MTI

Tilos a szavazólap lefényképezése

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerint jogsértő, ha valaki lefényképezi a szavazólapját, illetve kiviszi a szavazókörből. A testület erről pénteki ülésén fogadott el iránymutatást.

Az NVB iránymutatásában felhívja a figyelmet arra, hogy a szavazólap okirat, amelynek rendeltetése a választópolgárok akaratának megjelenítése és a választás eredményének megállapítása. A testület szerint ebből következik, hogy sérti a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét, valamint a választás titkosságát, és a választásban való önkéntes részvételt, ha a választópolgár a szavazólapot sajátjaként kezeli, és a szavazóhelyiségből kiviszi, vagy a borítékba helyezés előtt felvételt készít róla (például abból a célból, hogy harmadik személynek megmutassa).

Az NVB iránymutatásában felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is, a testület szerint a szavazás titkossága az egész szavazás jogállami, demokratikus módon történő megvalósulását is biztosítani hivatott, így jelentősége túlmutat az egyes választók magatartásán. Az NVB utalt arra, hogy iránymutatásának célja a visszaélések (például láncszavazás) megakadályozására vonatkozó jogértelmezés kifejtése a választások tisztaságának védelme érdekében.

Az iránymutatásokat az NVB a választási szervek számára ad ki, ám azok nem kötelező érvényűek, a testület álláspontját tükrözik. Az NVB elnöke, Patyi András az ülés szünetében újságíróknak emlékeztetett rá: az NVB jogelődje, az Országos Választási Bizottság 2006-ban már elfogadott egy állásfoglalást ezzel kapcsolatban, most az NVB tulajdonképpen megerősítette és új számon, iránymutatásként adta ki. Mint mondta, az iránymutatás kiadásával, az értelmezés tudatosításával nehezebbé lehet tenni a láncszavazást.

Az elnök elmondta: a szavazólapokat nem kell borítékba tenni és lezárni. Arra a kérdésre, hogy ha a szavazatszámláló bizottság észleli, hogy a választó valószínűleg nem tette a borítékba a szavazólapját, mit tehet, az elnök azt felelte: a szavazatszámláló bizottság nem nyomozóhatóság, de ha látszik, hogy üres borítékot kíván bedobni a polgár, akkor rákérdezhet, hogy hol van a szavazólap.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #2
    Hülyeség az egész. Semmi nem tiltja, hogy elmondjam bárkinek kire szavaztam, azt hogy egy fényképpel mondom el vagy csak úgy az tökmindegy.
  • Vol Jin #1
    "Az NVB iránymutatásában felhívta a figyelmet arra, hogy a szavazás titkosságához hozzátartozik a szavazólap tartalmának titkossága is,"

    Hogy mi?
    Tök nyilvámos, hogy milyen szervezetek és jelöltek szerepelnek rajta.

    Ha az lenne a kifogása, hogy ne lehessen másolni, hogy utána többet dobhasson be valaki, azt érteném.