Szekeres Viktor

Az első kép a Tomb Raider-reboot forgatásáról

Egy csapó képével adták hírül, hogy megkezdődött az új Tomb Raider forgatása.

A több hónapos előkészületeket követően hivatalosan is megkezdődött az új Tomb Raider-mozifilm forgatása, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az a kép, amit a rendező, Roar Uthaugh osztott meg követőivel az Instagramján. Elcsattant tehát hivatalosan is a csapó, abban viszont csak reménykedhetünk, hogy lesifotókat is kapunk később, hiszen a forgatás nagyja nyilván stúdióban fog zajlani.

Az új Tomb Raider-mozifilm főszereplője, mint azt már korábban megírtuk, Alicia Vikander lesz, az amerikai premierre pedig 2018. március 16-án kerül sor, ami azt is jelenti, hogy nem nyári nagy durranásnak szánják - bár való igaz, hogy mostanság már szinte teljesen mindegy, hogy mi a bemutató időpontja, sikert bármikor lehet aratni. Tavaly például március végén a Batman v Superman került bemutatásra hatalmas kezdeti érdeklődés mellett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #5
    Valamit nagyon tud, vetkőzni. Arckifejezése egy, az minden érzelemre használható. Oszkárt neki. Ja, bocs, már megkapta. És akcentusa van. Angol anyanyelvű karakterhez.
  • Lapajka #4
    Gyönyörű nő, tehetséges színésznő, nagyon felkapták mostanában, fiatal és bombázó. Azonban a baj vele az szerintem hogy túl szende, túl kis mimóza.. Nem tudom elképzelni, hogy a kőkemény Lara Croft-ot el tudja hitelesen játszani, aki profin használ tucatnyi fegyvert, profin bunyózik, akár több kemény férfi ellenféllel szemben, profi hegymászó, sziklamászó és még egy sor extrém sportban is... szóval egy kőkemény szupercsajról beszélünk ugyebár, akit a gizda Jolie hihetően eljátszott, mert egy ilyen vagány elit csajszi kb ilyen magától elszállt nagyarcú luvnya nyilván és nem egy kis szendeszűz (pont ez a hibája amúgy az új játék részeknek is, hogy egy cicababát csináltak Lara-ból és bár nagyon formás a popsi-cici, meg a húsos ajkak igéző szemek, csak éppen az ártatlan baba arcával, ki a bánat hiszi el, hogy ilyen profi kemény csajszi...?
  • zetortraktor #3
    Az Oscarjától eltekintve (és attól, hogy azért az Ex Machináért csomó jelölést kapott mindenfele), ha nem szép, akkor viszont mindenképp tudhat valamit, hogy ekkora karriert futott be (mármint közönségfilmek sorában szerepel) Dániából indulva.
  • CairoJack #2
    Majd tolnak neki egy push-up melltartót. Sokkal nagyobb baj, hogy szvsz egyfelől nem szép a csaj, másfelől amiben csak láttam (Az U.N.C.L.E. embere, Ex Machina, A hetedik fiú, Fenegyerek, Jason Bourne) harmat gyengén játszott.
  • Andrevv #1
    Nem igazán Lara Croft alkat, vagy szilikont rakatott? :)
    Utoljára szerkesztette: winnie, 2017.03.03. 15:30:51