Szekeres Viktor

Hamarabb láthatjuk a Cameron Diaz-féle Szexvideót

Aki kíváncsi Cameron Diaz Szexvideójára, annak még kevesebbet kell várnia, mint hitte.

A Sony Pictures Entertainment bejelentette, hogy egy héttel korábban mutatja be Amerikában a Szexvideó (Sex Tape) című komédiát Cameron Diaz és Jason Segel főszereplésével. A Rossz tanárt is jegyző Jake Kasdan rendezésében készült filmet eredetileg július 25-én engedték volna moziba Amerikában, de így már 18-tól látható lesz. Azt, hogy ez érinti-e valamilyen formában az augusztus elsejére kitűzött magyar bemutatót, még nem lehet tudni.

A lépés első blikkre meglepőnek tűnhet, hiszen eddig a Szexvideó vetélytársai a Herkules, valamint a Step Up 5 volt, és nemrég erre a dátumra jelentkezett be a Luc Besson-féle Lucy is. Azonban 18-án sokkal erősebbnek tűnik a konkurencia, hiszen amellett, hogy a tavaly 34 millió dolláros nyitóhétvégét produkáló A bűn éjszakája, valamint a 22 milliós debütálást jegyző Repcsik második részével kell megküzdenie a dollárokért, ekkor kerül moziba a Wachowski-testvérek női főszereplős Jupiter felemelkedik (Jupiter Ascending) című scifije is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!