Szekeres Viktor

Már 200 milliós bevétel fölött jár az új Robotzsaru

Amerika nem igazán lelkesedett a jól fogadott Robotzsaru-rebootért, de a világ többi részén siker a film.

A csalódást keltő amerikai bemutatkozást követően számítani lehetett arra, hogy a világ többi részének köszönhetően javítani fog a bevételi összképen az új Robotzsaru, de ilyen tisztességes szereplésre nem sokan gondoltak. A reboot Amerikában eddig 55 millió dollárig jutott el, Amerikán kívül azonban már 165 milliónál jár, ami összességében 220 milliós bevételt jelent, vagyis könnyen lehet, hogy folytatódhat a történet.

Annak ellenére, hogy itthon a Robotzsaru bevétel tekintetében szinte észrevétlenül belesimult a Herkules legendája és az Én, Frankenstein által produkált középszerbe, egyes európai országokban elég jól teljesít az alkotás. Nagy-Britanniában például már 13 millió dollár fölött jár a bevétele, az oroszoknál elérte a 8 milliót és a németeknél, valamint a franciáknál is 7 millió felé közelít. Nagyjából 7 milliós bevételre tett szert eddig a film Mexikóban is, de legjobban mégis Kínában teljesít, ahol a vetítés első három napján 21 milliós bevétel képződött, s ez az elmúlt majdnem két hétben több, mint duplájára nőtt. Ha lesz második rész, nem fogunk meglepődni, ha részben Kínában forgatják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dynamic #2
    aru: Szerencsére nem is összehasonlítani kell, hanem önmagában nézni.
  • aru #1
    Iszonyú rossz film, fényévekre jár a 87-es eredetitől!