MTI

Az USA várhatóan nem emel vádat Assange ellen

Csaknem biztosra vehető, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium nem kíván vádat emelni a WikiLeaks portál alapítója és kiadója, Julian Assange ellen, mert ellenkező esetben pert kellene indítania egy sor amerikai sajtóorgánum és újságíró ellen is - közölte kormányzati forrásokra hivatkozva a The Washington Post.

Az ügyben hivatalos döntés még nem született, és megmarad a WikiLeaks ügyét vizsgáló nagyesküdtszék is, ám a lapnak név nélkül nyilatkozó amerikai hivatalos személyek szerint csekély a valószínűsége annak, hogy Assange ellen vádat emeljenek, hacsak nem követett el bűncselekményt a szigorúan titkos katonai és diplomáciai iratok publikálásán felül. Az Obama-kormány olyanok ellen emelt vádat, akik titkos iratok kiszivárogtatásával megszegték a kémkedésre vonatkozó törvényt. Közéjük tartozik Edward Snowden informatikus, aki a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtésére vonatkozó iratokat juttatott el a sajtóhoz és az amerikai hadsereg volt hírszerzési elemzője, Bradley Manning, aki a WikiLeakset látta el információkkal.

A kormányzatnak dolgozó jogi szakértők rámutattak, hogy Assange publikálta, nem pedig kiszivárogtatta az információkat. Ha őt vád alá helyeznék, akkor ugyanezt az elvet kell alkalmazni az újságírók ellen. Ha viszont azok ellen nem indítanak eljárást, akkor a fordított logikának érvényesülni kellene Assange esetében is. Ezt dilemmát az igazságügyi minisztériumban a lap szerint "The New York Times-problémaként" emlegetik, mert Assange felelősségre vonása esetén hasonlóképpen kellene eljárni a The New York Times és más médiumok, így a The Guardian és a The Washington Post ellen is.

Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter a múlt héten a washingtoni napilapnak adott interjújában kijelentette, hogy az amerikai kormány az Egyesült Államokban bíróság elé kívánja állítani Snowdent, aki Oroszországban ideiglenes menedékjogot kapott. Ugyanakkor azt is mondta, hogy Glenn Greenwaldot, a The Guardian brit napilap volt riporterét, aki a Snowdentől kapott értesülések alapján cikkeket jelentetett meg, hivatala nem kívánja felelősségre vonni. Az amerikai állampolgárságú Greenwald azért nem mer hazatérni Brazíliából, mert attól fél, hogy Amerikában bíróság elé állítják.

Az igazságügyi minisztérium tisztségviselői szerint a tárca ugyanígy Manning és Assange esetében is különbséget kíván tenni kiszivárogtató, illetve kiadó vagy újságíró között. Assange és a WikiLeaks képviselői szerint őket hivatalosan senki sem kereste meg azzal, hogy ejteni szeretnék a vádemelés szándékát, sőt az igazságügyi minisztérium még arra a kérdésükre sem válaszolt, hogy hol tart most az eljárás. Az ausztrál állampolgárságú Julian Assange a londoni ecuadori nagykövetségen él, amióta Quito politikai menedékjogot biztosított neki. Assange-ot Svédországban nemi erőszak vádjával akarják bíróság elé állítani, de ő attól fél, hogy Stockholm kiadná az Egyesült Államoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Katalizátor #12
    Obama a fő féreg?

    Jujj de egyszerű is lenne!
  • Sajátvéleményem #11
    -És az NSA ellen? És Obama ellen? Mert ezek a fő férgek...
  • zolis #10
    Most már nem Assange-t akarják levadászni, hanem Snowdent.
  • Papichulo #9
    Nem tud garanciát kapni.

    Akkor mire var? A ecuadori kovetsegen fogja leelni az eletet?

