz? Vagy ilyen alapon - mivel egyáltalán nem barátiak - ott az akciók során néhány tucat hulla is belefért volna. Senki nem háboroghatna, hiszen így működnek a titkosszolgálatok.
  • Skylake #16
    Amúgy alapvetően nincs miért csodálkozni a helyzeten. A ruszkik pontosan azt a dolgot teszik, ami a lehető leglogikusabb: megfigyelés és kontroll alkalmazása online technológiákkal, a technológiák adta lehetőségeken belül szövetséges és ellenséges országokra irányulva.

    Ugyanúgy, az amerikaiak pontosan azt a dolgot teszik, ami a lehető leglogikusabb: megfigyelés és kontroll alkalmazása online technológiákkal, a technológiák adta lehetőségeken belül szövetséges és ellenséges országokra irányulva.

    Csak azt nem értem, hogy az amerikai informatikai kapacitás birtokában (lásd. egy bizonyos Snowden esetét egy NSA nevű szervezettel), mégis hogyan érhetett el ez a bizonyos elég evidens kontrollgyakorlás az ellenséges oldalról ilyen szintre.
  • coyote55 #15
    Mondjál nekem légyszives egy olyan országot, amelyik nem szimatolna a legközvetlenebb barátok után - ha megtehetné.
    Jelenleg az USA az, amely ezt megteheti, mert megvan hozzá az ereje. Az oroszok sem jobbak, a kínaiak sem, még kevésbé É-Korea.
  • NEXUS6 #14
    A Clinton család elég jó kis boltot csinált az amcsi külpolitikából a kis magán alapítványukkal, Trump még nagylelkű is volt, hogy nem állított fel bizottságot, hogy kivizsgálja a ténykedéseiket.
    Trumppal kapcsolatban felmerül, hogy miben is van benn az oroszok keze inkább, hogy megválasztották, vagy hogy a választás után folyamatosan baszogatják, valaki mindig kiszivárogtat valami ciki ügyet.

    Nem feltétlenül egy oroszbarát elnök a jó, talán ilyet nem is lehetne elérni az USA tök ellentétes nagyhatalmi érdekrendszere miatt. De egy folyamatosan a belpolitikai támadásokkal tökön rúgott elnök minden USA-val szemben álló erőnek az érdeke.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2017.06.08. 20:50:09
  • cylontoaster #13
    Az igazán nagy haszna az lenne (ami persze nem lesz), ha ennek hatására elérnék azt, hogy aki talál ilyen sérülékenységet az jelezze a fejlesztőnek :)
    Na megmosom a kezem, bilis lett.
  • Tetsuo #12
    Mellesleg ez nem nagy dolog. Szerintem a Hillary ténykedése sokkal aggasztóbb az E. Államokra nézve, de akár a Trump saulfordulása is vagy a "biztonsági rések" és az elhárítás - ha tényelg ilyen béna volt.
    Ezeket kellene vizsgálniuk az adott hivataloknak és megköszönni a bilikiborítást a hekkereknek - akárkik is voltak.
    A hekkelés egyik lényeges eleme eltüntetni, pontosabban másra terelni a nyomokat. Egy éven belül SOHA nem lehet biztosan megmondani, ki támadott ilyen szinten.
    Ha már az első néhány hónapban tettest kiáltanak, akkor az egyfajta koncepció és azu öntámadás is valószínűbb, mint a vádolt csoport. Jelen esetben is ez látható.

    Ráadásul az vádaskodik, aki a legközvetlenebb barátait is abszolút megfigyeli, saját törvényeket is megsértve? Az, aki agresszívan terjeszkedik az orosz határig, majd megsértődik egy enyhe önvédelmi válaszreakción?
    Kb. a legutolsó kormányzati propaganda az USÁ-é.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.06.08. 19:40:31
  • cylontoaster #11
    Amit írsz igaz, de a konkrét esetben:
    Egy csoport ellopta a sérülékenységet, a titkot.
    Egy csoport, nem tudjuk hogy ugyanaz volt-e, kihasználta ezt a Wannacry-al.

    És amit kihagytam ezúttal: a MS kapott fülest (hiszen a véletlenekben nem hiszünk) és egy hónappal a sérülékenység publikálása előtt befoltozta a rést. Tehát amikor kijött a WC, akkor tudni lehetett, hogy az a sérülékenység már nem sokáig lesz kihasználható.
    (Legalábbis annyira nem, mint mondjuk 1 éve. Persze lesznek gépek amin 5 év múlva se lesz rajt a szükséges frissítés..)

