Szekeres Viktor

Jöhet az XXX 3

Vin Diesel nem csak Riddick-folytatásban gondolkodik, hanem az XXX-be is visszatérne.

Annak idején az XXX ígéretes filmes franchise kezdetének ígérkezett. 2002-ben 70 millió dollárból gyártották Vin Diesel főszereplésével és Amerikában 142, a világ többi részén pedig 135 millió dollár bevételt hozott. A világ nyolcadik csodája, hogy ezt a nagy sikert nem tudták, de talán nem is akarták nagyon kiaknázni, hiszen nem született új akciófranchise, mindössze egy szánalmas második részre, az xXx2: A következő fokozatra futotta Ice Cube főszereplésével. (A 26 milliós amerikai és 44 milliós nemzetközi bevétel önmagáért beszél.)

Nos, lehet, hogy a Halálos iramban-sorozat után Vin Diesel ebbe szériába is életet lehel, hiszen tegnap nem csak egy lehetséges Riddick-folytatásról írt, hanem arról is, hogy februárban meg fogja kapni egy tervezett új XXX-mozifilm forgatókönyvét. Majd ehhez az információhoz hozzátették, hogy azt javasolták neki aznap reggel, hogy legyen Katy Perry az új X-lány. Az XXX: The Return of Xander Cage-et egyébként már évek óta tervezik elkészíteni, s talán az új szkript segítségével végre meg is valósulhat ez a projekt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nabateus #6
    Ahogy a haramadik reszbol -szamomra- kiderult mar Riddick sem a regi. Sajnos.
  • Yagami #5
    Szerintem az első része is teljesen értékelhetetlen volt. Kedvencem a "motort-megkapós-ugratós" jelenet. Diesel-nek soha nem szabadott volna más filmet csinálnia, mint a Riddick. Azt a karaktert rászabták szabályosan. Más nem tudná helyettesíteni, ő meg mást nem tud jól hozni; sajnos.
  • AZUL #4
    pl, hoyg fals információ volt... túlélte... nem ő hullája lett meg... stb.
  • tomboy013 #3
    Mondjuk a kettőben elejtenek egy olyan mondatot, hogy Xander Cage meghalt Bora Borán. De mondjuk ezen a dolgon biztos egyszerűen túllendülnek majd.
  • KRTuning #2
    Vin Dieselnek sűrű lehet a programja. Riddick sorozat 4, xXx 3, és ki tudja még mi jön. Az xXx 2 úgy alapból gyengére sikerült, de a végén a CGI parádé valószinűleg mindenkinél ledobta az ékszíjjat.
  • Wittgen #1
    Ez jó hír, a xXx jóféle akciófilm.