    A tobbi meg egy megalapozatlan fantasmagoria a reszedrol, nem ervekkel folytatott vita. Koszi, de kihagyom.
  • Sir Quno Jedi #8
    Az USA Guantanamoval (és az azóta azzal történt minden hercehurcával) mindenki számára egyértelműen bebizonyította, hogy semmiféle nemzetközi/emberi jog és semmiféle egyezmény, törvény, vagy íratlan szabály nem érdekli, senkivel sem. NEKEM semmilyen garancia sem lenne elég tőlük (semmire). Ha az amerikai elnök személyesen megeszküszik a hőn szeretett lobogójukra, az sem jelent semmit. Ez politika, ott pedig nincs becsület. Megölni is csak azért nem ölték meg már kezdésnek ezt a nyomit, mert túl látványos/nyilvánvaló lett volna az akkori körülmények között, 1xűbb módszerekkel is szénné tudják szopatni (mint látható :D).
  • torreadorz #7
    Nem ismerem a svéd törvénykezést, de nem hiszem hogy európa bármely országában ne tudnának elitélni valakit ha van ellene bizonyiték.Akár megjelenik a tárgyaláson akár nem.
    Ennyi erővel az összes bünöző venne egy orvosi igazolást hogy ő beteg és nem tud megjelenni és akkor 10-20-30 évig élné világát... Életszerü?

    Más:
    Nem tud garanciát kapni. Ez akkora lol... Mond csak te egyáltalán képben vagy hogy a csávót amúgy miért nem szereti az USA? Vagy te még a mikulásban is hiszel?

    Mondok neked valamit: tök mindegy mint mond az USA, ha a fickó visszamegy svédbe egyből letartoztatják nemi erőszakért majd az USA egy picit ráhat az ottani kormányzatra és 30 évig ki sem jön a börtőnből. Ebből 10 évet kb. előzetesben fog lenni mert addig el sem kezdik a tárgyalását akárhogy ugrál.

    De további jó álmodozást, ajánlom megnézésre a Tanú címü filmet, alapmű.
  • immovable #6
    Ki hitte volna.? Ciki már a koncepciós per is?
  • Papichulo #5
    Ha van ellene bizonyiték akkor elitélik akár az országban van akár nincs

    Orulok, hogy ilyen jol ismered a sved perrendtartast...

    ha nem jelenik meg a tárgyaláson akkor el van felejtve.

    Gondolom az fel sem tunt neked, hogy nemzetkozi elfogatoparancs van ellene ervenyben. Ezert bujkal a kovetsegen, mivel ha kilepne onnan, akkor azonnal letartoztatnak es kiadnak Svedorszagnak. Ezt eddig moralisan azzal indokolta, hogy attol fel, hogy a Sved Kiralysag meg kiadna ot az USA-nak. Ezert erdekel, hogy ha garanciat kap az USA-ban torteno felelossegrevonas tekintetetben, akkor mivel fogja tudni indokolni a vilagnak es maganak, hogy nem hajlando egy koztorvenyes buncselekmeny vadjaval a sved birosag ele allni.
  • torreadorz #4
    Vizsgálják ki. De ehhez nem kell ott lennie. A leányfalui gázolót is távollétében itélték el, az írek azóta sem adták ki pedig ő nem egy követségen bújkál... Erről ennyit.

    Olyan pedig nincs hogy valaki elkövet egy büncselekményt, de ha nem jelenik meg a tárgyaláson akkor el van felejtve.
    Ha van ellene bizonyiték akkor elitélik akár az országban van akár nincs, ha meg nincs bizonyiték akkor nem. Ilyen egyszerü.
    Az hogy nem itélték el csak fenyegetik a vádemeléssel szerintem egyértelmüen kimeriti azt hogy koholt vádakról van szó.
  • Papichulo #3
    miután kitálalt egyből bevádolták nemi erőszakkal

    Kitalalt = Chelsea Manning altal elkuldott dokumentumokat felrakta egy weboldalra
    Egybol = Kovetkezo evben

    De orulok, hogy ugy gondolod, hogy a ket no nem erdemli meg, hogy kivizsgaljak az esetuket es igazsagot szolgaltassanak nekik. Az persze fel sem merul, hogy tenyleg a sved torvenyekbe utkozot kovetett el Assange, melyet az ottani rendorsegnek joga van kivizsgalni.