Szekeres Viktor

Előzetest kapott 2015 első sikeres komédiája

A The Wedding Ringer egyszerű történetének és sztárjának köszönhetően nagy sikert arathat.

Új Kevin Hart-komédia, újabb nagy siker? Erre akár mérget is lehetne venni a bevételekkel foglalkozó elemzők szerint. A The Wedding Ringert, melyben Hart partnere Josh Gad lesz, január elején fogják bemutatni az amerikai mozik, nagyjából abban az időszakban, amikor idén mozikba kerül Hart idei első sikere, a Pofázunk és végünk, s az alant látható előzetes alapján a 30 milliós kezdést akár biztosra is vehetjük.


Hogy Hart valóban akkora név-e az amerikai közönségnek, az a mostani hétvégén ismét bebizonyosodhat, hiszen Amerikában ma került bemutatásra a Gondolkozz pasiaggyal második része (Think Like A Man Too), és ha abból indulunk ki, hogy az első epizód 2012 tavaszán 33 millió dolláros nyitóhétvégét produkálva 91,5 millió dollárig jutott, akkor a siker itt sem lehet kétséges. Főleg annak fényében nem, hogy Hart filmjei közül idén előbb a Pofázunk és végünk című akciókomédia 41 millió dollárral nyitott, majd ezt követően a Mi történt az éjjel? (About Last Night) 27 millió dollárral.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!