Szekeres Viktor

Itt a Mission: Impossible 6 első plakátja

Elkészült az új Mission: Impossible-epizód első reklámanyaga.

Las Vegasban kezdetét vette a Licensing Expo 2016 elnevezésű rendezvény, ami egyben azt is jelenti, hogy rengeteg új mozifilmes plakátot mutatnak be a stúdiók, bár ezek többsége később nem fog az utcára kerülni, hiszen a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy a filmek számára vevőket, illetve befektetőket találjanak. Az elkövetkező időszak legjobban várt filmjei közül természetesen a Mission: Impossible 6 is megkapta első plakátját, ami még akkor is hírértéket képvisel, ha nincs rajta különösebb néznivaló.

Nemrég megerősítést nyert, hogy a Mission: Impossible-sorozat ötödik részének írója és rendezője, Christopher McQuarrie vissza fog térni a hatodik részre is mindkét minőségében, s Tom Cruise (valamint feltételezhetően Ving Rhames, Simon Pegg és Jeremy Renner) mellett a Titkos nemzetben új szereplőként feltűnt Rebecca Ferguson is szerepelni fog az új felvonásban. Ez pedig már csak azért is meglepetés, mert női főszereplő most tér vissza először a sorozatban, már persze, ha nem tekintjük Michelle Monaghan cameóját a negyedik epizód legvégén.

McQuarrie egyébként ezzel ugyancsak duplázó lesz, hiszen a korábbi M:I-részeket mindig más rendezte. Az első film 1996-ban Brian De Palma munkája volt, s nagy sikert aratott, Amerikában 181, a világ többi részén 277 millió dollár bevételt termelt. A Mission: Impossible 2 John Woo rendezésében készült el 2000-ben, a bevételek pedig megnőttek (Amerika - 216 millió dollár, Amerikán kívül - 331 millió dollár). A 2006-os harmadik részre, amit J.J. Abrams jegyzett, visszaesett az érdeklődés (Amerika - 134 millió dollár, Amerikán kívül - 264 millió dollár), viszont utána 2011-ben Brad Bird ismét felvirágoztatta a franchise-t a Fantom protokollal (Amerika - 209 millió dollár, Amerikán kívül - 485 millió dollár). És valószínűleg a stúdió McQuarrie-val sem elégedetlen, aki nagyjából hozta a Titkos nemzettel az előző epizód bevételeit (Amerika - 195 millió dollár, Amerikán kívül - 487 millió dollár).


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jawarider #2
    Gyerekek, ez nagyon üt. T.C. + a dátum is látható...
  • Lópikula #1
    hűha! ez oszt igen, erről cikket