Gyurkity Péter

Bemutatkozott az LG G2

Hosszas várakozás és számos kiszivárogtatás után bemutatkozott a csúcskategóriás LG G2, amely magával hoz néhány érdekes újítást.

Az LG saját bemutatóján rántotta le a leplet új vezető megoldásáról, amely szimplán a G2 nevet kapta, először hagyva el az évekig kiemelt szerepet élvező Optimus márkanevet. A G2 kellemes jellemzőkkel és néhány érdekességgel érkezik. A tavaly debütált Optimus G közvetlen utóda egy 5,2 hüvelykes, 1080p felbontást és 423 ppi pixelsűrűséget támogató kijelzőt kapott, amelyhez egy 2,26 GHz-en futó négymagos Snapdragon 800 chip, 2 GB RAM, 16 vagy 32 GB-os belső tároló, hátoldali 13 megapixeles és elülső 2,1 megapixeles kamera, valamint egy nem cserélhető, 3000 mAh-s akkumulátor járul. A készülék fekete és fehér változatban lesz kapható, az első körben az Egyesült Államokban, de nagyjából 8 héten belül számos egyéb országban is megjelenik majd.


Az első érdekesség, hogy a hangerőszabályzó gombok ezúttal a hátoldalon, közvetlenül a kamera alatt kaptak helyet, ez utóbbi megfelelő védelméről pedig egy, az ujjlenyomatoknak jobban ellenálló felület gondoskodik. A cég szerint az előlapot szinte teljesen lefedő kijelző kényelmes egykezes kezelést biztosít, a szoftveres oldalon pedig az Android 4.2.2 mellett számos egyedi megoldást nyújtanak. Az Answer Me funkció például automatikusan fogadja a bejövő hívást, amennyiben a készüléket fülünkhöz emeljük, a Text Link a szöveges üzenetek részleteinek kiemelésében és elmentésében segít, míg a QuickRemote révén a hagyományos távirányítókat helyettesíthetjük, a Slide Aside pedig egy háromujjas simítás segítségével húzza oldalra a megnyitott alkalmazásokat - a Guest Mode a biztonságot növeli, hiszen itt csak egy szűkebb applista áll az ily módon bejelentkező felhasználók rendelkezésére.

A G2 pontos ára egyelőre még nem ismert, a gyártó azonban több mint 130 különböző szolgáltatóval készül a rajtra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • igazamvanvagyig #12
    A használható képernyó kisebb :) mint az s4 -é,mert elveszí a navigációs panel.Adtak a sz@rnak egy pofont.

    Nabateus

    "Mar csak ezt a gagyi Google oprendszert kell lecserelni rola"

    Lekaptam az egész samsung moslékot, felraktam a stock android 4.3-at
    most majdnem olyan gyors a rendszer mint egy iphone 4s.(de persze a képernyőméret kárpotol addig kihúzom vele amig ki nem jön egy egy nagyobb iphone.)

