Szekeres Viktor

Szanaszét vágott tévésorozat királykodik az amerikai mozikban

A The Bible című tévésorozat hiperolcsó filmváltozata hatalmas sikernek bizonyult.

Tovább folytatódott Amerikában a Mark Burnett és Roma Downey producerek nevével fémjelzett bibliai sikertörténet, mely a The Bible című sorozattal indult és múlt héten a Son of God című mozifilmmel folytatódott. (Olyannyira az ő nevükkel azonosítják a műveket, hogy talán a színészek és a rendezők neve egyszer sem hangzott el a filmmel kapcsolatos újságcikkekben.) A History Channel tavaly mutatta be a 10 részes The Bible-t, mely minden nézettségi rekordot megdöntött az adón - csak az első sugárzást majdnem 15 millióan látták, az ismétlésekről nem is beszélve.


A producerek a sikert úgy lovagolták meg, hogy egyrészt nekiálltak egy második évad elkészítésének, másrészt pedig a több, mint 500 perces anyagból összeállítottak egy két órás mozifilmet is. Ez volt a Son of God, mely múlt hét péntektől látható a kinti mozikban, s három nap alatt 25,6 millió dollár bevételt produkált, ami kiemelkedő teljesítmény. Persze a Passiónak a nyomába sem érhet, de egy nagyon olcsó tévésorozat 20-30%-os verziójától ez szinte páratlan tettnek számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!