Szekeres Viktor

Itt az eddigi legjobb Transformers 4-plakát

Egész különlegesre sikeredett az új Transformers-film mostani plakátja.

Új plakát érkezett a Transformers: A kihalás kora (Transformers: Age of Extinction) című Michael Bay-akciófilmhez, melyhez úgy hisszük, hogy nem kell különösebb kommentárt fűzni, remekül belövi a célközönséget - mindenképpen azokat fogja érdekelni a film, akik el tudják engedni a fantáziájukat, és akikből olykor kitör még az odabent szunnyadó gyermek. Ha pedig a kép nem lenne elég, nemsokára az új előzetest is meg lehet nézni.

A negyedik Transformers-mozifilm Amerikában június 27-én, itthon azonban már egy nappal korábban látható lesz a mozikban, s A kihalás kora a tervek szerint egy új trilógia első epizódja lehet. A Paramount tehát semmit sem bíz a véletlenre, a stúdió feltett célja, hogy Amerikában is megfordítsa a trendet, ugyanis ott a második részt követően visszaestek a Transformers-bevételek. Míg az első rész 319 milliós sikere után a második 402 millió dollárt termelt, a harmadik epizód mindössze 352 millióig jutott el.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #11
    wow
  • gyualmighty #10
    Engem pl nagyon nem erdekel a film sztorija a transformers eseteben,mert azt a 2. resztol elszartak...de a latvannyal tuti h nem lesz gond es ezert fogom majd megnezni,sot 3d blu-ray-en is befogom venni.CGI film egy az egyben,es sokan a sztorin fanyalognak???? persze h szar hiszen CGI :)
  • Nebojsa1982 #9
    Csak egy kis magyarázat a dinó jelenséghez: Az eredeti Transfomers képregényekben maga az átalakulás képessége arra szolgált a robotoknál, hogy az adott bolygó őslakosaihoz hasonlóvá tudjanak válni és beolvadni. Ezért is lettek autók/nyergesvontatók a robotokból(a Bárka így támasztotta fel őket - lásd. képregényben). Optimuszék csak később jöttek rá, hogy nem gépek, hanem hús-vér emberek a bolygó domináns lakói. Később kiderül, hogy már korábban is voltak autobotok a földön, még a dinók idejében. Kvázi ezért álcázták magukat dinóknak. Ettől még hülyeségnek tekinthető, mert egy pártonnás gyíknak tökmindegy, hogy ki jön vele szembe a mezőn. Gyerekként szerettem, de Bay rosszul lőtte be a célközönséget és gagyi lett már az első rész is.
  • IMYke2.0.0.0 #8
    Ott a pont!
  • zetortraktor #7
    Neked erre reklámokra van szükséged, hogy eldöntsd?
  • immovable #6
    A trailerek meggyőztek, hogy ezt a filmet nem szabad megnézni.
  • Narxis #5
    A Transformers a legjobb!
  • Vamp17 #4
    A Diokat mar 84-ben kitalaltak, a leges-legelso sorozat kb 5. reszeben....:)
  • jawarider2 #3
    Újabb szuper produkció....
  • Mekong Delta #2
    amikor már nem tudnak mit kitalálni(mondjuk az eddig se nagyon ment), akkor jönnek a dínók!