  • tomcsa4 #11
    Sok igazságot írsz, de hallgasd már meg a másikat is! Nem a funckiókat szidjuk a Samunál, hanem két dolgot. 1, kivitelezés. 2, frissítések visszafogása.
    Oké?
  • kisedi #10
    http://tech2.in.com/features/smartphones/grudge-match-lg-g2-vs-samsung-galaxy-s4-vs-htc-one/910618
  • kisedi #9
    ijofko: Valóban mindössze 2 mm-el szélesebb az LG. Kiváló készüléknek ígérkezik, de: nem érdekel olyan mobil amin nem cserélhető az aksi. Anno a GS-t és a GS3-t is double akksival használtam extra hátlappal. Ha megveszel egy 199 900 Ft-os okostelefont gondolom használni is akarod. Nos gyári aksival olyan kb 11 óra Netet+filmezést bír automatikus fényerőn az S4. És ez jónak számít. Munkára, adminisztrációra, remote-ra használom egy VG1500 keyboard-al, este még egy kis movie és gyakran összejön. Recsegés? Nem tekergettem, de nem ropog ha hátlapot cserélek. Kezeli a lakásban az összes TV-t még a gyereknél a Technikát is.
    A Samsung Apps -on csomó Androidos app INGYEN van ha jól tudom ezt az LG nem nyújtja és sok más olyan feature-t ami arról szól h képernyő tapizás nélkül lapozol, filmet nézel stb. És most nem csak az Air Gestures-ről beszélek, hanem az S-Talkról is. Tudod: felébredsz, "Hi Galaxy play music stb" Biztos a G2 is tud ilyet megérintés nélkül,de egy megszokott kényelmes dologról nehezen váltasz általában. Az is megnyugtató hogy csak S600 van benne, Bizony melegszik! Ahogy más telefonban is. Ugye utána néztél hogy a G2 snapdragon 800-a bőven több hőt disszcipál, mivel a gyártástechnológiája teljesítményorientált szemben a fogyasztás orientált-al. Emiatt jóval több hőt termel mint amennyivel gyorsabb az S600-nál. Nyilván akkor még jobban fogsz panaszkodsz majd melegedésre, ha egyáltalán a kezedbe foghatsz a közeljövőben egyet pár órára. De az S4 LTE2 változata is ezzel a CPU-val jött ki. Szval a 3000mAh aksival az LG 'talán' hoz 11h aktív üzemidőt és ezzel meg is szívtad ha nincs konnektor a közelben mert hívást sem tudsz fogadni. Én csak felpattintok egy másik akksit lobogó hajjal és mosolygok :) Szval +0,2" de akksicsere nélkül ekkora fogyasztás mellett köszönöm de nem. Egyébként NAGYON király hogy a méretkategóriájában Ő nyújtja a legnagyobb kijelzőt, a Galaxy Mega koppintás miatt mindenképpen bejövős lenne. És Tuti az LG eddigi legsikeresebb Telója lehet a G2. (Fúj 'Optimuuus' márkanév) :)
  • ijofko #8
    :)
  • ijofko #7
    Nekem is itt van a kezemben az S4, nem is egy, rögtön két darab, egy barna és egy fekete. Botrányosan gyenge a minősége, a kijelzőn ha fehér szöveget olvasol fekete háttéren rózsaszín lesz ha scrollozod, melegszik, és qrvára szarul van összerakva, recseg ropog! Kb amikor rárakom a SGP Neo Hybrid tokot, csavarodik a telefon kicsit... Ha alul felül megfogod, vagy erősebben a füledhez nyomod, roppan ez csúnyákat..

    A másik meg, olvasd el mit írtál:
    LG G2: 138.5x70.9x8.9mm 143g.
    Galaxy S4: 136,6x69,8x7,9 milliméter 130g

    Tehát, hol 8cm széles az LG, félreolvastad.

    1.9mm-el magasabb, 1.1mm-el szélesebb és 1mm-el vastagabb. Cserébe a kijelzője 0.2"-al nagyobb, tehát átlójában 5miliméterrel nagyobb a kijelző, pont annyival, amennyivel az S3nál nagyobb az S4 kijelzője.

    Az S4 szerintem közel nincs ilyen minőség, ahogy az S3 pl meg az S2 sokkal jobban össze volt rakva...

    Na nem flamelek, kolléga, szóval félreolvastad, nem 8cm széles az LG G2, üdv!

    Itt egy összehasonlító videó a két készülékről:

  • bmw #6
    Soha tobbet nem veszek samsungot semmibol.....
  • Nabateus #5
    Oke,oke, elismerjuk, ugyis MINDENKI tudja, Samsung a legnagyobb csaszarsag.
    Mar csak ezt a gagyi Google oprendszert kell lecserelni rola, es vegre meglessz a hibatlan telefon, ami mindenkinek egyforman tokeletes
  • kisedi #4
    k.vára nem elhiheted. Itt van a kezemben. Ha egy műanyag hátlap lehet minőségi akkor az S4-é az! A fémkeret pedig tényleg alumínium! Ez az LG egy katasztrófa:
    Az S4 szélessége még éppen a 7cm-es fájdalomhatár alatt van, simán zsebre tehető. Mindezt úgy hogy a mérete megegyezik az S3-éval ami csak 4,8".

    Az LG már 8 cm széles! Nagyon durva egy telefontól! Akkor már inkább egy Note, amihez Stylus is használható.

    Akksi? 3e HUF egy plusz S4 akksi és nem reszketsz mint egy G2 vagy HTC tulaj hogy kibírja e a napot...
    138.5x70.9x8.9mm 143g. Pl. Egy S4 pl 136,6x69,8x7,9 milliméter 130g.
  • fergusonpapa #3
    AZ s4 pont gagyi műanyag :) Hátlapja mint egy tejfölös doboz :D