Szekeres Viktor

Társfilmeket kaphat A csodálatos pókember-sorozat

Lehet, hogy nemsokára nem két évente fogunk A csodálatos pókember világában játszódó filmeket látni, hanem sokkal gyakrabban, ugyanis az univerzumból ismert karakterek saját mozifilmeket is kaphatnak.

Úgy tűnik, hogy a Sony Pictures megirigyelte, hogy a Disney a Marvel, a Warner Bros. pedig a DC univerzumát tervezi bővítgetni mozifilmjeivel, hiszen a stúdió úgy döntött, hogy kiterjeszti Pókember világának határait. Ennek mindössze annyi a pikantériája, hogy Pókember, ha a képregényeket nézzük, valójában a Marvel univerzumának része, azonban a filmes világban, mivel a Sonyhoz kerültek a jogok, Peter Parker (egyelőre?) nem találkozhat a Disney-s Vasemberrel, mint ahogy a Fox stúdió mutánsai, az X-Men-filmek hősei, valamint a Fantasztikus Négyes-széria karakterei sem nagyon tűnhetnek fel más stúdiók produkcióiban.

Már a Sam Raimi-féle Pókember-széria idején is szóba kerültek a spinoffok, többek között az egyik fő rosszfiút, Venomot látták volna szívesen egy saját filmben, de ezek végül nem valósultak meg. Talán majd most? A TheWrap értesülései szerint a Sony Pictures Entertainment társelnöke, Amy Pascal egy, a befektetőknek tartott prezentációja során azt találta mondani, hogy hozzáférést kapnak Pókember teljes világához a Marveltől, s épp ezért új hősök, illetve gonosztevők után kezdtek nézni.

Persze mindez nem jelent feltétlenül spinoffot, lehet, hogy csak a korábban már emlegetett Sinister Six bevonására célzott A csodálatos pókember-filmekbe, de egy másik Sony vezető is elmondta, hogy nagyobb univerzumot kívánnak kialakítani, s ennek érdekében több forgatókönyv is készítés alatt van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    És ki az aki Venomot akart látni? Mert a nézők aligha, ők azt se tudják, ki az, a Pókember 3-ban annyira jelentéktelen volt. Még hogy fő rosszfiú...
    Engem mondjuk érdekelne, de nem a sony-tól. Előbb egy normális Pókembert kéne csinálni, mert a Sony féle csöpögős nem az.
  • xido #1
    Szánalmas pöcsfej Sony..már rég lehetne egy hatalmas tortából akkora szeletet hasítani,mint a ház,de csak most jönnek rá,hogy mire képes a képregény világa..
    Már rég lehetett volna eredeti Venom vonal,ha nem különcködnek..és mekkorát szólt volna..de még az F4et se képes senki beindítani..