Gyurkity Péter

OLED-panelek váltanák fel a repülők ablakait 

Egy brit koncepció szerint hatalmas OLED-panelekkel válthatnánk le a kicsinyke ablakokat.

Aki már legalább egyszer ült repülőn, az jól tudja, hogy a tájban való gyönyörködés a legtöbb esetben szinte lehetetlen, amiben nemcsak a többi utas és saját ülésének elhelyezkedése, de a miniatűr ablakok is komoly szerepet játszanak. Ebben segítene egy brit koncepció, amely azonban nem pusztán a vizuális élmény fokozását tartja szem előtt.


A Centre for Process Innovation (CPI) által a napokban közzétett ismertetőben arról olvashatunk, hogy néhány éven belül rendelkezésre állhat majd mindazon technológia, amelyet szükségesnek vélnek a repülők kicsinyke ablakainak leváltásához. A szinte semmilyen kilátást nem biztosító ablakokat a jövő repülőgépein hatalmas OLED-panelek válthatnák le, amelyek gyakorlatilag a géptörzs teljes belső felületét lefednék, de ezt akár az ülések háttámláival, valamint a padlóval is kiegészíthetnénk, hogy az utasokban a levegőben történő lebegés érzetét keltsük.

Ez utóbbi nyilván nem mindenkinek tetszene, ám a megoldással több fontos előnyt is elérhetnénk. Egyrészt a paneleken keresztül elérhetővé válna számos funkció, ezt érintőképernyős vezérléssel tehetnénk még kényelmesebbé, az első körben pusztán a háttámlába épített kijelzőket váltva le. Az ablakok száműzésével maga a géptörzs is vékonyabbá, könnyebbé, ezzel egy időben pedig erősebbé válna, amivel csökkenteni lehetne a repülőgépek súlyát, hosszú távon komoly megtakarítást érve el az üzemanyag-felhasználás terén – ez már a repülőtársaságok kiadásait is mérsékelné, ami nyilván fontos szempont lenne számukra.


A CPI több gyártóval is együttműködik az ehhez szükséges hajlékony OLED-panelek kifejlesztése és széleskörű alkalmazása érdekében, erre szerintük mindössze 5 éven belül sor kerülhet. Hogy ezután az egyes légitársaságok mennyiben követik majd a koncepció főbb lépéseit, az rajtuk – és nyilván az iparágat felügyelő hatóságokon – múlik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IMYke2.0.0.0 #11
    Eldobhatod. Engem nem érdekel.
  • SirBubu #10
    ezek se tudnak má jódógukba milyen hülyeségeket kitaláni

    (szerk.) a mondás is úgy tartja: "a kutya is jódolgában vész meg"
    Utoljára szerkesztette: SirBubu, 2014.10.30. 21:10:25
  • AgentKis #9
    Akinek van fogalma arról a szóról, hogy "PERSPEKTÍVA" az tudja, hogy ez az egész nettó hülyeség...
    Aki szerint egy TV képe 45°-ban jobbról, középről és 45°-ban baról is ugyanolyan látványt nyújt (és nem a politikai meggyőződésre gondolok) na annak talán jó lesz ez...
    Utoljára szerkesztette: AgentKis, 2014.10.30. 13:05:26
  • Molnibalage #8
    Ez viszont lehetove tenne az emeletes ulesek bevezeteset, tehat azt, hogy a rakter folott ket emeletnyi ules legyen. Mar most is van a nagy airbus-okon egy alvoter a szemelyzetnek ugy, hogy gyakorlatilag az agyak a csomagtartok fole vannak befuggesztve es felso folyoso a kozepso sorban ulo emberek feje folott van. Az ember azt hinne, hogy kozepen csak alacsony a csomagtarto, de valojaban az a felso emelet padloja.
    Ezt a részt totálisan nem értem. Az A380-at és B747-et leszámítva nincs erre fizikailag hely. Attól, mert nincs ablak hogyan férne el több ülés? Egyáltalán a padló mitől bírná el a sokszorosan nagyobb tömeget? Emeletes ülés vagy két szint? Totál zavaros az egész.
  • Molnibalage #7
    Ha már itt is valaki konteóval jön... Komolyan mondom, hogy eldobom az agyam...
  • Kelta #6
    viszont technologiailag jó lenne, ablak nélkül, jobb könnyebb biztonságosabb lenne a repülés...
  • kvp #5
    Gibson egy regebbi regenyeben azt a megoldast irta le, hogy a gep kulsejere 360 fokos kamerakat raknak es ez a video kep elerheto minden utas szamara egy virtualis valosag sisakon keresztul. Igy az ember a fejet forgatva nezhet korbe a gepen kivuli szemszogbol. Persze csak az akit erdekel, a tobbiek nezhetnek mas csatornakat is. Ennek hatalmas elonye, hogy a gep maga nem zavarja a kilatast, mivel van kamera alul es folul is. Ez a pilotaknak is sokat segitene es nehany gep eseten van is kamera az elso futomuvon, a landolast segitendo.

