Gyurkity Péter

Érkezőben a Google olcsó okostelefonjai

A Google már kiküldte a meghívókat, így a hónap közepén megismerhetjük az Android One programot.

Néhány hónappal ezelőtt merült fel a sajtóban első alkalommal, hogy a Google egy újabb érdekes kezdeményezésen dolgozik, amelynek legfőbb célja a belépő szintű okostelefonok árszintjének további leszorítása lesz. A részleteket ezzel kapcsolatban továbbra sem árulják el, ám a meghívókat már kiküldték, így a bemutató időpontját végre ismerjük.

Az eddigiek alapján azt már tudjuk, hogy a mobil operációs rendszerek szegmensét meghódító cég három indiai gyártóval (Karbonn, Micromax, Spice) közösen fejleszti a kifejezetten olcsónak szánt okostelefonokat, melléjük pedig az ország iparágának további szereplői sorakozhatnak fel. A Google szeretne olyan belépő szintű megoldásokat piacra dobni, amelyek a hardveres téren nem okoznak majd csalódást a kellemes élményre vágyó felhasználóknak, a szoftveres oldalon pedig a lehető legtisztább Androiddal vérteznék fel a készülékeket, természetesen itt is előtérbe helyezve saját alkalmazásaikat és szolgáltatásaikat.

A 100 dollár alatti áron érkező, elsősorban a vékonyabb pénztárcájú vásárlóknak szánt fejlesztések megfelelő teljesítménye azért kiemelt jelentőségű, mert az ebben a kategóriában eddig felbukkant hasonló készülék sokszor nem feleltek meg a felhasználói elvárásoknak, legyen szó akár a hardveres, akár a szoftveres komponensekről – ez utóbbi kapcsán a gyártók által telepített temérdek kiegészítő program jut rögtön eszünkbe. A Google a maga részéről nem támogatná közvetlen módon a gyártási költségek leszorítását, ehelyett megosztanák azokat a társult gyártókkal, amellyel gyakorlatilag ugyanazt az eredményt érnék el.

A bemutatóra szeptember 15-én kerül majd sor, így nem kell már sokat várnunk az Android One megismeréséhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!