Szekeres Viktor

Két tévécsatorna közvetíti itthon a Mars meghódítását

Nemcsak a NatGeo, hanem a FOX is sugározza a Marsot.

November 13-án a magyar FOX csatorna is műsorra tűzi az első epizódját a National Geographic nagyszabású új műsorának, a hazánkban forgatott Mars – Utunk a vörös bolygóra (MARS) című sorozatnak. A széria szó szerint a jövőbe repíti a nézőket, és egy elképzelt Mars-utazás történetét meséli el, ugyanakkor mégis valósághű marad, hiszen tudományos alapokra helyezve mutatja be a Mars-missziót. A készítők és a csatorna úgy tartják, hogy ez, a kvázi jövőbeli dokumentumsorozat egy olyan újszerű formátum, amelyben egyszerre lehetünk részesei egy izgalmas történetnek, és tudhatunk meg érdekes információkat a vörös bolygóról korunk ismert tudósaitól és kutatóitól.


A csatorna a következő szinopszissal hirdeti a Marsot: "2033-at írunk. A Daedalus űrhajó hat asztronautával a fedélzetén elindul a Mars felé. Az űrmisszió sikerével a történelem során először léphet ember a vörös bolygóra. A cél azonban még ennél is nagyobb: alaptáborokat létrehozni és otthonra lelni a Marson…" Szereplők: Olivier Martinez, JiHAE, Ben Cotton, Sammi Rotibi, Alberto Ammann, Anamaria Marinca, Cosima Shaw, John Light, Clementine Poidatz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cyberdog #3
    Emiatt már nem kell aggódnod, ha Telekomos vagy. Lehet nézni a Vajna-féle kamu tv-ket a NatGeo és a Fox helyett. Öröm látni, hogy a műsorszolgáltatók egyre inkább a tartalmasabb szórakozást helyezik előtérbe. :D
  • jkedzs #2
    ezeket az ál dokumentum filmeket de utálom!
    bár már vagy tíz éve folyamatosan kurvulnak a National Geographic-hoz hasonló "ismeret terjesztő" csatornák, ez is egy újabb állomás.
  • paby88 #1
    na én meg már azt hittem, hogy a space x akciójáról lesz szó... :(