MTI

Tilos a szavazólapok lefényképezése

Jogsértő a szavazólapok lefényképezése vagy kivitele a szavazókörből. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) még az áprilisi országgyűlési választás előtt fogadott el a választási szerveknek szóló, nem kötelező érvényű iránymutatást a kérdésben, ezzel lényegében megerősítette a jogelőd Országos Választási Bizottság korábbi, a témában kiadott állásfoglalását.

Az NVB az országgyűlési választás előtt azért is adott ki iránymutatást a kérdésben, hogy a visszaéléseket, így például a láncszavazásokat megakadályozza. A testület jogértelmezési álláspontját akkor azzal indokolta, hogy a szavazólap okirat, amelynek rendeltetése a választópolgárok akaratának megjelenítése és a választás eredményének megállapítása.

Az NVB szerint ebből következik, hogy sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a választás titkosságát és a választáson való önkéntes részvételt, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, a szavazóhelyiségből kiviszi vagy a borítékba helyezés előtt felvételt készít róla. Ez azt is jelenti, hogy a választópolgár úgynevezett szelfit sem készíthet magáról a szavazófülkében. Az NVB szerint a szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is.

Ennek ellenére az országgyűlési választáson a Nemzeti Választási Iroda (NVI) nyilvántartása szerint a "gyűjtögetők" 4545 egyéni és 2998 listás szavazólapot vittek haza a szavazókörökből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #7
    Szerinted még is kinek a jogai sérülhetnek egy általános TITKOS választási szavazáson, ha látni lehet a szavazólapján kire voksol? Segítek, nem a papírnak és nem is annak aki fényképez.
  • Tetsuo #6
    Igaz, egy nagy bohózat az egész! Maga a demokrácia is csak hazugság! A pártok azért vannak, hogy megosszák a társadalmat és ne tudjon a nép összefogni az igazi maffia ellen.
    Persze, egymás közt is marakodnak néha valójában is, betölteni a pozicíókat a maffiában.
    A holokauszt és hasonló témák pedig azért vannak mindig napirenden, hogy egyrészt pénzt hozzanak, másrészt hogy tereljenek a valóságról.

    Bár úgy gondolom, hogy a Jobbik az a párt, amelyik beleköp a komprádorok levesébe és fel akarja számolni ezt a maffiát. Ezért támadják őket ezerrel, a kémüggyel, meg a tiszavasvári-i beruházás meggátolásával.
  • AgentKis #5
    Ennyi erővel akkor be kellene tiltani hogy a szavazólapokat egyáltalán megnézzék a szavazók.... XD Bár erre jó úton halad a (még) koronázatlan királyunk.
    Milyen törvény van arra (a szavazólapokon kívül) hogy egy közokiratot tilos lefotózni? Sérülnek az okirat jogai vagy mi a lóf@sz?
    Mi lesz a következő agymenés? Tilos lesz akácot fotózni? Tilos lesz Lázárjánost fotózni? (monjuk ez utóbbit még meg is érteném, pusztán esztétikai okokra hivatkozva is XD )
    Vajon milyen problémára nyújt megoldást a lapok fotózásának tiltása? Vagy csak egy újabb "szabadságérzetnövelő", indokolatlan barom tiltás ez IS?
  • Amergin #4
    A velejéig romlott és a velejéig korrupt az nem ugyanaz. A politikusok = bűnözők. Itt is bűnözők, a zúnilyáóúban is azok. A rendszer pedig egy darab kaka. Demokrácia deficit: ismerősen cseng, ugye?
    Vajon egy "maradjunk-e az únióban, vagy lépjünk inkább ki?" kérdésre is ugyanennyien mentek volna el? Vajon akkor is "lusták" lennének az emberek? (hihi)
    A nagy toleráns "demokráciában" nem dönthet ilyesmiről a nép "demokratikusan". Persze tudom én: 10 éve megszavazták, akkor ez most már az idők végezetéig így marad, hiszen azóta biztos nem változott meg az emberek véleménye, az únilyáú meg olyan sok jót tett velünk...
    Ha választás változtatna bármin, azonnal betiltanák. Menjen hát mindenki celtit dobálni urnákba, hogy fennmaradjon a látszat!
  • Inquisitor #3
    Azért elég vicces az a kitétel a velejéig romlott Unióról ahol még inkább ilyenek a dolgok. Arra felé a század részéért sitten lenne évtizedekig egy halom ember amiket itt megtehetnek különösebb veszély nélkül ... korrupcióban bizony közelebb vagyunk Kínához meg Oroszországhoz sokkal. Másrészt ha ennyire nem érdekel senkit mi történik és ez tart évtizedek óta, akkor ne csodálkozzunk azon ami lett itt kérem. De lehet csak szerintem vér ciki, hogy megint be lett védve a mérhetetlen nagy nihil és emberi LUSTASÁG.
  • Inquisitor #2
    Ehhez képest MTI komplett videót vett fel mozgó urnás szavazásról, ahol az is látszik hova teszi a nénike a keresztet. Gratulálok, már megint csak egyesekre érvényesek a törvények. :D
  • Amergin #1
    Na ezt ellenőrízzétek, b+! Bejön a foglár mellém a paraván mőgé és megnézi nem-e fotózom le a lapot? Vagy még a bejáratnál elkobozzák a telefonomat, he? Esetleg kifelé menet elveszik és megnézik nem-e tettem rossz fát a tűzre?
    Egyébként meg leszarja a nép a tutijós szavazást, mert semmi nem múlik rajta. Idő kell az embereknek... mostanra rájöttek, hogy a leadott szavazatuk lófaszt se ér, mert úgy sem szólhatnak bele a velük történő dolgokba: a lényegi döntések a háttérben születnek azok között, akiknek hatalmuk-befolyásuk-pénzük van. A nép sehol nincs, de még az ún. "képviselői" sincsenek sehol, amikor a döntések születnek. Minek akkor ilyenre elb..ni a vasárnapot? Itthon is ugyanez van, a velejéig korrupt únilyóban meg még inkább.
    Ennyit a "demokráciáról".
    Szánalmas.