Gyurkity Péter

Új piacokon elérhető a Jolla és a Firefox OS

Mindkét szereplő további országokban teszi elérhetővé saját fejlesztését, a sikeres jövőben bízva.

Az okostelefonok piacán szinte minden siker a két nagynak jut, ez azonban nem akadályozza meg a többi próbálkozót abban, hogy saját megoldásokat dobjanak piacra. A Microsoft mellett még néhány kisebb cég is küszködik az életképes alternatíva fenntartásával, a két viszonylag új szereplő azonban most újabb országokban jelenik meg, némileg javítva ezzel saját esélyeiket.

A Nokiából kivált Jolla hivatalos közleményben jelezte, hogy exkluzív megállapodást kötöttek a Snapdeal nevű indiai forgalmazóval az ottani rajtról, ezzel a Meego alapjaira épülő Sailfish OS a hatalmas ázsiai országban is megjelenik. A készülék ugyan már jó ideje kapható néhány európai országban, illetve Kínában, az indiai rajt azonban további lehetőséget kínál a felemelkedésre, hiszen egy csak Kínához fogható, hatalmas és felemelkedőben lévő piacról van szó. A pontos árat és a megjelenési dátumot még nem közölték, de a cég nyilván ettől a lépéstől várja a forgalom megugrását.

A Mozilla a maga részéről szintén új megállapodásokat jelentett be, ezek révén azonban a Firefox OS egyszerre több kontinensen is elérhetővé válik. A német Deutsche Telekom például elsőként kezdi meg az új Alcatel OneTouch Fire E okostelefon forgalmazását, ezt néhány hónapon belül a hazai piac mellett Horvátországban, Csehországban, Macedóniában, illetve Montenegróban is bemutatják, míg Németországban immár a Telefonica jóvoltából is kaphatók lesznek a meglévő készülékek - Franciaországban az Open C mutatkozik hamarosan be.

A Firefox OS hamarosan Latin-Amerika, valamint Ázsiai több országában is megjelenik, a Mozilla pedig az okostelefonok mellett a nappaliba szánt készülékeken és egyéb megoldásokon is elérhetővé tenné saját szoftverét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!