Szekeres Viktor

Az első részletek a Bourne 5-ről

Matt Damon szolgált pár új részlettel az új Bourne-filmmel kapcsolatban.

Nemrég a Jason Bourne szerepét ismét eljátszani készülő Matt Damon a Buzzfeednek nyilatkozott az új Bourne-mozifilmről, mely a sorban az ötödik epizód lesz, azonban csak a negyedik, mely a színész főszereplésével készül. A színész elmondta, hogy a film javarészt Európában fog játszódni (azon belül is Görögországban kezdődik a történet), és megláthatjuk benne, hogy milyen a post-Snowdeni világ, melyben folyamatos viták folynak a kémkedésről, a szabadságjogokról, valamint a demokrációa természetéről. Damon azt is elárulta, hogy az európai kezdés ellenére az új Bourne-epizód Las Vegasban fog véget érni.

Az új részről korábban annyit tudtunk meg egyébként, hogy Paul Greengrass rendezi, a forgatókönyvet pedig Matt Damon írja közösen a rendezővel és Christopher Rouse-szal. Damon természetesen főszereplőként tér vissza, mint ahogy Julia Stiles-t is ismét láthatjuk. Az újak között pedig ott lesz női főszereplőként Alicia Vikander, valamint magas rangú CIA-tisztviselőként Tommy Lee Jones is. A forgatás nemsokára elkezdődik, hogy a július 29-ére kitűzött amerikai premierre elkészülhessen a film.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #4
    Van egy rossz hírem: az eredeti regények elfogytak, Robert Ludlum csak három Bourne-történetet írt. Egy bizonyos Eric Van Lustbader termeli évente az új könyveket, abból készült a Bourne-hagyaték című, visszafogottan jó film is. Gyanítom, a 2004-es debütálásnak van köze ahhoz, hogy az eredeti regényből készült film siker lett, valószínűleg tudatosan kezdte el írni, hogy legyen miből dolgoznia a filmeseknek, ha a három Ludlum regényből elkészül a film.
  • zetortraktor #3
    Kár, hogy új sztorit találtak ki és nem másolnak? Végülis, ez is egy megközelítés. De az első filmben bőven volt azonosság az első regényhez képest.
  • Garfield #2
    Kár, hogy csak a nevek szintjén van köze az eredeti regényekhez.
  • Rita79 #1
    Nagy kedvenc a franchise.