Szekeres Viktor

Még az is megnézte Az utolsó jediket, akit nem érdekelt a film

Elég nagyot kaszál a Star Wars: Az utolsó jedik.

A csütörtöki amerikai elővetítéseket követően 200 és 210 millió dollár közötti nyitóhétvégére számíthattunk a Star Wars Nyolcadik Epizódja esetében odaát, azonban a pénteki eredményeket látva már nem botorság azt kijelenteni, hogy akár 215 millióig is felkúszhat a nyitóhétvége. A film ugyanis Amerikában 104,78 millió dollárnál tart a péntek esti kasszazárást követően.

Ez pedig minden idők második legjobb nyitónapi teljesítménye a 119 milliót produkál Az ébredő Erő ellen, ráadásul az is a film javára szól, hogy nem csak a kritikusok imádják (a RottenTomatoes gyűjtése szerint elsöprő a pozitív kritikák aránya, bár persze ezek közé tartozik a mindent vivő 10/10-es és a visszafogott 6/10-es értékelés is), hanem a nézők is, ugyanis az első napok látogatók exit pollja A-s átlagosztályzatot hozott ki, azaz a mi számításaink szerint 5-ös érdemjegyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bmw #17
    "Még az is megnézte Az utolsó jediket, akit nem érdekelt a film"

    Ja es ezutan egyet sem fogank megnezni....
  • Zombee #14
    Kíváncsi vagyok, Chewbacca és a két droid meddig húzza még. Meg az Ezeréves Sólyom. Ha már Akbar admirálisnak is meg kellett halnia.
  • Zombee #13
    Arra céloztam, hogy gyerekként sokkal több jó filmet láttam. Manapság is többségében 2000 előtti filmeket nézek, nem véletlenül. 23-24 éve láttam először a régi trilógiát, azóta ugyanúgy rajongok érte, ezt az új rész is nagyon vártam, mert a hibái ellenére is imádtam Az ébredő erőt, és marha nagy csalódás volt.
  • Zombee #12
    Nyilván nem csak rajtuk múlott a siker.

    De amit én se értek, ez az ellenállás. A régi trilógiában ez egy masszív haderő volt, akik egy birodalmi flotta és Halálcsillag elleni támadást is be mertek és tudtak vállalni. Majd tönkre is verték a birodalmi flottát, kilőttek két Halálcsillagot, rombolókat, meg Vader szuper hajóját, aztán 30 évvel később itt a semmiből az Első Rend egy titokzatos, és titkát egyből a sírjába vivő főgonosszal, miközben az ellenállás gyenge, kis létszámú, és az utolsó csatahajóját is elvesztette, a film végére meg maradtak néhány tucatnyian. Már az Ébredő erőben is furcsálltam, hogy ennyire gyengék, de itt már bántóan szúrja a szemem.

    Csak feltételezem, hogy az Első Rend a Birodalom életben maradt középvezetői irányítása alatt épült ki a Birodalom romjaiból, de két film alatt sem derült ki semmi konkrét.
  • NEXUS6 #11
    Az hogy nem lett totális bukás John Williamsen a zeneszerzőn, meg az operatőrön, meg a vágón múlt igazából.
    Másrészt az utóbbi feladatokkal foglalkozó emberkékkel dolgozott a rendező az előző filmjeiben is. És ha megnézzük pl a Loopert detto ugyan azok a hibák jönnek ki, mint itt: jó akcióval indul, majd a film elmegy egy lassú vontatott pszichológizálásba. Az alkotók nagyon meg akarnak valamit mondani, de aztán egyszerűen üres lufivá válik az egész.

    Itt detto ugyan ez van, nagy nagy erölködés, ami helyenként röhejbe fullad, ha minimálisan belegondolunk. Amikor pl. kimondják, hogy a galaxis összes bolygóját a Birodalom, vagy mifene ellenőrzi, ők meg vannak pár százan és amikor lehetőség lenne se nagyon tolonganak a támogatók, akkor az embernek eszébe jut pl. a Brian élete c. film, szerintem valójában ebből merítettek a legtöbbet az alkotók. Ahol állandóan lázongtak (mert mit is adtak nekünk a rómaiak ugye!?), meg frakciókat alakítóttak, de nagyjából a kutya se törődött velük, meg jött a messiás akit nagyon lehetett követni (lopótököt adott nekem a messiás).
    XD
  • ostoros #10
    Már várom Miki egeret a fénykarddal hadonászni donald ellen. :)
  • Ender Wiggin #9
    azért a net tele van ám negatív kritikával, profik és egyszerű nézők (és kommentek) erősen sugallják, hogy ez volt a legrosszabb SW-film. de a disney elvégezte a feladatot: kinyírt minden eredeti főszereplőt.
  • ostoros #8
    *javítanék, a túl sok szórakozási lehetőségre gondoltam.
  • ostoros #7
    Ja, és a túl sok lehetőség maga is devianciához vezet.
  • ostoros #6
    "a mai fiataloknál csak a holnap fiataljaink jobb az élete"

    És ezt röhögés nélkül írtad?