    A teljes oled tapeta teljesen folosleges, mivel nemcsak draga, de tenyleg nincs sok haszna. Arrol nem beszelve, hogy varhatoan amugy is csak reklamok mennenek rajta az egesz ut alatt. Az ablakok elhagyasa ertheto torekves a gyartok es a tarsasagok reszerol, de ahogy a hazaknal nem terjedt meg el az ablaktalan valtozat, ugy a repuloknel is ellenerzeseket valtana ki a legtobb utasbol. Ha mashol nem, legalabb a veszkijaratoknal meg kell hagyni oket, hogy nehogy rossz esetben is kinyissak (pl. kemenyebb foldeteres utan a szarny folott levo ajtot egy esetleges hajtomutuz fele).

    Valoszinuleg a kompromisszumos megoldas az lesz, hogy elso osztalyon ahol csak egy ember ul az ablak mellett es mindenkinek van sajat ablaka megmaradnak az ablakok, mig a turistaosztalyon csak a szekek hatlapjaban levo kijelzokon keresztul lehet majd kilatni vagy fapadosok eseten ott sem. Ez viszont lehetove tenne az emeletes ulesek bevezeteset, tehat azt, hogy a rakter folott ket emeletnyi ules legyen. Mar most is van a nagy airbus-okon egy alvoter a szemelyzetnek ugy, hogy gyakorlatilag az agyak a csomagtartok fole vannak befuggesztve es felso folyoso a kozepso sorban ulo emberek feje folott van. Az ember azt hinne, hogy kozepen csak alacsony a csomagtarto, de valojaban az a felso emelet padloja.

    A fotozas problemajat ugy lehetne megoldani, ha letolthetove tennek a teljes ut soran keszult 3d-s 360 fokos videofelvetelt vagy minden utas fotozhatna a szek hatlapjan levo kijelzo segitsegevel (lasd: street view fotok keszitese google earth-bol), majd az igy keszult kepet a neten atkuldik neki.

    Egyebkent meg szerintem sokkal jobb lenne ha a kis ablakok helyett nagyobb anyagaban atlatszo panelek lennenek, bar akkor meg az lenne a gond, hogy sok utast zavarna a napfeny es fuggonyt kovetelnenek. Ennyire nagy utassuruseg eseten egyebkent tenyleg az ablakok elhagyasa a legolcsobb megoldas, bar az angol foldalattinal is ablaknelkuli jarmuvekkel kezdtek, de kenytelenek voltak utolag kis ablakokat vagni, mert az utasok koveteltek. Meglatjuk sikerul-e atnyomni az ujitast az utasokon, mert ha igen, akkor az ablak melletti szek olyan felaras extra lesz mint az elso osztaly vagy turistan a veszkijaratok melletti nagy labteru szekek.
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Az OLED-del sem lenne másképp - legfeljebb, mindenki maga elé bámulna [és lenne rosszul], vagy rosszabb esetben ugyanúgy a repülőgép oldalafa felé...
  • IMYke2.0.0.0 #3
    A legnagyobb kifogás ezzel a tervvel kapcsolatban a "befolyásolás" lehet.
    Nem fejteném ki, mindenki gondolja tovább...
  • Cat #2
    "a saját szemeddel az igazi tájat látod"
    Pont ez vele a baj: jó esetben a gép utasainak harmada ül az ablak mellett (keskenytörzsű gépnél), interkontinentális járatoknál pedig 10 üléssor van, azaz ötöde. Kinézni egyébként is csak felszállás után és leszállás előtt röviddel érdemes, egyébként nem látni semmit, max. a felhők tetejét. Ha pedig éjszaka van, annyit se.

    "Mi lesz a következő? A virtuális kandalló, és a kamu ablak?"
    Régóta van olyan tévéadás, ami egy kandallót mutat, de van akváriumos is.