    Tehát ha a korábban ismerték a sérülékenységet, akkor is belefér, hogy most látták hogy már nem érnek az infóval semmit, ezért jól odacsapnak, hogy valami haszna mégis legyen. Az oroszok ilyen logikával nem kizárhatóak (ahogy az amcsik se). A kérdés az, hogy mi a francnak tették volna? Én személy szerint ezért nem gondolom, hogy az oroszok műve, mert nem profitálnak belőle semmit.

    És nem konkrétan a WC esetén úgy van ahogy mondod, hülyék lesznek felfedni egy ilyen infót, inkább kihasználják. Egészen biztos, hogy most is van erre példa, ahogy természetesen a másik oldalon is.

    Tudtommal amúgy a Kaspersky találta a koreai egyezőséget a kódban. Ők azok akik értenek is hozzá, a politika meg az, aki a saját hazugságait hajtogatja :) Persze minden oldalon.
  • ostoros #10
    Már úgy értem, hogy az oroszok voltak. Ha ők találnak sérülékenységet, nem játsszák ki ilyen olcsón és bénán, hanem titokban tartják, és éveken át lopják az infót.
  • ostoros #9
    Kamu.
  • cylontoaster #8
    A programkódban volt hasonlóság, és nem koreai hablaty volt beleírva..
    Ettől még lehet megtévesztés, meg az is hogy az ufók küldték.
    Aki mindig az amcsikra fúj, azok szerint ők.
    Akik a ruszkikra azok szerint ők, stb.

    Valódi érvet sose fogsz látni, az első kommented alapján neked meg úgyis mindegy.

    Az általam ismert tények:
    - Egy hackercsoport betör az NSA-hoz, és onnan adatot lop.
    - Néháy hónappal később felteszik licitre az anyagot, de végülis nem veszi meg senki.
    - Trump elindítja a robirepcsiket.
    - A hackercsoport végtelenül egyszerű angolsággal közli, hogy:
    „Dear President Trump,
    Respectfully, what the fuck are you doing?
    TheShadowBrokers voted for you.
    TheShadowBrokers supports you.
    TheShadowBrokers is losing faith in you.
    Mr. Trump helping theshadowbrokers,
    helping you. Is appearing you are
    abandoning “your base”, “the movement”,
    and the peoples who getting you elected.
    …”

    És ezzel a lendülettel kipublikálják a sérülékenységet.
    - Egy hónappal ezután valaki kihasználja a sérülékenységet. A standard zsarolókkal ellentétben itt inkább terror, mint a pénzszerzés volt a cél, ellenkező esetben a versenyszférát támadják be. Ebből sejthető a politikai töltet.
    - Találtak olyan kódrészleteket, amelyek a Lazarus Grouphoz köthetőek, róluk korábbról lehet tudni, hogy ÉK-iak. A kódrészlet egyezősége jelenthet szándékos félrevezetést, de sima, más által történt újrahasználást is, magyarul messze nem bizonyító erejű, de épp elég arra, hogy a média felkapja.

    (+1, a nyomok arra mutatnak, hogy valaki legalább 4 éve ismeri és kihasználta a sérülékenységet, mivel az infót elvileg az NSA-től lopták, így sejthető, hogy ki)

    Ha valaki máshogy tudja, vagy többet tud akkor egészítsen ki!

    És itt a szubjektív rész: az egyetlen ami kiemeli ÉK-t a többiből az az, hogy ha amcsi/orosz/kínai csopot követi el, annak nincs üzenete. Mindenki tudja, hogy ezen országok mire képesek, nem véletlenül nem is szoktak fenyegetőzni ilyenekkel. Az ÉK-i képbe viszont beleillik: láthatjátok, képesek vagyunk csapást mérni rátok (atom nélkül is).

    Bármilyen politikust kérdezel, azt fogja mondani, hogy az éppen aktuális főellensége a probléma forrása. Ha éppen több nagy ellensége is van, akkor esetleg választ közülük, de garantáltan nem egy általában semleges hatalom a felelős. Értsd: Trump akkor is ezt fogja mutogatni, ha lövése sincs mi történt, akkor is ha azt sejti hogy a ruszkik, akkor is ha tudja hogy a saját kormánya, éppen ezért ebből semmilyen következtetést sem tudsz levonni. Sajnos a mindig hazudik nem azt jelenti hogy mindig -1-el szorozni kell amit mond, akkor könnyű lenne dekódolni (bármey politikus esetén, nem csak ő személyesen).

    (A mi kormányunk mindenért Sorost okolja, ilyen logika mentén akkor a kormány felelős a migránsválságért? :) )