Szekeres Viktor

Posztapokaliptikus scifi lépett Az éhezők viadala nyomdokaiba

Az útvesztő sikeres lett, így jövőre jöhet a második rész.

Már korábban megkezdték Az útvesztő (The Maze Runner) folytatásának előkészületeit, de csak tegnap jelentették be, hogy mindenképp elkészítik az ifjúsági regénysorozaton alapuló film második részét. A folytatás The Maze Runner: Scorch Trials címre fog hallgatni, mely nem tudjuk, hogyan fog hangozni a magyar keresztségben, hiszen itthon nem még nem kapható a második kötet. (A második filmhez már ki is jött egy koncept-plakát, ami annak, aki nem látta Az útvesztőt, elég spoileres lehet.)

A 2015. szeptember 18-án bemutatásra kerülő Scoch Trialsről egyelőre még nem tudni semmilyen konkrétumot, de az biztosra vehető, hogy az első részt túlélők a folytatásban is benne lesznek. A kérdés, hogy a szkriptet ki kezdte el írni, illetve az, hogy a rendező, Wes Ball visszatér-e ismét a kamerák mögé. James Dashner könyvsorozatának egyébként három kötete van - el lehet kezdeni fogadásokat kötni arra, hogy a The Death Cure-t vajon két részre fogják-e szedni. (Egyébként The Kill Order címmel létezik egy negyedik könyv is, de az előzményregény.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #1
    Én még nem is hallottam róla.