Szekeres Viktor

Már írják Az erő krónikája 2. részét

A jól sikerült és sikeres Az erő krónikája második része most már minden bizonnyal el fog készülni.

Miközben Az erő krónikája (Chronicle) rendezője éppen A Fantasztikus Négyes rebootjának e hónapban kezdődő forgatását készíti elő, addig elkezdett alakulni folytatás készítő gárdája is. Tavaly nyáron derült ki, hogy Az erő krónikája 2-t nem Max Landis fogja írni, s sokáig nem is sikerült helyettest találnia a Fox stúdiónak, azonban a napokban, legalábbis a Deadline értesülései szerint a stúdió szerződtette a kvázi újonc Jack Stanley-t, hogy elkezdjen a szkripten dolgozni.

A szuperképességekkel rendelkező fiatalokról szóló 2012-es film főbb szereplői között olyan színészek voltak, mint Michael B. Jordan, Dane DeHaan, Alex Russell és Michael Kelly, s egyelőre nem tudni, hogy bármelyikük is vissza fog-e térni. Az viszont nem tűnik kérdésesnek, hogy Trank helyére mást kell szerződtetni, ugyanis a rendezőt az elkövetkező több, mint egy évben biztosan le fogja foglalni az FF4-film.

A nagy kérdés, hogy megismételhető lesz-e Az erő krónikája nagy sikere. Az ismeretlen készítői gárda igen olcsó filmje ugyanis világszerte 20 millió dollár bevételt termelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)