Gyurkity Péter

Több okostelefont és újabb nagy veszteséget vár a Sony

Bár az Xperia okostelefonok kifejezetten jól teljesítenek, a cég egyéb üzletágai még mindig veszteségesek.

A japán óriás a héten tette közzé az utolsó üzleti negyedévre és ezzel együtt a tavalyi évre vonatkozó eredményét, amelyből kiderül, hogy ezúttal is komoly veszteséggel zárták a periódust. A cég az okostelefonok piacát illetően ugyan bizakodó, ám ez a divízió korántsem elég nagy ahhoz, hogy a többi részleg romló adatait ellensúlyozza.

A pozitívumok közt első helyen említhetnénk a PlayStation 4 konzolt (amely egyértelműen nyerésre áll az újgenerációs konzolok versenyében), ha nem lennének ott a másik oldalon a hatalmas költségek. Jellemző módon a Game részleg vesztesége nagyot nőtt, bár itt sokat segített a jen romló árfolyama, amely nyilván minden exportpiacra termelő céget segít. A szórakoztatói részleg - elsősorban a prémium kategóriás tévékészülékek iránti nagyobb érdeklődés miatt - alaposan lefaragta negatív eredményét, bár a tévégyártást külön cégbe szervezik ki, többek között éppen azért, hogy megelőzzék a további romlást, vagyis annak felbukkanását a cégcsoport könyvelésében. A PC-gyártásból ezzel egy időben teljesen kiszállnak, a jövőben így az okostelefonokra és a táblákra koncentrálnak majd, már csak azért is, mert a mobilgyártás már nyereségesnek bizonyult.

Tavaly ilyenkor arról adtak hírt, hogy egy év alatt összesen 39 millió Xperia készüléket értékesítettek (ez 33 millió darabról ugrott meg), ez jövőre akár az 50 milliót is elérheti majd. Az Xperia Z család népszerűnek bizonyult, ezen pedig a Z2 piaci megjelenésével kapcsolatos késedelmek sem változtattak igazán, bár erre csak most februárban került sor, vagyis az éves eredményt ez nem is nagyon befolyásolhatta. Egyelőre bevált a stratégia, miszerint minden hat hónapban egy-egy új zászlóshajót mutatnának be, bár az idei üzleti év végén a teljes cégcsoport még így is komoly, 489 millió dolláros veszteséget vetít előre, vagyis komoly változás itt nem várható.

A gyártó egyébként Japánban júniusban piacra dobja legújabb telefonját, amely Xperia A2 néven jelenik meg. Ennek specifikációja a Z1 Compact-hoz áll közelebb, itt egy 4,3 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelzőt, egy 2,2 GHz-es négymagos Snapdragon 800 chipet, 2 GB RAM-ot, valamint a Sony saját 20,7 megapixeles kameráját kapjuk meg, vízálló (IP58) külsővel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CairoJack #5
    Tökéletesen egyetértek veled. Legalábbis majdnem. Mert ha valóban tanácsot adtál volna, akkor azt még meg is köszöntem volna. De te nem ezt tetted. Én felvetettem egy problémát, egy elvárást, ha úgy tetszik egy szükségletet (ami akár hiszed, akár nem, nagyon sok embert érint ám), erre te kategorikusan kijelented, hogy "Nem."
    Nem tudom, hogy mire vonatkozik a kijelentés, arra, hogy a 4,3 col már túl nagy, vagy arra, hogy igenis lenne létjogosultsága egy iPhone 4S méretű és tudású Androidos telefonnak, de azt hiszem teljesen mindegy. Mindkét hozzáállás bődületes nagyképűséget, és intoleranciát valószínűsít. Mert hát ugye NEKED tökéletesen megfelel a Z1C, ezét tehát mindenki más (és mindenki más igénye) magasról le van ejtve.
    Nem mellesleg menet közben felételezed, hogy fogalmam sincs, hogy nekem mi a kényelmes, éppen csak azt nem mondod ki, hogy valójában én egy hülye vagyok. Értem. Köszönöm. Igazán kiváló "tanács" az ilyen.
    Így tehát igen, valóban a reakciókkal van baj. A tiéddel!
    Legalábbis az én véleményem szerint, de hát persze én sem vagyok az, aki az univerzális igazságot ki tudná nyilvánítani, úgyhogy majd mindenki megítéli ezek alapján, hogy kéne elgondolkodnia a dolgokon.
  • Tinman #4
    Engem az zavar, hogy egy egyszerű tanácsra, így reagál egy fórumozó...
  • CairoJack #3
    Engem nem érdekel, hogy NEKED mi a kényelmes, azt TUDOM, hogy NEKEM már a Z1C-nél kisebb telók is zavaróan nagyok voltak. PONT.
    Nem tudom, hogy honnan veszed magadnak a bátorságot, hogy megmond, kinek mi a jó? Ki vagy te?
    Amúgy még egyszer szeretném leszögezni. Semmi bajom azzal, ha valakinek kényelmes a 4-5-6-7 colos teló. Engem az zavar, hogy EGYETLEN darab androidos teló sincs, ami 4 colnál kisebb, és értelmezhető hardver van benne. Értsd nem olyan szutyok proci, ami maga az OS laggol, vagy olyan ratyi kamera, ami már 5 éve is volt jobb a telókban.

    Had tegyek fel a kérdést? Téged zavarna, ha lenne akár csak egyetlen ilyen telefon a piacon? Zavarna?
  • Tinman #2
    Nem.

    Xperia Z1 Compact-om van és pontosan ez az a méret, ami remekül olvasható, remekül illik a kézbe. Próbáld ki, vedd a kezedbe egy üzletben.

    Ennél nagyobb méret már nem ok. A sima Z1 már túl nagy.

    Egyébként nem vagyok Sony rajongó, Sony párti sem, de jelenleg ár és teljesítmény arányban(!!!) az XZ1Compact-nál SAJNOS nincs jobb telefon.
  • CairoJack #1
    Én is várok több Sony okostelefont. Éspedig értelmezhető méretben. Mert jelenleg az a helyzet, hogy használható telójuk 4,3-tól kezdődik, az pedig már tepsi.
    Igazán jöhetne egy Xperia E méretű telefon, valami használható hardverrel, legalább 8MP-s kamerával.