Berta Sándor

CES - a virtuális valóság lesz az egyik slágertéma

A Las Vegasban megrendezett esemény adja majd meg technikai szempontból az év alaphangját.

Az idei Consumer Electronics Show (CES) slágertémái között lesznek az (elektromos) autók, a virtuális valóság és a viselhető termékek. Az elemzők többek között arra számítanak, hogy a General Motors bemutatja a kisebb és olcsóbb Clievy Bolt sorozatgyártású verzióját, és a magát a kibocsátási botrányban megégetett Volkswagen szintén egy elektromos autóval akar jelentkezni.

Emellett egy kínai milliárdos által finanszírozott Faraday Future is meg akarja mutatni a járművét, amely jövőre jelenhet meg a piacon. A cégről egyelőre alig lehet valamit tudni és feltűnést keltett azzal a tervével, hogy több mint egymilliárd dollárért építene egy akkumulátorgyárat. Ezenkívül volt olyan sajtóhír, hogy a Google és a Ford közös vállalatot hozna létre az önállóan közlekedő gépkocsik fejlesztésére. A megalkotott járműveket egy automatizált telekocsi-szolgáltatáshoz használnák fel. A hivatalos bejelentés a CES keretében várható.


Az autók mellett lesznek szórakoztató elektronikai termékek, amelyek közül kiemelkednek a virtuális valóság eszközök, továbbá a dolgok internetéhez és a hálózatba kötött otthonokhoz kapcsolódó megoldások, illetve a viselhető termékek. A Samsung azt tervezi, hogy az otthonok hálózatba kötésekor a televíziót állítja a középpontba, mert a tévék minden lehetséges csatlakozóval rendelkeznek. Kai Hillebrandt, a gyártó menedzsere azt nyilatkozta, hogy így ideális hubok lehetnek a háztartási eszközök számára.

A viselhető termékek közül tavaly már számos fitneszkarkötőt és okosórát lehetett látni, de ezek nem voltak túl meggyőzőek. Amióta viszont az Apple Watch megjelent, megváltozott a helyzet. A fitneszkarkötőknél a Fitbit a piacvezető. Mindenesetre a CES jó lehetőség lesz arra, hogy a konkurensek bemutassák az új fejlesztéseiket és ötleteiket.


360 fokos akciókamera egy sisakon. Két szenzora 180 fokban lát, és az egység Qualcomm chipje egyesíti ezeket

A virtuális valóság szemüvegek idén jelennek majd meg. A Samsung már értékesíti a Gear VR készülékét, ezt követi majd a Sony PlayStation VR és az Oculus modellje. Lassan szükség lesz a megfelelő játékokra és videókra, hogy meg lehessen mutatni, mire képes a technika és még a felhasználókat is meg kell győzni az új eszközök használatáról. A technológiát támogató alkalmazások futtatásához komoly hardverek kellenek. Az nVidia szerint napjainkban csupán a számítógépek kevesebb, mint 1 százaléka használható a virtuális valóság alkalmazásokhoz.

Jelenleg világszerte 1,43 milliárd PC-t használnak, ezek közül 13 millión futtathatók virtuális valóság szoftverek. A bejelentés azért nem meglepő, mert az Oculus már tavaly május közepén nyilvánosságra hozta az Oculus Rift virtuális valóság szemüveg alkalmazásához szükséges minimális hardverkövetelményeket. Ezek a következők: nVIDIA GTX 970 vagy AMD 290 grafikus kártya, Intel i5-4590 processzor, 8 gigabájt RAM, kompatibilis HDMI 1.3 videokimenet, 2 darab USB 3.0-port és Windows 7 SP1 vagy újabb operációs rendszer.


Személyi mozirendszer zajszűrő fülhallgatókkal. Dioptria korrekcióra is képes, tehát szemüvegesek is használhatják

Az Ericsson jelentésében azt írta, hogy a virtuális valóság az idei esztendő egyik fő trendje lehet. Azonban ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a technológia azonnal és minden háztartásban meg is fog jelenni. Az nVidia ugyanakkor azt prognosztizálta, hogy 2020-ban már több mint 100 millió virtuális valóság headsetet használnak majd a felhasználók és a cégek. Az idei Consumer Electronics Show keretében több mint 40 kiállító mutatja be a virtuális valóság megoldását, ez 77 százalékos növekedés a 2015-ös évi kiállítószámhoz képest.

Phil Chen, a HTC tartalmakért felelős menedzsere tavaly novemberben azt nyilatkozta, hogy szerinte legalább 3-5 évig eltart majd, amíg a virtuális valóság megoldások elérik a tömegeket. Az ő készülékük - az Oculus Rift és a Sony Morpheus duóval együtt - csak az első hullám.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #11
    Egyébként szerintem lehetne 10x-es teljesítmény növekmény is tőle, dehát ez a téma most is csak azért kap figyelmet mert ráfeszültek a fanboyok ,mert ha nem tetszik a nagyközönségnek a nullgenerációs sisak akkor legyen mivel kompenzálni , hogy majd a következő generáció biztos levesz mindenkit a lábáról, őket meg addig se nézzék buta zombiknak a keretes-pixeles sisakjukkal amiben gyakorlatilag úgy "oldották meg" hogy nelátszódjon a pixelek köze hogy összemossák kívülről. Hát ilyen megoldások mellé szerintem kár is lealacsonyodnia a magic leap-nek ha igaz amit állítanak magukról.
  • Sir Cryalot #10
    -igen és az az a cég ami eddig ezt 10ezer eurókért árulta, nyilván a fejedbe akarja majd nyomni az 500dolláros sisak árának töredékéért .

