Szekeres Viktor

Csalódást okozott Az Útvesztő 2

Nem csak a film sikerült közepesen gyengén, de még új nézőket sem szerzett.

Úgy tűnik, manapság már nincs Alkonyat-effektus, hiszen látszólag az ifjúsági regényadaptációk már az első epizódjukkal elérik a közönségüket - legalábbis Amerikában. Ez derült ki A beavatott folytatásának premierje alkalmából, s most Az útvesztő rá is erősített erre. Az Alkonyat ugyanis pár éve 70 millió dolláros nyitóhétvégét produkált, s a közönség tetszésének foka, valamint a visszhang azt eredményezte, hogy a második része már 143 millió dollárral debütált. Azonban Az éhezők viadalának nyitánya a második filmre már csak alig nőtt (153 millió dollárról 158 millióra), míg A beavatotté még csökkent is (55-ről 52 millió dollárra). Odaát Az útvesztő is ezen az úton indult el.

Hiába szerette a közönség nagy része Az útvesztőt, a film már nem szerzett új nézőket, illetve ha szerzett is, azok mennyisége nem kompenzálta a távozók számát, így fordulhatott elő, hogy a Tűzpróba (Maze Runner: The Scorch Trials) első hétvégéjén 30,3 millió dollár bevételre tett szert, pedig az első rész még 32,5 millióval nyitott. Ez a trend valószínűleg csak Amerikára vonatkozik, ugyanis itthon elég nagyot ugrott a bevétel, s ugyanez a helyzet nemzetközileg is, ugyanis Amerikán kívül pár nap alatt 78 milliós bevétel képződött, vagyis az első rész 238 milliós nemzetközi bevételeit könnyedén meghaladhatja Az útvesztő: Tűzpróba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    az elsőben is csak addig volt szusz, amíg nem magyaráztak meg semmit. amint kikerültek a labirintusból az egész átment twilight-színvonalba.