Gyurkity Péter

Megjelent Európában a Galaxy S4 Value Edition

A Samsung egy érdekes húzással próbálja meg kiszórni a tavalyról megmaradt példányokat.

Egy holland portál lapjára hivatkozva jelent meg a sajtóban a hír, miszerint a dél-koreai gyártó Európában már piacra dobta legújabb okostelefonját, amely ezúttal nem sokban különbözik a tavaly megjelent negyedik generációs zászlóshajótól.

A jól értesültek már februárban megszellőztették, hogy hamarosan jön az S4 Value névre keresztelt változata, akkor azonban még nem tudtuk, hogy ez pontosan mennyiben és milyen módon tér majd el az eredetileg csúcskategóriás megoldástól. Mostanra ez is kiderült, ám a lista nem igazán bővült, hiszen a pontos típuson (amely ezúttal i9515, szemben az eredeti S4 i9505-ös jelzésével), valamint a szoftveres oldalon kívül nem sok eltérést találunk a listán. Maradt a tavaly is széles körben alkalmazott, 1,9 GHz-es órajelen futó négymagos Snapdragon 600 chip, a kijelző mérete és típusa, valamint az egyéb hardveres jellemzők.


Operációs rendszerként immár alapértelmezett módon is az Android 4.4.2 KitKat kapott helyet a készüléken, bár a jelek szerint a legújabb TouchWiz UX kezelőfelület hiányzik innen. Tekintettel arra, hogy immár a Galaxy S4 esetében is elérhető a szoftveres frissítés, nem igazán látszik az a fontos különbség, ami rábírná a vásárlókat a Value Edition egy-egy példányának azonnali beszerzésére, ezen pedig a hivatalos ár sem fog sokat segíteni. A hivatkozott holland forgalmazó például 398 eurót kér a telefonért, ami picivel a tavalyi S4 mostani ára felett helyezkedik el, ez pedig nem tűnik vonzónak.

A Value Edition várhatóan a többi európai országban is hamarosan megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mekong Delta #2
    Tehát új akkufedél és új SW. ez aztán igazán figyelemre méltó... ja és remélem ennek is púposodik az akksija, mint a sima S4-nek
  • Inquisitor #1
    Legalább VAN külön neve a modellnek. Bezzeg amikor a Nexus-ból csináltak sokkal gagyibb kijelzős verziót (végül is mindegy, hogy AMOLED vagy TN panel?) vagy az ACE-ből adtak ki rosszabb procisat, akkor maximum a típusszám rákereséséből derült ki ...