    Ha ez annyira tuti, nem is értem, miértnem lehet rögtön az nvidia tegraját vagy a qualcomm akármilyét kell fényezni ennyi erővel , hogy ha már nem is kell x86os proci vagy 600wattos videokártya a fullhd-jükhöz se (ami a halszem optikás fov miatt dvd minőségűnek se hat).

    Nemmellesleg a qualcomm a magic leap egyik befektetője, biztos nemlátták meg időben hogy csak tehénlepényszintű lapításra lesz elég az óriási leap-es ambíció.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.01.06. 08:15:02
  • Inquisitor #9
    A szemkövetés esetén akár harmada vagy negyede lehet a gépigény, hiszen zónákra osztva a részletesség ott van ahova nézel, onnan körkörösen kifelé meg lehet rontani, mert pont nem rontja a grafikai élményt a user számára. 4K kijelző kis méretben meg van már gyártásban. Mivel kint lesz a CES-en az a cég aki ezt fejleszti, biztos lesz róla infó a napokban. Ettől én még nagyon várom a Magic Leapet, de előző évi többszöri halasztás óta lapítanak mint tehénlepény a fűben
  • Sir Cryalot #8
    http://www.wired.com/2015/08/obscure-neuroscience-problem-thats-plaguing-vr/
    igen ez a rosszullét dolog az
    amiről az ilyen hype-csúcs idején mély hallgatás van, pl. a vergence accomodation conflict, állítólag a magic leap meg azért billio dolláros start-up mint az uber azaz öntik bele a pénzt amellett hogy veszteséges , ott állítólag nincs v-a-c ,

    "ami egyrészt természetesebbé teszi a a VR-t azzal, hogy az éles amire fókuszálsz és nézel,"

    tulképp nem is lehet fókuszálni a v-a-c miatt szóval a magic leap pont azzal promotálhatná magát hogy abban a szemüvegben egyáltalán lehet.

    http://www.wired.com/2015/02/magic-leap-reddit/

    És kicsit túl van exponálva a szemkövetősdi meg a 4 meg 8K-s felbontás , jelenleg mindkettő gimmick, úgy hogy a valóságban lecsupaszítottak és nem részletgazdagak a vr-es játékok és még úgy sincs meg a 90-es framerate,

    emellett azzal akarják eladni a sisakot hogy a többi display ingerszegény (lol), dehát a palmergyerek a hátterével nemcsoda hogy lehazudná a csillagot is az égről , a kaliforniai használtautókereskedő faterjával meg a félbehagyott újságíróegyetemével.

    Az egyik földhözragadt (VR) a másik meg túl szép hogy igaz legyne kategória (glass-ML).

    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2016.01.06. 01:31:18
  • Sir Cryalot #7
    két szó. jobb híján

    :DD
  • knightbali #6
    két szó. vr pornó
    Utoljára szerkesztette: knightbali, 2016.01.05. 20:13:33
  • Inquisitor #5
    Azért a 360 (vagy 180-270) fokos VR filmek sem rosszak, megnézni olyasmit amit élőben soha nem próbálnél ki. Wingsuit, ejtőernyőzés, akármi. Ilyenből meg elég sok akad már. Ráált a YouTube meg a FaceBook is.

    NLGHT nem tudom a kiállításon mi volt kint (DK1 vagy DK2), de azóta volt a Crescent Bay és a végleges CV1 verzió is nagyon sokat fejlődött. Persze lehet még jobb, van most egy új szemkövetés technológia kint a CES-en, ami egyrészt természetesebbé teszi a a VR-t azzal, hogy az éles amire fókuszálsz és nézel, cserébe a sokkal kisebb lesz a gépigény, így simán jöhetnek a 4K-8K kijelzők.
  • bakkerman #4
    +1
  • gombabácsi #3
    hát én az első lcd monitorommal is szédültem meg rosszul voltam.
    (ugyanis úgy tűnik túl jó a szemem és nagyon zavarta hogy két szögből más színt látunk az lcd monitoron, legalábbis 15 évvel ezelőtti régi fajtákon)

    2 nap múlva semmi bajom nem volt :)
  • nlght #2
    tavaly volt egy kiállítás (kép és képtelenség) ahol kipróbáltam az oculust, google glasst is...
    mindkettő borzasztó csalódás volt... a google glass kezelhetetlen vacak, az oculus már érdekesebb volt, viszont 10 perc után rosszul lettem tőle és hányingerem volt, barátnőmnél 3 perc után jelentkezett ez a hatás (amit szimulátor betegségnek is hívnak a szakzsargonban)

    imho sajnos az agy nem úgy van "huzalozva" hogy slágertermékké váljon