Berta Sándor

Teljesen újratervezik a Google okos­szemüvegét

A projekt új felelőse alapjaiban változtatná meg a terméket. Az új változat csak akkor jelenne meg, ha már valóban kiforrott.

A Google január közepén állította le a különleges szemüveg forgalmazását. A webes óriáscég egy új szakembert szerződtetett, valamint külön részleget hozott létre a fejlesztésekhez. A munkát Tony Fadell, az Apple egykori menedzsere vezeti, aki az iPod atyjának számít. Az eddigi projektvezető, Ivy Ross lesz az új részleg operatív vezetője, de ő is Fadell irányítása alá fog tartozni.

Ezeket az információkat most megerősítette a The New York Times is. A névtelenül nyilatkozó bennfentesek egyike elmondta, hogy az új verzió esetében nem lesznek nyilvános tesztek, Fadell ugyanis olyan személy, aki kizárólag akkor dob piacra egy terméket, ha az tökéletes. Mindez teljesen ellentétes a projektben képviselt eddigi állásponttal. Fadell örül annak, hogy Ivy Ross lesz az egyik munkatársa és egy új fejlesztési irányt jelölhetnek ki a különleges szemüveg számára, illetve hogy támogathatják a csapatot. A munkát Ivy Ross vezeti majd és a tapasztalatokat közösen fogják felhasználni a jövőben kifejlesztendő termékekben.

Amennyiben Fadell és csapata tartja magát az eredeti elképzeléshez és valóban teljesen az alapoktól tervezi újra az okosszemüveget, úgy az új Google Glass elkészítéséig és piacra dobásáig hónapok telhetnek el. Miután más cégek is terveznek ilyen termékeket, így a konszern lépéshátrányba kerülhet. Az Epson már el is készítette a saját modelljét, amellyel az üzleti szférát célozta meg. Idén jelenhet meg a Sony szemüvege és az Intel is megvetné a lábát ezen a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T2k #2
    "Fadell ugyanis olyan személy, aki kizárólag akkor dob piacra egy terméket, ha az tökéletes."

    Fasza. Ez azt jelenti, hogy soha az életben semmit sem dobhat piacra.

    Amúgy általános fogyasztási termékként az ilyen kütyüknek nagyjából nulla értelmük van, ha ezt még tökéletesre is akarják fejleszteni azzal csak még nagyobbat fognak bukni.

    OK glass, stop lagging!
  • SupraMKIII #1
    Hát, majd meglátjuk - a google vezette be a köztudatba (ezt az egyébként a technológiaia fejlődésből evidensen következő) eszközt - kvázi a nevéhez kötődik.
    Ha most tényleg évekre elvonul fejleszteni, és nem lesz külső visszajelzése sem, abból szerintem lesz egy kis bukta.

    Szerintem most jól látszik a két cég közötti mentalitás különbség: A google elindul egy egyszerű ötlet alapjánt, és folyamatosan fejleszti, csiszolja (a visszajelzésekre támaszkodva), az apple pedig 1xcsak előjön valamivel: figyu, ezt fogod venni!

    (Talán szubjektív vélemény, nem akarok márkavitát gerjeszteni)
    Utoljára szerkesztette: SupraMKIII, 2015.02.09. 08:21:20