Gyurkity Péter

Lencsevégen a hajlított LG G Flex

A korábban megjelent pletykák után most végre képeken is szemügyre vehetjük az LG hajlított telefonját, amely azonban egy, a Samsung megoldásával ellentétes dizájnra alapozna.

Van értelme egy hajlított telefonnak?
  • Van
  • Nincs
  • Nem tudom/később eldől
A hónap elején a Google Nexus 5 néhány részletével együtt számoltunk be a G Flex közelgő megjelenéséről, mivel mindkét példányt az LG gyártaná. Már akkor tudni lehetett, hogy egy méretes, 6 hüvelykes példányról van szó, amely tehát ezzel a phablet kategóriában hódítana, a képekre azonban egészen mostanáig várnunk kellett. Az Engadget saját forrásra hivatkozva tette közzé az eredetileg egyébként is a szaksajtónak szánt képeket, ezek pedig egy érdekes megoldást tárnak elénk. Akik érdeklődnek a hajlított okostelefonok iránt, azok jól tudják, hogy a Samsung által nemrég bemutatott Galaxy Round egy oldalsó irányban befelé hajlított burkolatra épít, ezt a dizájnt azonban hiába keressük itt, az LG ugyanis az ezzel ellentétes megoldást választotta, és felülről lefelé hajlította meg saját készülékét.


A képek alapján a hajlítás íve is merészebbnek tűnik, bár ezzel kapcsolatban rögtön felmerül a kérdés, hogy egy ilyen példány mennyire kényelmesen tehető zsebre. Egyelőre csupán az érintőképernyő mérete tűnik biztosnak (a forrás ezúttal is megerősítette, hogy valóban egy 6 hüvelykes változatról van szó), míg a többi részletről nem jelent meg megbízható információ. Nem tudjuk tehát, hogy a G Flex pontosan mikor és milyen áron bukkanhat fel, igaz, a jól értesültek novemberi megjelenésre tippelnek.


Az LG az általuk már korábban bemutatott, hajlított és törhetetlen panelre alapozza a készüléket, a szoftver kiléte egyelőre szintén ismeretlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • syn7h37ic #10
    Na, pont ez az a forma, amire ha véletlenül ráülök, azonnal összetörik! Ez egy sík kialakítás esetében jóval kisebb kockázattal jár, mint ennél az íveltnél. Az rendben, ha leteszem az asztalra nem karcolódik a kijelző. De a hátlap egy pontja jóval intenzívebb koptatásnak van kitéve.
    De majd az idő megmondja a tutit.
  • AgentKis #9
    10"-os mikor lesz? XD
  • passatgt #8
    csak próbáltam minden klisé szót egy mondatba berakni, ami ilyen híreknél lenni szokott:)
  • TomecK #7
    Nézd meg a képeket, ne csak olvass birka módon. Ezek a képek modellekből vannak renderelve. Nem valódi fényképek.
  • Vadnokedli #6
    Hát ez valóban nincs lencsevégen.
  • Zoliz #5
    Jajj
    Regebben az innovaciokat kikiserleteztek, ma mar eladjak a hülyéknek, mint az ajfont.
  • passatgt #4
    lencsevégre lett kapva a kiszivárgott lg legújbb androidon nyugvó szélsebes üdvöskéje
  • pignoris #3
    Hát farzsebben biztos kényelmesebb így egy 6 hüvelykes mintha egy lap feszülne. Más kérdés h én sosem hordanék telefont a farzsebemben.
    Ergonómiai szempontból ekkora telót átfogni hosszában, hüvelykujjal tapizni biztos könnyebb lehet, úgyh lehet h annyira nem nagy eget verő hülyeség.
  • Ebola3D #2
    Hol van itt a lencsevég...???
  • GabenBFG #1
    Nevetséges...