Gyurkity Péter

Lencsevégen a Sony Xperia Z3

Leginkább a külső terén változik elődjéhez képest a Sony új zászlóshajója, amely idén ősszel jöhet.

A hónap elején mi is beszámoltunk az Xperia Z3 és a Z3 Compact egyes hardveres részleteiről, ezeket azonban most új képek egészítik ki, amelyeken közelebbről is szemügyre vehetjük a zászlóshajó szerepében tetszelgő új fejlesztést. Elmondható, hogy leginkább a külsőt illetően várhatunk komoly változásokat, ám itt is inkább annak letisztulásáról van szó.


Egy kínai oldalon bukkantak fel az új felvételek, amelyek jól megmutatják számunkra az okostelefon külsejét. Ezeken a China Mobile szolgáltatónak szánt változat, vagyis az L55t prototípusa látható, amely ismerős dizájnnal fut majd be, némileg egyszerűbb kivitelezésű burkolattal, letisztult felülettel, a fizikai méret terén viszont a közvetlen elődre hajazva. Biztosra egyelőre nem mehetünk, fennáll ugyanis a lehetősége annak, hogy a Z2 egy módosított variánsáról van szó, ám mivel időszerű a Z3 megjelenése, a legtöbben úgy vélik, hogy valóban ez utóbbi látható a képeken.


Ahogy azt említettük, a hardver terén nem számíthatunk óriási változásokra. Marad az előző generáció esetében megismert 5,2 hüvelykes kijelző, amivel a készülék leginkább elődjére, illetve a Galaxy Note készülékre hajaz. A chip továbbra is egy Qualcomm Snapdragon 801 típus lesz (egészen pontosan az MSM8974AC), ez azonban picit erősebb az előd által használt MSM8974AB változathoz képest. A kamera szintén ismerős, ez ugyanúgy marad 20,7 megapixeles, a szoftveres oldalon pedig ezúttal az Android 4.4.4 fut majd - a támogatott felbontás a reménykedők által várt QHD helyett 1080p.

Az Xperia Z3 szeptemberben jelenhet meg, míg a következő év elején felbukkanó Z4 már a chip terén is változást hozhat magával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!