Gyurkity Péter

A túlmelegedő chipek miatt csúszik a Xiaomi Mi 5

A Snapdragon 810 több gyártónál is gondokat okoz, ebben a HTC és a Xiaomi is érintett.

Épp a napokban írtunk arról, hogy a japán vásárlók visszajelzései szerint az új Sony Xperia Z4 számos esetben túlmelegszik, ami a Snapdragon 810 chipnek köszönhető. Ezt nem sokkal később a Sony maga is elismerte, a jelenség azonban más gyártóknak is komoly fejtörést okoz.

Ezen gyártók közé tartozik a HTC, amely már az M9 esetében is saját trükkökkel igyekezett megelőzni a problémát, a túlmelegedést az órajel szabályozásával előzték meg. Az újabb példányok, így például az M9+ esetében azonban már a MediaTek chipjeit alkalmazták, ezek viszont Európában és Észak-Amerikában jó eséllyel meg sem jelennek majd. Úgy tűnik, hogy a J Butterfly okostelefon esetében nem tudták megelőzni a problémát, a japán piacon megjelent készülék ugyanis a túlmelegedés mellett lassú, gyakran nem reagáló kijelzőt, illetve a vártnál rövidebb üzemidőt kínál a vásárlóknak, ami nyilván nem lesz jó hatással az eladási adatokra.

Ami a Xiaomi Mi 4 közvetlen utódját illeti, itt nemrég felmerült a Snapdragon 820 chipek alkalmazása, ami viszont azt jelentené, hogy a megjelenéssel várni kellene egészen addig, amíg ezen típus kellő számban rendelkezésre áll. A Mi Note Pro változatnál ugyan a HTC-hez hasonlóan különböző szoftveres trükkökkel enyhítik a problémát, ezek azonban csak átmeneti megoldásnak tekinthetők, így egyelőre kérdés, hogy miként döntenek az új Mi 5 és Mi 5 Plus esetében.

Az biztos, hogy a Qualcomm a maga részéről az eredetileg tervezettnél kevesebb Snapdragon 810 chipet szállít le, így az utódok megjelenését mindenki epekedve várja majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #1
    Nem értem mi a szarnak kell ennyire szaladni a kiadásokkal. Ezek a telefonok, legyen az akár iPhone vagy Android, gyakorlatilag, funkciójukat tekintve, komolyan nem változtak. Változott a dizájn, változott a pikszelszám, talán változott egy kicsit az akkuidő, de semmi több.
    A Desire HD-m nem tudta a wifi directet és az NFC-t. Na, nagy ügy...
    Semmi nem indokolja, hogy ennyire elbasszanak dolgokat...
    Ja, még egy dolog változott közben, duplája lett az OS.