Szekeres Viktor

Véglegesedik a Jurassic World 2

Újabb színész csatlakozott minden idők egyik legsikeresebb filmjének folytatásához.

Nemrég Rafe Spall és Toby Jones szállt be a Jurassic World folytatásában, decemberben pedig az derült ki, hogy a The Get Down című Netflix-sorozat egyik sztárja, Justice Smith is benne lesz a sokak által várt filmben. Ez utóbbi nem csak feltételezés, hiszen az első rész itthon és a világon mindenhol hatalmas sikernek bizonyult, Amerikában például 652 millió dollárt termelt, de világszerte is több, mint 1 milliárdot, így összességében csak három alkotás mondhatja el magáról a filmes történelemben, hogy több pénzt hozott volna.

A JW2 főszereplője Chris Pratt és Bryce Dallas Howard lesz, a forgatókönyvét az első rész rendezője, Colin Trevorrow és Derek Connolly fogja írni, azonban mivel előbbi a Star Wars IX. epizódját készítheti el, a stúdiónak kénytelen volt új rendező után nézni, így esett a Universal választása J.A. Bayonára. Az árvaházzal befutó spanyol rendező első hollywoodi munkája A lehetetlen volt, idén pedig a Szólít a szörny (When a Monster Calls) című filmet láthatjuk tőle. A premier időpontja 2018. június 22-es.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!