Szekeres Viktor

Itthon a 300 2 még A Lego kalandnál is sikeresebb

Amerikában az év eddigi legsikeresebb filmje A Lego kaland, itthon viszont a 300 folytatása vezet.

Amerikában az év eddigi legnagyobb sikere a mozikban A Lego kaland, mely már 248 milliós bevételnél jár. A 2014-es bevételi toplista második helyén a Pofázunk és végünk szerepel 134 millió dollárral, a harmadik pedig a 300 - A birodalom hajnala, mely eddig 101 millióig jutott el a tengerentúli országban. Nemzetközileg, azaz az Amerikán kívüli bevételeket figyelembe véve azonban teljesen más a sorrend, hiszen a 300 folytatása már 213 millió dollárnál jár (nem csoda, hiszen a látványfilmek és a folytatások mindig sikeresebbek a külföldi piacokon), míg a Legós animáció meglepetésre csak 152 milliónál, arról ne is beszélve, hogy a Kevin Hart és Ice Cube főszereplésével készült zsarukomédia csak 13 millióig jutott el.

Itthon is hasonló trendeket lehet észrevenni, hiszen eddig A Lego kaland igen jól szerepelt nálunk, azonban bevétel tekintetében a képregény-adaptáció nemrég megelőzte, sőt, pár napon belül nézőszámban is jobb lesz. A hétvégi toplistán hatodik helyre csúszó 300 - A birodalom hajnala a hétvégén 8 millióval növelte bevételeit, s így már 192,7 millió forintnál és 130 691 nézőnél jár, míg A Lego kaland a 10. helyet szerezte meg a hétvégi toplistán 3,9 millió forinttal, amivel az összbevétele 177,5 millió forintra nőtt, míg a nézőszáma 133 603-ra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!