Gyurkity Péter

Már a nyáron jön az Android N

A Google újabb részleteket osztott meg a nagyközönséggel az új verzió megjelenéséről.

A Google némileg meglepte a terület iránt érdeklődőket, amikor hónapokkal ezelőtt bemutatta az Android soron következő verziójának első előzetesét. A jelek szerint a hivatalos megjelenés sincs már messze, az Android N ugyanis még a nyár vége előtt befuthat. A Google I/O 2016 megnyitó beszédben hangzott el több fontos részlet a soron következő verzióval kapcsolatban. Ennek során Dave Burke, a mérnöki tevékenységeket felügyelő alelnök említette meg, hogy szeretnék még a nyár vége előtt lerántani a leplet az Android N végleges változatáról, bár jelenleg ennek pontos nevét sem ismerjük, hiszen itt a felhasználók segítségét kérik, hogy kiválaszthassák a minden szempontból megfelelőnek tűnő elnevezést. Szerencsére azt már tudjuk, hogy milyen fontosabb újításokkal készülnek, így nem érhet minket nagy meglepetés.

A rendezvény alatt elérhetővé tett Developer Preview 3 ugyan már a béta fázisban jár, ezt azonban továbbra is elsősorban a külső fejlesztőknek szánják, akik a Google Android Beta Program oldalán iratkozhatnak fel - már amennyiben a Nexus 6, a Nexus 9, a Nexus 5X, a Nexus 6P, a Nexus Player, illetve a Pixel C valamelyikével rendelkeznek. A teljesítmény terén az új JIT-compiler hoz gyorsulást, így megszabadulunk az induláskor eddig látott hosszú optimalizálástól, de könnyebbé válik az aktív appok közötti váltogatás, a beérkező értesítőkre való válaszadás, a beállítások gyors módosítása, ezen opciók értelmezése, valamint a Doze funkció integrálása a külső alkalmazásokba, miközben a fájlszintű titkosítás és a frissítések kényelmesebb telepítése a biztonság növelését hivatott garantálni.

A megjelenés után a külső partnerek gyorsaságán múlik majd az új verzió elterjedése, ezzel kapcsolatban azonban bizonyos kételyek merültek fel, a Samsung például várhatóan hónapokig tartó munka után lesz csak olyan helyzetben, hogy saját TouchWiz-felületét is frissítse.


Patrick Brady, a Google illetékes menedzsere jelentette be a konferencián, hogy a konszern - a jövőbeli fedélzeti számítógépek alapjaként- felkínálja majd az Androidot a járműgyártók számára. A cégek teljes ellenőrzést kapnának a különböző funkciók, a vezérlés és a kiegészítő (zenei, online stb.) szolgáltatások integrálásának lehetősége felett. S miután az Android egy nyílt rendszer, az autógyártók azt tehetnének vele, amit csak akarnak.

Brady hozzátette, hogy a 2016-os és a 2017-es esztendő igazán nagy dolog lesz az Android Auto számára, ugyanis néhány kevés kivételtől eltekintve az operációs rendszer minden főbb gyártó által integrálva lesz. A Google egyáltalán nem fog hozzáférni az információkhoz, azoknak a vállalatoknak, amelyek szeretnének integrálni különböző Google-szolgáltatásokat, például a térképet, külön licencmegállapodást kell majd kötniük ezzel kapcsolatban. Brady szerint a Google új digitális asszisztense fontos szerepet fog játszani a gépkocsikban. Amikor valaki autót vezet, akkor nem akar alkalmazásokat megnyitni azért, hogy például lefoglaljon egy étteremben egy asztalt. A múlt héten bejelentett Google Assistant megérti majd az emberi nyelvet és képes lesz arra, hogy a felhasználókkal társalogjon.

A Google a fejlesztői konferenciáján bemutatott egy átalakított és vezérlőegységként egy 15 hüvelykes érintőképernyővel ellátott Maseratit. (Persze bármekkora méretű és típusú kezelőfelület használható.) Az internetkapcsolatot biztosíthatja saját beépített modem vagy egy csatlakoztatott telefon. Ugyanakkor némi időbe telik még, amíg az első Androiddal ellátott járművek megjelennek az utakon, az autógyártók először a specifikációkat és a szükséges interfészeket fogják bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #3
    Negro lesz, remélem. :-)
  • slice14 #2
    Remélem hogy mást is javítanak, mert ez eddig olyan mintha úgy tervezték volna, hogy minden 5 percben összeessen. A prev2 legalább nem hullt össze egyfolytában.
    Utoljára szerkesztette: slice14, 2016.05.23. 12:58:41
  • tomboy013 #1
    Remélem a következő bétára kiküszöbölik a random merüléseket, ha ez megtörténik visszakerül az 5X-re mert egyébként igencsak jó.