Szekeres Viktor

Megvan, mikor fog megbukni a Pacific Rim 2

2018-ban kerül a mozikba a Tűzgyűrű második része.

Eredetileg 2017. április hetedikén, majd augusztus negyedikén tervezte bemutatni a Universal Pictures a Pacific Rim, azaz a Tűzgyűrű második részét, azonban tavaly ősszel kiradírozták a premier dátumát a naptárból. Most viszont kiderült, hogy nincs miért aggódnunk, hiszen a stúdió bejelentette, hogy a film 2018. február 23-án kerül moziba. A bemutató érdekessége az lesz, hogy az Amerikában csupán 102, a világ többi részén viszont 309 millió dolláros bevételre szert tevő első rész folytatását Kínában nem a Universal fogja forgalmazni, ellenben a világ minden más országába ők fogják eljuttatni a filmet.

A folytatást a Spartacus és a Daredevil című tévésorozatok showrunnerje, az elsőfilmes Steven S. DeKnight rendezheti. Magáról a történetről egyelőre nem lehet sokat tudni, de Guillermo Del Toro korábban elmondta, hogy a robotok és a karakterek zöme (Raleigh, Mako, Newt, Gottlieb) vissza fog térni, talán még Hannibal Chaut is újraláthatjuk majd. Del Toro arra is ígéretet tett, hogy a második részre tartogatja az igazi nagy durranásokat, a filmben a tervek szerint egy új területtel ismertetik meg a nézőket, mely önmagában is jóval látványosabb lesz, de csaták terén mindenképpen többet fog majd mutatni.

A forgatás év végén kezdődik, melyhez új szereplőként John Boyega és Scott Eastwood már biztosan csatlakozni fog. Előbbi Stacker Pentecost fiát alakítja majd. A forgatókönyvet Derek Connolly írta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #14
    Minden idők egyik leértelmetlenebb, legelbarmoltabb filmje.És hurrá, megint John Boyega...
  • KoLaMan #13
    Nem értelek titeket, egy itteni okos ember (valamilyen dömper, vagy mi) már világosan megmondta, hogy a cím a legkevésbé érdekes.
    Ő persze azt állította, hogy a tartalom a lényeg, de persze tévedett.
    Tessék kattintgatni, felháborodottan hozzászólni, forgalmat generálni - ez a lényeg.
  • BaliBoy #12
    Amellett, hogy szánalmas, jelentős kishitűségre vall, hogy ilyen címre van szükség ahhoz, hogy a cikknek olvasottsága legyen, illetve, hogy kommentáljanak alá.
  • gombabácsi #11
    a csordaszellem parancsba adta a médiumán (újságíró) keresztül, hogy a film bukjon meg
  • wraithLord #10
    Ez a hír 1000 másik oldalon is fent van, csak pl. olyan címmel, hogy "Megvan a Pacific Rim 2 premierjének időpontja" vagy "Már tudjuk, mikor kerül a mozikba a Pacific Rim 2" stb.
    Mi az, hogy "Megvan, mikor fog megbukni..."?

    Valószínűleg erre gondolt RAZOR27, mert a hírből várható volt, hogy az SG is a premier dátumát hírezi ki a bejegyzésben, csak éppen "érdekes módon" tette ezt. De persze, nincs benne semmi kivetnivaló. :D

    (- Nem szeretem különösebben a Pacific Rimet.
    - Azért kattintottam a hírre, hogy megnézzem, írt-e valaki hasonló megjegyzést, mint amit én gondoltam erről. Hát majdnem. Nem terveztem kommentálni a dolgot, mert minek..., de mégis sor került rá.)
  • Zoliz #9
    Mér' az Independence Day-t nem folytatták most? Ocsmány is lett, hogy az első részt koppintátták feltupírozva több CGI-vel.
    A Tűzgyűrű (Pacific Rim) nekem kifejezetten tettszett, amoly Holnapután, Mag újranézhetős popcornmozi nekem való zenével.
    Lassan ott tartok, hogy mikor a progresszív liberálisok az indexen vagy itt lehúznak egy filmet akkor az kifejezetten szórakoztató és polcra való. Kifejthetné a cikkiró kisfiú, hogy neki miért nem tetszik a film? Mi a baj vele?

    Miért "várja el, hogy megbukjon"?

    Tele van egyedi megoldásokkal és menő látvánnyal, zenével.
  • Zoliz #8
    "Megváltozik"? Olyan szar lesz mint az Index.hu ahol már a címekben hazudnak?
  • Dewri #7
    Nyilván találnak egy másik átjárót...
  • Cobra. #6
    ŐŐŐ, nem úgy volt, hogy egy atombombával bezárták a dimenziókaput a film végén? akkor hogy akarják folytatni?
  • zetortraktor #5
    Ezt most duplán nem értem. A hír azt ígéri, hogy megmondja, hogy mikor lesz a premier. Szó van róla.

    Vagy az a probléma, hogy te valami nagyon csámcsogós, negatív hírre számítottál és csorgó nyállal klikkeltél? És nem kaptad meg? És csalódott vagy, hogy csak egy dátumot tudtál meg, és néhány infót. Hát, akkor lehet, hogy nem a hírben van a hiba.