Berta Sándor

Európában is elérhető lesz a Sony okosszemüvege

Németországban már előrendelhető a termék, az első készülékeket márciusban szállíthatják ki.

A Sony Smart Eyeglass fejlesztői verziója, az SED-D1 immár Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Németországban rendelhető meg, az ára országtól függően 100 000 jen, 840 amerikai dollár, 520 font vagy 670 euró. Márciustól az eszköz Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban, Hollandiában és Svédországban is elérhető lesz. A termékhez számos kompatibilis alkalmazás jelenik majd meg. Ezek között lesznek olyanok, amelyek a Facebook, a Twitter, a Gmail, a naptár vagy a beszédvezérlés használatát könnyítik meg. A cég hozzáférhetővé tette a szoftverfejlesztői csomagot is.


A Smart Eyeglass esetében a 3 mm vékony lencsék a kijelzők. Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy a tartalmak mindkét szem számára láthatóak (a Google Glassnál az egyik szem látja csak), a hátránya viszont, hogy a szemüveg nem képes a színek megjelenítésére. A kijelző monokrómok, minden tartalom zöld színben jelenik meg.

Az akkumulátort, a beépített hangszórót és mikrofont, az NFC-chipet és a kezelőelemeket egy külön modulban helyezték el, amelyet kábellel kötöttek össze a készülékkel. Az üzemidő a kamera használata nélkül 2,5 óra, a kamera használatával pedig mindössze 80 perc. Van Bluetooth 3.0-támogatás, az operációs rendszer pedig az Android 4.4 vagy egy újabb verzió lehet.

Az első információk már tavaly szeptemberben kiszivárogtak a Sony okosszemüvegéről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #8
    Gagyi...
  • Tinman #7
    Ekkora buktát még soha nem láttam. Grat!
  • MsUser #6
    Elsőre ormótlan, bumfordi, ronda motoros szemüveg fazon.
    A kutyának se fog kelleni, mert még meg fizethetetlen is.
    A gyakorlati használata nem világos, ez is csak egy drága Sony bigyó lesz.
  • matatom #5
    Uh, borzasztó! Pedig csinál a Sony egész jó termékeket is, de ezt a szörnyszülöttet mégis mi a fészkes fenének kellet megcsinálni?
  • mortep #4
    Yeaah!! Okular peacemaker by sony

    Ritkaronda, orbitálisan nagy és monokróm. Olyan mintha azt mondanám: mi jól, gyorsan és olcsón dolgozunk de ezekől választhat 2őt...ja nem.. 1et.. ööö, vagyis egyet sem.

    Sikerült megtalálno a pozitív oldalát: illik hozzá a vezetékes nyakkendőtű... vagy papírnehezék? Nem tudtam eldönteni.
  • MasterMason #3
    Elég buta ez az "okos-szemüveg", gyakorlatilag sms nézésen kívül semmire nem jó és használható, ráadásként monokróm.

    Ez így ebben a formában hallva született koncepció.

    Nem tudom ki fog ezért 600 eurót kifizetni ezért de annak az okos szemüveg mellett okos agyat is kéne vennie. :P
  • BCs design #2
    én szemüveges vagyok, emiatt nálam kapásból kifog maradni
  • formax #1
    Nem mondom, a marketingesek mindent megtettek, hogy kihozzanak valamit ebből a ronda, nagy szörnyetegből, amiből egy kábel lóg ki, és kb. semmire nem jó. Ez tuti bukta.